KEPLI LAJOS

Teljes szövegű keresés

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Házelnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A fenntartható fejlődés bizottsága február 18-i, vagyis tegnap délelőtti ülésén az országgyűlési határozati javaslatot megvitatta, és azt 13 egyhangú igen szavazattal általános vitára alkalmasnak találta.
Ennyi lenne talán fő vonalaiban, ami tegnap a bizottsági ülésen történt, azonban engedjék meg, hogy néhány mondattal kiegészítsem azt. Ez a nemzeti fenntartható fejlődés keretstratégia valóban - ahogy az már itt elhangzott - négypárti egyetértéssel született meg a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsban, és egyetlen párt, az LMP volt az, amely ezt a keretstratégiát nem ellenjegyezte aláírásával, kézjegyével. Azonban mégiscsak sikerült elérni azt, hogy ez teljes, valamennyi létező parlamenti frakció konszenzusával kerüljön majd elfogadásra, hiszen az LMP a saját frakcióját sem volt képes fenntarthatóvá tenni, így jelen pillanatban ott tartunk, hogy négy frakció egyetértésével tudjuk majd ezt a jelentést a vita után elfogadni.
Összhang van tehát a létező parlamenti frakciók között, azonban nagyon fontos - ahogy elhangzott államtitkár úrtól is és Szili Katalin képviselő asszonytól is -, hogy ne csak egy üres keretmegállapodás szülessen meg, ahogy látni szoktuk nemzetközi konferenciákon, vagy ahogy azt láthattuk Rióban is, az ENSZ fenntartható fejlődés világfórumán, hanem valóban megtöltsük azt tartalommal, és itt már nagyon nagy nekünk, az Országgyűlésnek és a kormánynak is a felelőssége, hogy ez valódi tartalommal legyen majd megtöltve. Fontosak azok a mérőszámok és mutatószámok, amelyek jelenleg ugye, nem léteznek, ahogy szintén már elhangzott, hogy jelenleg a GDP az egyetlen olyan mérőszám, amivel mindent mérni szoktunk a gazdaságban, és ami egyáltalán nem alkalmas a fenntartható fejlődés mutatószámainak mérésére. Ezért talán a legfontosabb, hogyha kerettel akarjuk megtölteni ezt a megállapodástervezetet, akkor ezeket a mutatószámokat kidolgozzuk, és valódi tartalommal töltsük majd meg ezt az egyébként rendkívül jónak tartott keretmegállapodást.
Rendkívül különböző jellegű frakciók ülnek itt az Országgyűlésben, mindannyian különbözőek, sőt néha nagyon különbözők vagyunk, azonban nagyon helyes, hogy legyenek olyan kérdések - és talán a fenntartható fejlődés, azon belül is a környezetvédelem kérdése az egyik ilyen -, amelyben felül kell emelkednünk saját hazánk, nemzetünk érdekében a pártérdekeken, és közös alapelveket kell elfogadnunk, és ezeket tartalommal meg is tölteni. Ezeket ki kell vonni a napi politikai csatározásból, hiszen a saját unokáink és a jövő generációk magyarjainak a sorsa a tét és az élet itt, a Kárpát-medencében. Ezért örültem nagyon annak, hogy bizottságom, a fenntartható fejlődés bizottság egyhangúlag, 13 igen szavazattal általános vitára alkalmasnak találta ezt a határozati javaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik, szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem