MANNINGER JENŐ

Teljes szövegű keresés

MANNINGER JENŐ
MANNINGER JENŐ, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! A gazdasági és informatikai bizottság megtárgyalta a benyújtott törvénytervezetet, és többségében támogatta azt. Igen fontosnak tartjuk azokat a célokat, amelyeket az államtitkár úr ismertetett, és az új eszköz, a teljesítésigazolási szakértői szerv létrehozatala is reményeink szerint hozzájárul majd a lánctartozások csökkentéséhez.
A bizottsági ülésen érdemi észrevétel konkrétan a benyújtott törvényjavaslat tartalmával kapcsolatban nem volt. Az ellenzék arra hivatkozott, hogy a törvényjavaslat egyeztetése a szakmai szervezetekkel nem történt meg. Ez nem állja meg a helyét, mert meg kell említenem tényszerűen, hogy éppen hogy nagyon hosszú és alapos egyeztetés előzte meg a törvényjavaslat benyújtását, mind az építésügyben, mind a gazdaságban érintett szakmai szervezetek ebben részt vettek, ennek megfelelően alakult ki a benyújtott törvénytervezet, tehát messzemenően figyelembe vették a szakmai szervezetek javaslatát, hiszen valóban nagyon sok érdeket érintő kérdésről van szó.
Tehát összességében azt tudom mondani, a bizottság támogatta, és kéri a törvényjavaslat általános vitában való támogatását. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem