MANNINGER JENŐ

Teljes szövegű keresés

MANNINGER JENŐ
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Csak egy apróságra szeretném felhívni a figyelmet, arra, hogy az MSZP képviselői azt javasolták szokásos módon - miután ismertették azt, hogy milyen szörnyű a helyzet, persze nem beszéltek arról, hogy 2010-ben is már legalább ilyen szörnyű volt, és azt nagy részben ők idézték elő -, hogy akár szakmai vitanapot is tarthatnánk, hiszen egy olyan szerteágazó témáról van szó, ehhez képest nem is vesznek részt a szakmai vitában, és eltávoztak. Most persze, a jelentkezésem óta annyit helyesbítenem kell, hogy az egyik MSZP-s képviselő már betévedt az ülésre, de gyakorlatilag nem vettek részt, tehát én azt gondolom, hogy ha vitanapot javasol valaki, akkor legalább a parlamenti vita keretei között illene részt vennie.
Két szakmai kérdésre is hadd reagáljak még: az egyik az, hogy itt elhangzott korábban, hogy ha előírnák a minimálárat, és megakadályoznák azt, hogy áron alul vállaljanak munkát, hiszen ez az egyik oka, ez valóban egy állandó kérdés, a szakmai szervezetek ezt részletesen megvitatták, azt azonban tudni kell, hogy a mai közbeszerzési törvény is ad lehetőséget erre, tehát a megrendelők nagyon sok esetben élhetnek azzal, hogy kiszűrjék az áron aluli ajánlatokat, erre ma is van már törvényes lehetőség. Egy normák alapján megszabott minimálár is fölvethető, de ez mindenütt vitát vált ki, tehát azt gondolom, hogy ez mindenképpen egy olyan szakmai kérdés, amely azért nem oldja meg egyértelműen, ugyanakkor meg a verseny hívei nem feltétlenül támogatják, de mint említettem, a közbeszerzési törvény lehetőséget ad erre, és ezzel élni is kell.
A magánszférában elsősorban a projektcégek miatt alakult ki ez a helyzet. Azt gondolom, hogy itt is történtek lépések, általában a jogbiztonság és az elszámoltatás tud javítani ezen a helyzeten, és ebben azért az elmúlt két évben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) történtek előrelépések.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem