DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az építmények tervezésével, kivitelezésével kapcsolatos egyes viták rendezésében közreműködő szervezetekről és egyes törvényeknek az építésügyi lánctartozások megakadályozásával, valamint a késedelmes fizetésekkel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat, dicsérve az előterjesztő közreműködőknek a munkáját is, bizonyára egy ügyrendi segítséget fog hozni a lánctartozások kezelésében. Ugyanakkor az alapvető kiváltó okról, hogy miért vannak ezek a lánctartozások, nincsen szó, nevezetesen hogy zuhan, esik vissza a gazdaság teljesítménye, hogy a beruházási ráta a minimálisan szükséges 22-24 százalék helyett most 16 százalék alatt van, tehát nincs mit tervezni, nincs mit építeni, következésképpen az építmények tervezésével és kivitelezésével kapcsolatos egyes viták törvényszerűen csökkenni fognak, mert egyre kevesebb az építmények tervezésére és kivitelezésére irányuló szerződés.
Aki a műszaki életben, beruházásokban járatos, tudja, hogy egy projekt, ami nincs ma a tervezőasztalon a mérnökök előtt, két év múlva nem kerül kivitelezési szakaszba, és három év múlva nem lép termelésbe az a beruházás. Tehát alapvetően a gazdaság dinamizálásán kellene segíteni, és kihozni a magyar gazdaságot ebből a negatív spirálból, amibe az Orbán-kormány gazdaságpolitikája navigálta.
Még azt se mondanám, hogy nincsenek erre utaló jelek. Tehát ami most felröppent, hogy a bankokkal szeretnének egy finanszírozási élénkülést elérni, ez nagyon helyes, csak az a problémám, hogy elkésett irány, mint ahogy ez az előterjesztés is mindössze (Az elnök csengetéssel jelzi a felszólalási idő leteltét.) technikai jellegű.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem