Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magam is telejegyzeteltem ezt a kis oldalt, de az MSZP képviselőjét hallván, hát bizony megállt az ember ereiben egy kicsit a vér. Azok, akik állami szintre emelték a visszaélések ilyen rendszerét, és akik remélhetőleg későbbi társadalmi támogatottságuk arányában foglalnak helyet a teremben, bizony mindent elkövettek azért, hogy Magyarországon az a problémakör, ami most előttünk van, ne csak apró bosszúság legyen, ahogy a Fidesz-KDNP egyik képviselője megjegyezte az imént, hanem bizony húsbavágó, életbevágó, és tömegek öngyilkosságához, életének, lakóhelyének elvesztéséhez vezető folyamattá váljon.
Azt is hozzá kell tennem, örülök és üdvözlöm azt, hogy a Ház most erről tárgyal. Örülök, hogy a körbetartozások, lánctartozások esetében a jövőre nézve elmozdulás következhet be, és az építőipar is, ha szélesebb kitekintésben vizsgáljuk az előterjesztést, profitálhat ebből. Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy a kormányváltás után ez kellett volna hogy legyen a három első feladat közül az egyik. Hiszen itt egy annyira húsbavágó dologról van szó, hogy már a 2009-2010-es adatok alapján is látható volt, hogy több mint 400 milliárd volt csak az építőiparban fellelhető köztartozások mértéke. De ez csak a hivatalos adat.
Nagyon sokat konzultálunk építőipari szakemberekkel, és teljesen egyértelműen belátható, hogy a hivatalos adathoz tessék hozzáadni legalább 30-40 százalékot. Ugyanis jellemzően a magyar vállalkozók és a magyar kisvállalkozók azok, akik egy 1-1,5 milliós vagy akár 150 ezres kivitelezési munka elvégzése után, ki nem fizetés esetén nagyon sok esetben nem jutnak el bírósági szakaszba, több okból sem. A legjellemzőbb az, hogy a magyar mesterember elvégzi a munkát, és ügyvédre sincs pénze, hogy az igazát érvényesítse. A későbbiekben kitérek arra, hogy a felszámolásba menekülő cégek milyen egyéb trükkökkel érik el azt, hogy eljárások se induljanak ellenük nagyon sok esetben.
Látnunk kell azt, hogy az a teljesítésigazolási szerv, ami most létrejön, részleteiben képes kezelni ezt a problémakört a jövőre nézve. Üdvözlöm, hogy egy-két hónapon belül dönthet a károsult javára, viszont némiképp fájlaljuk azt, hogy semmiféle hatósági jogkör nem kerül az ő részére ebbe a rendszerbe. Pedig ennek igenis lenne helye. Meg is mondjuk, hogy miért. A régi körbetartozásokon nem változtat ez a rendszer, de azt is látnunk kell, hogy a szándékos nemfizetések rendszere régen és most is, állításom szerint, 80-90 százalék között mozog az építőipari szektorban. Viszont a szándékos nemfizetés esetében igenis büntetőjogi felelősség megállapítására lehetne szükség. Ezért lenne indokolt, hogy hatósági jogköröket is kaphasson egy állami szerv.
Vegyünk egy egyszerű példát! A nyugat-európai országokban, ahol az építőipar, ha nem is tökéletesen, de jobban vagy kevésbé rosszul működik, mint Magyarországon, jellemző az, hogy ha egy céggel harmadszor fordul elő olyan, hogy nem fizeti ki az alvállalkozóit, nem fizeti ki a dolgozóit, akkor kijön a hatóság, és egész egyszerűen nemcsak az építkezést állítja le, hanem a teljes projektet. Ez az az állami szerv, amiről itt beszélünk, és kiterjesztett jogkörökkel ez így tudna működni. Nyilván nem az a cél, hogy nemfizetés esetén tömegesen álljanak le az építkezések, hiszen ez visszafogná a nemzetgazdaságot. De annál nagyobb veszteség nincs egy óriási építőipari tervezet esetében, hogy leállítják azt a projektet bizonyos időre. Tehát ez a fenyegetettség önmagában előidézte ezekben a sikeres nemzetgazdasági környezetekben azt a helyzetet, hogy kifizették azt az alvállalkozót és azt a beszállítót, aki nemzeti és kisvállalkozó volt; a mi esetünkben nyilván magyar, ott pedig az adott nemzetnek megfelelő. Tehát emiatt nem állt le nagyon sok építkezés és nagyon sok terv, viszont a fenyegetettség, a szankció veszélye ott volt a rendszerben, és ez bizony elég visszatartó erőt jelentett annak érdekében, hogy ne merjenek visszaélni a kisebb gazdasági és tőkeerőt felmutatni képes vállalkozók bizalmával, munkájával.
Ebből kifolyólag nem is fordulhattak elő olyan helyzetek, mint amelyek Magyarországon sajnálatos módon tömegesen fellelhetők. Mert mi történik ma, ha egy átlagos magyar kisvállalkozó vagy közepes méretű vállalkozás az építőiparban megpróbálja az igazát bizonyítani? A legtöbb esetben az, hogy mire a per véget ér, felszámolásba menekül a cég, adott esetben eladják egy hajléktalannak: átlagos értéken, mondjuk, 1,5 millió forintba került a károsultnak az, hogy legyen a kezében egy ítélet, amivel igazából nem tud kezdeni semmit. Az egy papírdarab, az ellenértékből egy fillért, egy forintot nem lát. Éppen ezért mondjuk azt, hogy ha a teljesítésigazolási szerv hatósági jogkörökkel kiterjesztve, ilyen széles erővel tudna fellépni, akkor bizony be lehetne hozni a rendszerbe azt a fenyegetettséget a bizalmunkkal visszaélők számára, hogy ne merjék a magyar vállalkozót, a magyar termelőt, a magyar mesterembert, a magyar munkásembert kihasználni.
És még egyszer hangsúlyoznom kell, amikor a körbetartozások, lánctartozások teljes összegéről beszélünk, nyugodtan tessék 30-40 százalékot hozzáadni, éppen azért, mert nagyon sokan a mi saját kisvállalkozóink közül nem tudnak, nem mernek vagy egyszerűen nem képesek eljutni bíróságra, de sokszor még egy ügyvédet fogadni sem.
(14.10)
Látható, hogy amíg ezt a problémakört nem oldjuk meg, addig pontosan a munkahelyteremtés alapja hiányzik Magyarországon, nemcsak azért, mert a kis- és középvállalkozások munkaerő-felszívó képessége többszöröse a multinacionális ágazatokénak, hanem azért is, mert pontosan egy olyan ágazatban, az építőipar kapcsán beszélhetünk erről, amelynek a multiplikátor hatása talán a legszélesebb és talán a legtöbb további gazdasági ágat képes beindítani. Jelen pillanatban viszont mi történik ezzel az ágazattal? Csak minden ötödik építőipari cég tudja növelni a bevételeit, jellemzően ők is infláció alatti vagy a környéki mértékben, és az ágazati cégek mintegy 80 százalékának van valamilyenfajta kintlévősége. Ez egy nagyon beszédes, nagyon elriasztó adat, arra hívja fel a figyelmet, hogy sürgősen kezdeni kell valamit ebben a szegmensben.
Ami itt előttünk fekszik előterjesztés címszó alatt, az a jövőre nézve részleteiben és egy jó irányba elmozdulva kezelni próbálja a problémát. Ugyanakkor a magam részéről óriási igényt kell hogy megfogalmazzak annak kapcsán, hogy ha a múltra vonatkozóan valakiről bebizonyosodott az, hogy tudatosan tartotta vissza a pénzeket, tudatosan tett tönkre magyar vállalkozókat, magyar családokat, és ezáltal - túlzás nélkül - magyar családok ezreinek az életét tette tönkre, akkor bizony a büntetőjogi felelősség merüljön föl. Kezdődjön meg egy olyan elszámoltatási folyamat, amelynek keretein belül nyilvánvaló, hogy ha a korábbi bűnelkövető érzi azt, hogy szorul a hurok, adott esetben a nemzetgazdaság számára is visszateljesít valamit abból, amit nem teljesített korábban. Tehát a rendszer az igazságosság felé mozdítható el, az igazságigényét nem lehet kikerülni, és nem lehet csak a jövőre vonatkozóan helyretenni ezt az egész kérdéskört, hiszen a jelen helyzet akut, és meg kell menteni a magyar vállalkozók, szakemberek közül, akit csak lehet.
Érdekes élményben lesz része annak, aki a kivándorlási statisztikákat, mondjuk, a KSH-nál vagy a nyugat-európai tükörstatisztikákat böngészi, az Eurostat adatai is beszédesek ezen a téren, ugyanis mára nemcsak az orvoselvándorlás és az ápolói szakág tagjainak elvándorlása jelent óriási problémát, hanem a szakemberek, építőipari munkások szó szerint szivattyú alatt állnak, a nyugat-európai felvevőpiac, amely azért szakemberhiánnyal úgyszintén küzd, mint a magyar, tulajdonképpen kapkod ezen emberek után, de ugyanígy a húsfeldolgozásban dolgozók után, az ápolószemélyzetünk után. Tehát Magyarországról a kiváló szakembereket folyamatosan szipkázzák, szivattyúzzák el.
Tessék elképzelni, hogy itt van egy olyan építőipari helyzet, ami kiszámíthatatlan, nincs munka, nincs megrendelés, lényegében az újonnan épített lakások száma a 2004-es, 2005-ös szintre esett vissza, tehát egy recessziós időszakhoz képest még nagyobb válságot él át ez az ágazat. Erre adódik az a helyzet, hogy ha van munka, ha van megrendelés, akkor azt adott esetben nem fizetik ki. Egy ilyen helyzetben a kivándorlási hajlandóság talán nem is lehetne magasabb, mint most. És ezen kell változtatni, ez lehet egy kormány és egyáltalán széles értelemben véve egy parlament elsődleges feladata, hogy a kivándorlási spirált, szivattyút bármilyen úton-módon, de fékezze meg, a későbbiekben pedig állítsa meg, hiszen enélkül nem lehet tisztességes nemzetgazdaságot építeni már középtávon sem.
Még egyszer szeretném a figyelmükbe ajánlani azokat a jól bevált nemzetközi eszközöket, amelyek értelmében, ha mondjuk, egy céget harmadszor kapnak azon, hogy nem fizeti ki a vállalkozóját, az alvállalkozóját, akkor bizony azt a tervezetet, azt az egész munkálatot, amit folytat, úgy le kell állítani, ahogy van, arra az időre, amíg nem tudja rendezni a tartozásait. Nyilvánvaló, hogy ez tömegesen nem fordulna elő. De ha ilyen kitettség, ilyen fenyegetettség megjelenhetne ebben a rendszerben, akkor a jellemzően külföldi hátterű befektető, a multipénzből dolgozó, de a magyar vállalkozó pénzét kiszivattyúzó “vállalkozó” háromszor is meggondolná, hogy mit csinál a magyar vállalkozóval, mit csinál a magyar szakemberrel. Ezek után pedig el lehetne érni egy olyan biztonságos gazdasági környezetet, hogy nem kellene kényszerszinten kivándorlásban gondolkodnia senkinek. Ez lehet csak és kizárólag a célunk, ennél kevesebbet nem fogadhatunk el.
Éppen ezért az előterjesztés alapfilozófiájának támogatása mellett arra szólítjuk fel a kormányzatot, hogy gondolja végig akár adott esetben a visszamenőleges elszámoltatás kiterjesztését is a lehető legszélesebb körre, hogy egyetlen bűnelkövető, aki magyar vállalkozót megkárosított, se úszhassa meg azokat a kártételeket, amelyeket egy tisztességesen működő országban soha nem is követhettek volna el.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
