VARGA GÉZA
VARGA GÉZA
VARGA GÉZA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az öröm és az aggodalom érzése keveredik bennem ennek az országgyűlési határozatnak a tárgyalása kapcsán. Az öröm egyértelmű, amit több előttem szóló már kifejezett, az, hogy a Magyar Országgyűlés immáron konszenzussal tud egy ilyen országgyűlési határozatot elfogadni, és hogy az országnak lesz egy nemzeti fenntartható fejlődés keretstratégiája.
Örülök annak is, hogy ez konszenzussal született, bár ez nem így kezdődött. Ahogy többen előttem már elmondták, én is szeretném kihangsúlyozni, hogy az LMP ezt nem támogatta, nem fogadta el a sajátjának, de mégis konszenzus tudott lenni, mivel közben az LMP mint olyan megszűnt. Ezért egy szívességet tett gyakorlatilag az Országgyűlésnek azzal, hogy így elmondhatjuk, hogy konszenzussal születik.
Öröm az is számomra, hogy megszületett a keretstratégia, de az aggodalom azért tölt el, mert azon aggódom, hogy vajon nem lesz-e ez túl ambiciózus, vajon a törvénykezés során akár már ebben a ciklusban, de a további ciklusokban is, hiszen három ciklust átível ez a keretstratégia, vajon a törvényhozás tudja-e ezeket mind követni, tudja-e e figyelembe venni, nem fog-e vajon mulasztásos törvénysértést elkövetni. Ezek adják az aggodalmamat. A jelenlegi folyamatok nem arra mennek, mint amit a keretstratégia kijelölt számunkra.
Amikor a keretstratégiáról beszélünk, akkor én arra kérem a képviselőtársaimat is és a közvéleményt is, hogy három dokumentumot vegyen legalább figyelembe. Az egyik maga az országgyűlési határozat. Ez mindössze egy kétoldalas, nagyon tömör, nagyon célratörő dokumentum. A másik maga a keretstratégia, amely ennek a melléklete. De én arra kérem önöket, hogy a Jövőkereső című dokumentumot is nézzék, amit ugyancsak a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsban hoztunk létre, alkottunk meg és fogadtunk el, nos, ez a Jövőkereső című, nevű dokumentum rendkívüli módon megalapozza a gondolkodásunkat.
Ma itt több képviselőtársam már sok adatot idézett ebből a dokumentumból, Szili Katalin is. Ezek az adatok világosan aláhúzzák a világ jelenlegi helyzetét. A világ jelenlegi helyzetének megértése nélkül, a világ jelenlegi szomorú helyzetének a megértése nélkül, én azt hiszem, kevésbé vagyunk motiváltak arra, hogy valódi megoldásokat találjunk. Tehát ezért ezt nagyon fontosnak javaslom.
Ebből a Jövőkereső című dokumentumból, amely tehát megalapozza a továbbiakat is, világosan kiderül, kitűnik belőle, és hangsúlyozza, hogy létezik az úgynevezett gyenge fenntarthatóság, és létezik az úgynevezett erős fenntarthatóság. Azért ezeket a szavakat használom, mert különböző más módon is lehetne definiálni ezt a kétféle gondolkodást, a fenntarthatóság kétféle megközelítését. A gyenge fenntarthatóság általában a környezetvédelemre korlátozódik, és a hosszú távú, hosszabb távú, mélyrehatóbb, komplexebb összefüggéseket degradálja vagy nem veszi egyszerűen figyelembe. Az erős fenntarthatóság pedig az, amely világosan kimondja, hogy a fenntarthatóságot csak akkor tudjuk elérni, ha az emberi tevékenységet, gazdasági, társadalmi és egyéb folyamatokat azokon a kereteken belül tartjuk, amit a környezet, az ökológiai állapot megszab.
Itt még én az entrópia kérdését is bevonnám, hogy ezt alátámasszam. Az entrópia a termodinamika két törvényéből vezethető le, amit még nem cáfoltak meg a XIX. század közepe óta.
Nos, nem akarom magát a törvényt részletezni, csak annyit, hogy az entrópia az anyagnak és energiának a leépülése. Teljesen világosan tudatában kell lennünk annak, hogy ez egy megkerülhetetlen természeti törvény. Ha mi hozzányúlunk az anyaghoz, akár a technológiánkon keresztül, akár mint energiát fűtésre, járművek hajtására vagy bármire használjuk, ha tehát ehhez hozzányúlunk, akkor az eredménye egy egyirányú folyamat lesz, és mindig is a leépülést fogja szolgálni. Ezt nevezzük entrópiának.
Minden társadalomnak, minden kornak alapvető kötelessége az, hogy a saját ciklusa alatt, tehát egy adott generáció ciklusa alatt mindig csak annyi erőforrást használjon fel így a természetből, amennyit az újra tud termelni. Ezek olyan súlyos törvények és megmásíthatatlanok, mint akár a gravitáció. Ennek a figyelembevétele nélkül nem beszélhetünk fenntarthatóságról, és ennek a figyelembevétele nélkül a keretstratégiát sem tudjuk majd megvalósítani.
Nos, tehát ezek azok az érzések, amik azért aggodalomra adnak okot, de nem legyőzhetetlenek, nem leküzdhetetlenek ezek a problémák.
Mióta én fiatalkorom óta eszmélek, azóta számos olyan globális kísérletnek lehettünk a tanúi az ENSZ részéről, és így ebben az értelemben globális, amelyek a fenntarthatatlan világunkból eredő problémák kiküszöbölésére irányultak. Gondolok itt a biodiverzitás-egyezményre és a biodiverzitás romlásának, pusztulásának a csökkentésére tett erőfeszítésekre, vagy a világbéke megteremtésére tett erőfeszítésekre, az energia megfelelő felhasználására és sok másra. Ezek a jó szándékú, globális szinten történő erőfeszítések azonban mindig kudarcot vallottak. A biodiverzitás csak egyre csökken, a fajok tűnnek el, a békéről ne is beszéljünk.
Hogy miért is vallottak vajon kudarcot ezek az erőfeszítések, ha következetesen és őszintén feltesszük magunknak a kérdést, akkor azt látjuk, hogy azért, mert nem megfelelő irányba céloztunk a megoldás során.
Mi is az a megfelelő irány? Több tanulmány szerint és az ENSZ több tanulmányának a konklúziója szerint is ez az irány a gazdaság. Valami a gazdaságunkkal nincs rendben. Tehát a gazdaságunk részben az okozója, előidézője ezeknek a problémáknak, az erőforrásokért való küzdelem békétlenséget szül, az erőforrások fokozott és túlzott felhasználása hiányhoz vezet, a hiányt azzal igyekszik - néhány állam legalábbis - leküzdeni, hogy más államok territóriumára és erőforrásaira szemet vet, és hasonlók. Tehát elemeznünk kell azt, hogy milyen más erőfeszítésekre van szükségünk, milyen más irányokban kell keresnünk a megoldást, mint amik az eddigi kísérletek voltak.
A gazdaság tűnik olyannak, amit nem merünk kimondani, nem elemzünk eléggé, a mai közgazdaságtan dogmáit megmásíthatatlannak tekintjük, a természeti törvényekhez hasonlónak tekintjük őket, de ez egyáltalán nincs így.
(Nyakó Istvánt a jegyzői székben Göndör István váltja fel.)
Engedjék meg, hogy itt rögtön a fenntarthatóság-fenntarthatatlanság szociális aspektusára egy nagyon rövid példát mondjak. A világ GDP-je, a globális GDP olyan 3,8-5,6 százalék között növekedett az elmúlt öt évben átlagban. Kína, India sokkal jobban, más országok sokkal kevésbé. A miénkről, a sajátunkról tudjuk, hogy a tavalyi évben 1,7 százalékot visszaesett. Tehát ha az átlag GDP-növekedést, mondjuk, 4 százalékra vesszük, akkor ez azt jelenti, hogy az a világfi, aki elkezd dolgozni, elkezdett, mondjuk, 1990-ben aktív életet élni, és nem ahhoz a 30 százalékhoz tartozott, amelynek nincs munkája a világon ma, hanem tudott munkába állni, ennek a fiatalnak a teljesítményét tekintsük akkor 100 százaléknak.
(12.50)
Egy teljesítményhez tartozik ennek a világfinak a fogyasztása is. Ha ez a világfi tíz évet már eltölt a munkában, és mondjuk, 2000-nél vagyunk, akkor a fogyasztásának, a teljesítményének, az erőforrás-felhasználásának 158 százaléknak kell lenni, tehát másfélszer annyit kell neki teljesítenie, fogyasztania, hogy azt a bizonyos növekedést, az évenkénti 4 százalék körüli GDP-növekedést el tudja érni. Erre még lehet azt mondani, hogy fiatal, ereje teljében van, ezt meg tudja oldani, de ha megnézzük, 2010-ben, tehát tíz év múlva, az aktív keresőkorának a huszadik évében ez a teljesítmény az exponencialitás következtében már 220 százalék lesz, ami azt jelenti, hogy több mint kétszer akkora fogyasztást kell generálnia. Ennek megfelelően az anyagi források előteremtésére kétszer akkora teljesítményt kell hogy produkáljon a munkájában, az élettevékenységében, és erre már azért nehéz azt mondani, hogy semmi gond, ereje teljében van, majd meg tudja oldani.
Ugrom egy nagyot, és azt mondom, hogy amikor nyugdíjba megy ez az elképzelt világfi, akkor 520-530 százalékon kell teljesítenie és fogyasztania ahhoz képest, mint negyven évvel ezelőtt, amikor munkába állt. Én azt hiszem, hogy erre már senki nem mondhatja azt, hogy ez könnyedén megoldható. Ez odavezet, hogy a gazdaság stagnálni fog, egy olyan erőforrást, mint az emberi erőforrás, ily módon nem tudtunk tovább zsarolni. A természet - ugyancsak az erőforrásai vonatkozásában - visszaüt amiatt, hogy szintén exponenciálisan akarjuk kiaknázni. Manapság már olcsó szónoki fordulat az olajcsúcsra emlékeztetni, arra, hogy mintegy 150 év alatt elhasználjuk a jelenlegi regnáló gazdasági megközelítésünkkel azt, amit a természet évmilliók alatt alkotott, de azért ez mégiscsak úgy van, hogy ezekben az években vagy akár évtizedben kerül oda az olaj, hogy elérte a csúcsát a kitermelés. Tehát látszik az, hogy különböző módon zsaroljuk ki a természetet.
A gazdaságot, amit már többször említettem, egy másik oldalról megközelítve, a zürichi egyetem - technology of science - kutatói elvégeztek egy olyan kutatást, amely a világgazdaság szereplői arányának a megállapítására irányult. Ezt mindannyian mondjuk, hogy a multinacionális cégek így, úgy, de a mai témánk szempontjából, tehát hogy a fenntarthatóságot ez hogyan érinti, ez a jelentés nagyon sok támpontot ad számunkra. 43 ezer multinacionális vállalatot vettek górcső alá azokból a nyilvános adatokból, amelyek olyanok, mint a cégbírósági adatok, azokat tudták csak vizsgálni és rendszerbe állítani. A 43 ezer multinacionális cég megvizsgált adatából kiemeltek 1300-at, amely ezeknek a csúcsa, tehát amelyek a legmagasabb árbevétellel, forgalommal és a többivel rendelkeztek. Ez az 1300 vállalkozás, multinacionális cég a világgazdaság 60 százalékát bírja, tehát az árbevétele, a forgalma ennek felel meg. Ez szinkronban van azzal, amit az előttem szólók már mondtak, hogy a világ 125 leggazdagabb emberének a vagyona akkora, mint a Föld legszegényebb 3 milliárd emberéé, és a 3 leggazdagabb ember vagyona pedig akkora, mint a legszegényebb 48 országé. Ezek a számok nemcsak a magyar jövőkutatóban vannak tehát, hanem ezzel más neves kutatóintézetek is foglalkoznak, és ezeket mind érdemes lenne figyelembe venni.
Én nagyjából ’72 óta figyelem, illetve vagyok részese ennek a folyamatnak, mint ahogy mindnyájan, akik akkor már éltünk. Én akkor fiatal egyetemistaként jelen voltam Stockholmban ezen a konferencián, amit az ENSZ rendezett, de a Római Klub töltötte meg tartalommal, és akkor Dennis Meadowsnak a The Limits to Growth, vagyis A növekedés határai című művét ott publikálták, és ezt tanulmányozva akkor azt mondtam, hogy jó, akkor ennek a típusú gondolkodásnak, ha változtatunk rajta, ha nem, még van körülbelül 20-30 éve. Nem így történt, mert azóta eltelt több mint 40 év, tehát eszméletlen tartalékai vannak annak a típusú világnak, annak a gazdasági rendszernek, amely azért a fenntarthatóság szempontjából mindenképpen negatívan ítélendő meg.
De hol is van nekünk, magyaroknak a helyünk a világban? Hiszen az országgyűlési határozat is kötelezővé teszi számunkra, hogy vizsgáljuk meg, alkossuk meg a jóllét indikátorait, amelyek mentén aztán majd vizsgáljuk a fejlődésünket vagy visszafejlődésünket, vagy éppen stagnálásunkat. Nos, léteznek ilyen indikátorok már ma is a világban, szintén több különböző kutatóhelyre, csoportra, műhelyre tudok hivatkozni, ezeket lényegében csak át kellene venni első körben, aztán azt lehet adaptálni és finomítani a hazai viszonyainkra. Magyarország - a pontosság kedvéért a jegyzeteimhez folyamodom - az emberifejlettség-mutató tekintetében, ez a Human Development Index, a 38. helyen áll az államok 75-ös listáján. A GDP tekintetében - ez egy mindannyiunk számára ismert mutató - a Nemzetközi Valutaalap, az IMF 179-es listáján az 51. helyen állunk. Az életminőség-mutató, vagyis a Quality of Life Index tekintetében a 111-es listán országunk a 37. helyen áll. Nem is olvasom mind, van például a megelégedettségi index, és ezek mind további indikátorokra bomlanak, tehát több szempontot vizsgálnak, és abból alakulnak ki ezek. Tehát szégyenkeznivalónk sincs igazán, de a tennivalóinkat is ezek jól kijelölik.
Tehát a jóllét mutatóit mindenképpen be kellene vezetnünk, és ezzel, amit a világgazdaságról vagy a gazdasági gondolkodásról már eddig elmondtam - és nagyon finom voltam a jelenleg regnáló világgazdasági rendszernek a bírálatával, nagyon finom voltam -, azt azért mindenképpen szerettem volna kifejezni, hogy a mondanivalóm tükrözi azt, hogy valamilyen másik mutatóra szükségünk van, amit nagyon helyesen az országgyűlési határozat pontjai kötelezővé tesznek számunkra, és erre a mindenkori kormányt kötelezi az országgyűlési határozat, hogy legalább államtitkári szinten hozzon létre egy olyan bizottságot, amely a jóllét indikátorainak a kidolgozásában és a követésében részt vesz. De azért azt is kimondja ez az országgyűlési határozat, hogy a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsnak is helyet kell kapnia itt, legalább olyan mértékben, hogy megfigyelőként kétévente, illetve négyévente ezt vizsgálja felül.
Az egyik képviselőtársam tervez egy módosítót beadni, kérem, hogy fogadják megértéssel, amikor azt javasolja, hogy ebben az államtitkári bizottságban az NFFT-n keresztül vagy más módon mindenképpen legyenek benne a civilek is, a bizalom erősítése érdekében, és azok a civilek legalább megfigyelői státust kapjanak ebben a bizottságban. Ha ez az NFFT, akkor ahhoz, hogy kétévente jelentést várunk tőle, és ha benne van a folyamatokban az NFFT-n keresztül a civil szféra, akkor, azt gondolom, ez mindenképpen növelni fogja a bizalmat.
Amikor a megoldásokat keresnénk, akkor valahol a glokalizáció felé kellene keresnünk azokat. Mit jelent ez? Azt, hogy vannak olyan aspektusai a társadalmi létnek, olyan szakterületei, mondjuk így, ahol a globális megközelítés a helyes, az egyedül üdvözítő - elég csak a határokon átnyúló környezetvédelemre gondolnunk. Ugyanakkor a glokalizáció - nyilván a lokalizációból képzett szó - pedig azt eredményezhetné, hogy a problémák egy része abból származik, hogy ahogy globalizálódott a világ, ahogy azok a multinacionális cégek behálózzák a világot, úgy a tevékenységük által okozott károk később válnak nyilvánvalóvá, mert amikor egy területen lepusztították akár a humán erőforrást, akár a természeti erőforrásokat, akkor máshova mennek, és nem mutatja, illetve elkenődik vagy eltűnik a szemünk elől az, hogy valójában mekkora kárt okoztak.
(13.00)
Ha igyekszünk a gazdaságunkat egyre inkább lokalizálni, és itt azért a helyi gazdaság erősítésére a jelenlegi kormány is komoly erőfeszítéseket tett, és ezek jó irányba tett erőfeszítések, tehát ezért ha a gondolkodásunkat lokalizáció hatja át, akkor azt hiszem, hogy jó irányban vagyunk.
A Jobbik ezeket a gondolatokat, ezeket az értékeket elismerve, ennek alapján fogalmazta meg az ökoszociális nemzetgazdaság koncepcióját (Az elnök csengetéssel jelzi a felszólalási idő leteltét.) és ennek a programját. Elnök úr, 30 másodpercet még kaphatok? Nem?
