TÓTH CSABA
TÓTH CSABA
TÓTH CSABA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A most tárgyalt törvénymódosítás két részből áll, az első rész a teljesítésigazolási szakértői szervről mint az egyes viták rendezésében közreműködő szervezetről szól, a törvényjavaslat másik része pedig a késedelmes fizetésekkel összefüggő jogharmonizációs célú módosításokat tartalmazza. A módosítástól azt várják, hogy akár 30-40 százalékkal is csökkenhet a lánctartozásból adódó kintlévőségek behajtására indított perek száma.
Lánctartozásról akkor beszélünk, amikor az egymással szállító-vevő kapcsolatban lévő vállalkozások alkotta hálózatban az egyik cég számláinak késedelmes vagy részleges teljesítése a hálózat egy vagy több másik tagjánál is késedelmes vagy részleges teljesítést eredményez. A lánctartozás dominóhatással tovaterjedő likviditási problémát jelent, kialakulásának oka a gazdasági válság miatti fizetésképtelenség mellett a fizetési morál romlására vezethető vissza. A nemfizetés továbbgyűrűzik, átfertőzi a gazdaságot, gerjeszti a korrupciót, ami megingatja a teljes beruházói-vállalkozói szegmens bizalmát egymás iránt. Ez végső soron a projektek leállásán és a versenyképesség romlásán keresztül a mikro-, kis- és középvállalkozások létét, valamint makroszinten a foglalkoztatási mutatókat fenyegeti. A lánctartozás megállítása, illetve jövőbeni újratermelődésének megakadályozása ma már nemzetgazdasági kérdés.
A válság kezdetétől, 2008-tól napjainkig az építési beruházások 16 százalékkal estek vissza az Európai Unióban, míg ugyanez az arány Magyarországon 42 százalék. A lakásépítés visszaesése viszont 70 százalékos, és az idén legfeljebb a kívánatos 40 ezer lakás egynegyede épül meg. A felújításoknál is hasonló az arány, ott 400 ezer lakás lenne az optimális évente, ehelyett csak 100 ezer újul meg. Az építőipar foglalkoztatóinak száma a válság kezdete óta 280 ezerről 110 ezerre csökkent, a lánctartozás pedig soha nem látott összegre, 400 milliárd forintra növekedett, amely az alvállalkozói láncolatokon továbbgyűrűzve a 96 ezer bejegyzett építési vállalkozás 90 százalékát érinti. Ennek körülbelül a felét sosem fizetik ki, mert a tartozó cég megszűnt, eltűnt a piacról. Ez a tartozásmennyiség állandósul, újratermelődik, folyamatosan nehéz helyzetbe hozva az építőipart.
A KSH adatai alapján 2012 decemberében 3,1 százalékkal, éves szinten 5,9 százalékkal csökkent az előző évhez képest az építőipari termelés volumene. Az épületek építése 12,7 százalékkal esett, leginkább a lakásépítések és a nagyberuházások miatt. A termelés több mint kétötödét adó speciális szakképesítési ágazat ugyanakkor 9,8 százalékkal bővült. Az utolsó negyedév termelői árai 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az ágazat egészét jellemző 5,9 százalékos csökkenést a szektor 96 ezer vállalkozásának több mint 90 százaléka - amelyek az épületek szerkezetépítésében, illetve az egyéb építmények építésében vesznek részt - 12 százaléknál nagyobb visszaesésként élte meg. A növekvő szerződésállomány mellett a csökkenő termelés arra utal, hogy a megkötött szerződések 20-25 százaléka nem valósul meg, és ez az arány hónapról hónapra romlik. Az 1,9 százalékos termelői áremelkedés a jövedelmezőség további drasztikus romlását támasztja alá.
(13.40)
Az építőipar terén a lánctartozás kialakulásának három általános oka lehet. Az első, hogy az építtetői fedezet hiánya miatt a megrendelő nem tud fizetni a fővállalkozónak, illetve a generálkivitelezőnek, akik így a megvalósítási lánc következő szereplőinek, alvállalkozóknak, szállítóknak sem tudnak fizetni. A második, hogy az irreálisan alacsony vállalási árból fakadóan a generálkivitelező, illetve a fővállalkozó nem tud fizetni az alvállalkozóinak, akik így a megvalósítási lánc következő szereplőinek sem tudnak fizetni. A harmadik a rosszhiszemű, csaló megrendelői magatartás, amelynek során a megrendelő a vállalkozónak nem igazolja le a valós teljesítést, így az nem tud számlát benyújtani. A megrendelő erőfölényben van, hiszen ő rendelkezik a pénzzel, de a vállalkozási szerződések sem kiegyensúlyozottak, nem képviselik kellő mértékben a kivitelező, az alvállalkozó érdekeit.
Mind a három esetben a lánctartozás elindításának az általános eszköze az adott munkát teljesítő vállalkozás teljesítésének el nem ismerése, amikor a megrendelő a teljesítésigazolás alól csalárd módon kibúvik, hamis kifogásokat keres, időt húz, indokolatlan jogi eszközökhöz nyúl a műszaki vitában. Teljesítésigazolás hiányában pedig az egyébként jól teljesítő vállalkozás nem nyújthatja be a számláját, így nem jut a jogos járandóságához.
A lánctartozások felszámolásának egyik eszközeként korábban kitalált fedezetkezelőt kezdettől alkalmatlan eszköznek tartották a szakmai képviseletek, mert úgy vélik, a társaságok nyomott áron vállalnak munkát, és a fedezetkezelő sem hoz pluszpénzt a rendszerbe. Miután a vállalási ár nem elég a munka ellenértékére, így az alapvető okot, a valós költség alatti vállalást kell megszüntetni. A ma érvényes jogszabályok szerint a vállalkozó azzal sem védheti magát, hogy az általa megvásárolt és beépített anyagokat visszabontja. Ilyen esetben sokkal erősebb birtokvédelmet kellene kapniuk a vállalkozóknak, hogy ne mehessen át a megrendelő tulajdonába a részteljesítés sem, amíg a teljesítés ellenértékét ki nem fizeti.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a teljes építtetői fedezetkezelői rendszer lebénul, ha a láncolat bármely pontján szereplő egyetlen alvállalkozóval szemben is felszámolási eljárást kezdeményeznek, nehezíti, ellehetetleníti a jólteljesítési bankgaranciák beszerzését, mert a fedezetül szolgáló árbevétel bankra szóló engedményezhetőségét elbizonytalanítja, csökkenti a kihelyezett hitel határidős visszafizethetőségének biztonságát. A cégek nagyon nehezen tudják követni az építési jogszabályok állandó változásait is, s a gyakori módosítások ellenére az építési piac továbbra is zavaros és átláthatatlan.
Alapvető hiányossága a lánctartozás elleni tervezetnek, hogy a szerződések jelentős részében a projekt összköltségének több mint 50 százalékáért felelős beszállítók, gyártók, kereskedők egyáltalán nem szerepelnek benne. A rendelettervezet csak az alvállalkozókig vezeti vissza az építési folyamatot, a beszállító nem tekinthető alvállalkozónak. Ha a szakértői tanács meg is ítéli az alvállalkozónak a teljesítést, még egyáltalán nem biztosított, hogy az alvállalkozó a beszállítóját is kifizeti, ezzel csak lejjebb kerül a lánctartozás kezdőpontja.
A piaci szereplők szerint a lánctartozás nem mindig azért alakul ki, mert egy vevő a hitelbiztosító által megállapított pénzügyi teljesítőképességén felül van hitelezve, hanem inkább azért, mert a pénzek elakadnak a fizetési láncban, vagyis a problémát mindenképpen a keletkezési helyén kell kezelni, és nem abban a folyamatban, ami a keletkezés helyétől és az okozótól távol van.
A tartozási lánc már a beszállítók ki nem fizetésén elindulhat, erről nem szól a tervezet, mintha az építőanyagok odaszületnének az alvállalkozókhoz. Sokszor az alvállalkozó pénzügyi helyzete miatt a beszállítók finanszírozzák az építkezést. A rendszerből a lánctartozást okozót kell következetesen eltávolítani. Ki kell szűrni azokat a vállalkozásokat, amelyek rendszeresen áron alul vállalkoznak, és alvállalkozóikon, beszállítóikon szedik be a különbséget. A szándékosan alulspecifikált ajánlatkérés pótmunkákkal hozható helyre, ami szintén vitákat és lánctartozást generál.
A mai gazdasági környezetben egyértelműen szükség van kockázatkezelésre, az új partnerek előzetes minősítésére, a régiek folyamatos monitorizálására és szakszerű követelésmenedzsmentre, ezek együttesen védhetnek meg egy vállalkozást attól, hogy mások miatt csődhelyzetbe kerüljön. A jól működő vállalatok életét is megkeseríti a folyamatos fizetőképesség fenntartása, ami mindennapos küzdelemmé vált. Mivel a működésből származó pénzáramlás nem fedezi az esedékes kiadásokat, már egyes ágazatokban cégek ezreinek létét teszi lehetetlenné a körbetartozás.
A probléma megoldásának sürgősségéről a statisztikák beszélnek. A Magyarországon bejegyzett több mint 500 ezer vállalkozásból évente 20-30 ezer cég szűnik meg, 60 százalékban mikrovállalat, ám ahelyett, hogy a cégkultúra fejlődésével párhozamosan csökkenne a megszűnő cégek száma, évről évre többen szűnnek meg.
Egy felelősségteljes gazdaságpolitikával, egy kiszámítható gazdasági környezettel lehetne a problémát ténylegesen megoldani. A kormány által benyújtott tervezet azonban nem szünteti meg a problémát, maximum enyhíti azt. A vállalkozások pénzügyi stabilitása érdekében létrehozandó intézmény a szerződésből eredő teljesítések után járó ellenszolgáltatásnak főként polgári jogi eszközökkel történő kikényszerítését gyorsítja meg. A teljesítésigazolási szakértői szerv az érintett fél kérelmére és megbízásából kizárólag az építési-kivitelezési feladatok teljesítéséhez kapcsolódó szakkérdéseket vizsgálja: mi volt az elvégzett munka, és mi annak az ellenértéke.
Változatlanul a bírósági eljárásban kerül sor a felperes és alperes által előterjesztett indítványok alapján a tényállás megállapítására és a vitában való döntésre. A fél által a peres iratokhoz csatolt TSZSZ-szakvélemény tehát nem helyettesíti a polgári eljárásban alkalmazott bizonyítást, de a jogszabály lehetővé teszi, ha annak egyéb feltételei fennállnak, a szakvéleményben foglalt összeg már a per legelején elvonásra kerüljön az alperestől.
Egyelőre nincs információm, hogy a bíróságok az ehhez szükséges pluszmunkaerőt miként tudnák biztosítani. Kérdéses, hogy a bíróságok hogy fogják kiemelten kezelni ezeket az ügyeket, ha ma egy egymillió forint alatti tétellel bíróság elé vitt ügyben is legalább négy hónapot kell várni az első bírósági tárgyalásig, illetve a felszámolási eljárások esetében is gyakran tarthatatlan az előirányzott határidő a bíróságok leterheltsége miatt.
Az új szervezet létrehozásával még nem látható, hogy mi a garancia arra vonatkozóan, hogy ténylegesen megszűnnének a lánctartozások. Kérdés, hogy mennyire tekinthető majd a szakértő függetlennek, ha állami alkalmazottként a lánctartozások kialakulásában nem kis mértékben érintett állammal szemben kell majd a vizsgálatot lefolytatnia.
Nem látható továbbá az sem, hogy ennek a szervezetnek a létrehozása mekkora forrásigénnyel bír. Nem értünk egyet azzal sem, hogy miért rendeletben állapítja meg a kormány a teljesítésigazolási szakértői szerv tagjaira, szervezetére, működésére és díjazására vonatkozó részletes szabályozásokat. Kérdésként merül fel, hogy kik lesznek a teljesítésigazolási szakértői szerv tagjai, ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működik, vezetőit és tagjait az igazságügyi szakértők közül az építésgazdaságért felelős miniszter, az igazságügyért felelős miniszter egyetértésével nevezi ki.
A lánctartozások a beruházások leállásán és a versenyképesség romlásán keresztül a mikro-, kis- és középvállalkozások létét, valamint a foglalkoztatási mutatókat fenyegetik. A folyamat megállítása, illetve jövőbeni újratermelődésének megakadályozása ma már nemzetgazdasági kérdés. A jelenlegi javaslat a lánctartozások felszámolását nem fogja megoldani, legfeljebb a peres eljárások gyorsítását eredményezi.
A javaslat minden pozitívuma ellenére kiforratlannak tűnik, nem nyújt átfogó megoldást. Szakértők szerint olyan törvényre volna szükség, ami elsősorban a hitelezők érdekeit védi, és sokkal keményebben szankcionálja a szabályszegőket, a kiskapukeresőket, mert ma is épp az a legkiszolgáltatottabb, aki a munkát ténylegesen elvégzi.
A lánctartozások megszüntetésére további lépéseket is szükséges megtenni, ezért ezt a javaslatot ebben a formájában nem támogatjuk. Köszönöm szépen, elnök úr.
