DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazán megdöbbentő, amit Manninger Jenő úr mond - aki közismerten a Vegyépszer szálláscsinálója volt annak idején, és a Vegyépszer után egy csődtömeg maradt a magyar építőiparban, szerelőiparban -, hogy egy ilyen napirendi pont kapcsán, ami, én úgy gondoltam, alapvetően egy olyan szándéknak a jelzése, hogy a kormány helyre akarja hozni azt a csődtömeget, amit három év alatt az építőiparban, elsősorban és különösen az állami kifizetések elmaradása miatt előidézett, nem tud mást csinálni, mint elmúltnyolcévezni.
(14.30)
Manninger Képviselő Úr! A kormányváltáskor sokkal jobb volt a helyzet. Kérdezze meg az építőipar résztvevőit, egyöntetűen tudják állítani: jelenleg a harmadával kisebb az építőipar teljesítménye és fele a kifizetés, mint akkor volt, jobb, hogyha megnézi a számadatokat. Úgyhogy nem lenne célszerű az érintettek füle hallatára ilyeneket mondani, mert azt mindenki tudja, hogy nem igaz.
Tehát olyan konstruktív javaslatokkal igyekezzen előállni, képviselő úr, amihez hasonló az előterjesztésben le van írva, abban legalább jó szándék van. Aziránt lenne jó önnek elköteleződést kinyilvánítania itt a parlamentben a többségi frakció részéről, hogy ezt komolyan is gondolják, hogy ilyen jellegű lépéseket meg is akarnak tenni, mert mondani már mondtak annyi szépet, annyi jót, csak nem ez következett be az elmúlt három évben.
Tehát azt javaslom önnek, hogy ha mi előremutató javaslatokat teszünk a vitában, akkor ön - hasonlóan az előterjesztés szelleméhez és a közösen elfogadott célokhoz - ennek megfelelő hozzászólásokat tegyen, és lépjen ki ebből a sehová nem vezető elmúltnyolcévezésből, vagy csak egyszerűen gondoljon a Vegyépszerre.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem