DR. STAUDT GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Én visszatérnék egy kétperces erejéig az alaptémához, mert itt elhangzott, hogy mely aktuális kormány közeli cégek nyerik el a megrendeléseket. Ez önmagában természetesen nem jó, és a korrupció ellen mindenféle módon kell küzdeni, viszont mégis, ami az embereket ezen túl is a leginkább bosszantja, idegesíti, felháborítja vagy akár tönkreteszi, hogyha az a kis- és középvállalkozó, aki a sor végén van, nem kapja meg azt a járandóságot, amiért ő azt a munkát elvállalta. Ezt láthattuk akár a Megyeri híd esetében, ahol még mindig az elszámoltatásra várhatunk, mert semmi olyat nem hallottunk az utóbbi időben, hogy előrelépett volna az ügy, de akár több más esetet is sorolhatnánk.
(14.40)
Önmagában az, hogy egy nagy cég megnyer egy pályázatot, egy beruházást, azt monitorozni kell, figyelni kell, és a törvényességet be kell tartani, de ha már elnyerte, és azután még azt a pofátlanságot is elköveti, hogy nemcsak hogy ő viszi el az építés jogosultságát és az ezzel járó profitot, hanem ezzel nem elégszik meg, dupla profitra szeretne szert tenni, és a pénzt úgy elvinni, hogy ráadásul azt az alvállalkozóknak vagy az alvállalkozói sornak nem fizeti ki, az viszont már a halálos bűn kategóriája, mert ebbe fognak családok tönkremenni, ezért lesznek öngyilkosok a beruházók, ezért fognak cégek tönkremenni. Tehát ez az, amit első körben meg kell oldani, ezt a mérhetetlen, elképesztő pofátlanságot, és azt, hogy egyébként számtalan esetben ennek az elszámoltatása nem történik meg, és azután természetesen lehet arról is vitatkozni, hogy a nagy cégeknek a beruházások elnyerése milyen rendben, hogyan zajlódjon, de első körben, ami a Jobbik kimondott programjában is lefektetett érdeke és határozott álláspontja, hogy a magyar kis- és középvállalkozókat minden eszközzel meg kell védeni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem