DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Házelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én eredetileg nem azzal készültem, hogy a két MSZP-s képviselő úr felszólalásával foglalkozzak (Zaj. - Az elnök csenget.), de azért egyiket se lehet szó nélkül hagyni. Szeretném Harangozó Tamás emlékezetébe idézni az 1994-es választási eredményt. Az előbb azt bátorkodta mondani, hogy a Fidesz-KDNP által megszerzett kétharmados többség mögött nincs társadalmi támogatottság. Bezzeg az ő koalíciójuk mögött '94 és '98 között volt társadalmi támogatottság, mert két ellentétes ideológiai alapon indult párt két ellentétes politikával jutott be az Országgyűlésbe, és az ő választóik feje fölött kötöttek koalíciót. (Dr. Harangozó Tamás: Nem mondtam ilyet!) Tűz és víz koalíciója volt '94 és '98 között.
Szeretném mindenkinek emlékébe idézni azt, hogy akkor is volt egy alkotmányozási kísérlet, csak az éppen ennek a zseniális koalíciónak az eredménytelensége okán hiúsult meg. Három évig tartott, és sajnos a kormányzó pártok belső széthúzása hiúsította meg, hogy az Országgyűlés akkor meg tudja újítani a régi, '49-es alkotmányt. Ezért volt nagyon fonák, amikor 2011-ben következetesen azt hallottuk, hogy semmi értelme új alkotmányt alkotni. Na, csak ennyit az MSZP-s felszólalásokra. (Göndör István és dr. Harangozó Tamás távozik az ülésteremből.)
A másik kérdés, amit Bárándy Gergelynek szeretnék mondani - és örülök, hogy még jelen van a teremben (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Véletlenül!) -, mint kereszténydemokrata frakciótag azt a megállapítást, hogy Hoffmann Rózsát le kellett váltani az államtitkárságból, visszautasítom. (Dr. Bárándy Gergely: Pedig így volt!) Ha a képviselő úr egy picit is hajlandó lett volna odafigyelni a történésekre, akkor az egész bejelentéskor az első reakció az volt, hogy Hoffmann Rózsa közölte, hogy az államtitkárság kettéválasztását ő kezdeményezte, akkora terhet jelent a közoktatás és a felsőoktatás átszervezése, hogy ez egy embernek túl sok. (Dr. Bárándy Gergely: Két és fél évig nem volt teher.) Arra is külön kitért Hoffmann Rózsa az első nyilatkozatában, hogy a felsőoktatási államtitkár személyére ő tett személyi javaslatot. Adalékként elmondanám, hogy amikor Hoffmann Rózsa államtitkár államtitkári megbízatását átvette, akkor már felsőoktatási kérdésekben 2010-ben tárgyalt azzal a professzor úrral, azzal a rektorral, aki most ezt a feladatot tovább fogja vinni. (Dr. Bárándy Gergely: És három évig mégis megtartotta!)
Szeretnék kitérni tisztelettel arra a kérdésre (Dr. Bárándy Gergely távozik az ülésteremből.), hogy a pulpitusról a szocialista képviselő azt mondta, hogy ha az Alkotmánybíróság valamilyen problémát vet fel, akkor a Fidesz–KDNP-pártszövetség gyorsan korlátozza az Alkotmánybíróság hatáskörét. Erre a legjobb példa a mostani alkotmánytervezet. Az Alkotmánybíróság eddig határozataiban rendszeresen kitért arra, hogy nekik az alkotmánnyal kapcsolatos közjogi felülvizsgálati joguk megvan, mert az egy eljárásjogi kérdés. Ez írott szabályként sehol nem jelentkezett, sem az alkotmánybírósági törvényben, sem az addigi alkotmányban. Ez most kerül be először az alkotmányba. Tehát az alkotmánybírósági határozatban kialakított igényt a Fidesz-KDNP-pártszövetség most beemeli mint alkotmánybírósági hatáskört az alkotmányba. Tehát ez is egy merőben ellentétes állítás a szocialistákéval szemben.
A család fogalmával kapcsolatban szeretnék kissé részletesebben beszélni. Azt a vádat kaptuk, hogy a polgári törvénykönyvet szerkesztő bizottság tudományos eszmefuttatásait félredobva, önkényesen találtuk ki az új családkategóriát, amit a decemberi módosító indítványokkal, illetve az idén februári zárószavazással az Országgyűlés el is fogadott. Számtalanszor elmondtuk a vitában, hogy annak a szerkesztőbizottságnak egy illusztris tagja dr. Lábady Tamás professzor úr, aki alkotmánybíró is volt, aki bírói pályafutását mint a Pécsi Ítélőtábla elnöke folytatta, ő írt egy külön tanulmányt ezzel kapcsolatban, és ő fejtette ki először azt a kategóriát, hogy van a családfogalom a házasság alapján, és van az élettársi kapcsolat, ami - és ezt ő írta először - a “nem házasság” kategóriája.
Tisztelettel, én szeretnék minden olyan összehasonlítást visszautasítani a kereszténydemokraták nevében, akik azt próbálják bizonygatni, hogy a kapcsolatoknak egy magasabb szintű formája a házasság és egy alacsonyabb szintű formája az élettársi kapcsolat. Ezek nem alá-fölé rendelt kérdések, ez olyan, mint az alma és a körte. Az egyik a konzervatív szabályok alapján elfogadott házasság, amit most az alkotmány is a házasság alapjának tekint, a másik pedig a szabad szerződéskötés alapján létrejött, egy egészen másfajta társadalmi együttélési forma, ez az élettársi kapcsolat. De ennek az az alapja, hogy külső korlátokat nem kíván elfogadni. Ezért nagyon furcsa az, ha egy olyan együttélési formára, ahol nem akarnak külső korlátokat, ezért választják ezt a szabad elhatározás szerinti élettársi kapcsolatot, erre most az állam pluszszabályokat szab ki.
Szeretném hangsúlyozni, és ezt a Ptk. vitájában is elmondtam: a magyar jog terén soha ennyit nem foglalkozott az élettársi kapcsolattal, mint amit most a polgári törvénykönyv fog.
(10.20)
Tehát a hatályba lépő polgári törvénykönyv egy egész fejezetet szentelt az élettársi kapcsolatnak, és az élettársi kapcsolat családjogi vonzatait pedig beemelte a polgári törvénykönyv családjogi könyvébe. Ennél többet, azt hiszem, nem lehet csinálni, és pont a szocialistáknak, akik ezt kritizálják, számtalanszor elmondtam, hogy 8 éves regnálásuk alatt nem sikerült az élettársi kapcsolattal foglalkozó témakört rendezniük, egyedül és kizárólag az egyneműek élettársi kapcsolatát rendezték 2009-ben egy törvénnyel, de a különneműek élettársi kapcsolatával a polgári törvénykönyv kizárólag ilyen vagyonjogi szabályokat ismert, egységes, könyvszerű, összefoglalt érvrendszert sehol nem találtunk.
Tisztelt Országgyűlés! Az Alkotmánybíróság a 45/2012. határozatában az átmeneti rendelkezéseket semmisítette meg, de előtte a 43/2012. határozatában megsemmisítette a családvédelmi törvény 7. §-át arra hivatkozással, hogy az alaptörvény rendelkezéseiből nem lehet okszerűen következtetni arra a rendelkezésre, amelyet az a sarkalatos törvény tartalmaz. Én ezért tartom nagyon lényegesnek és nagyon fontosnak, hogy ebben a kérdésben egyszer és mindenkorra pontot tesz a vita végére a mostani alaptörvény-módosítás. Kimondja, amiket kimondott az alaptörvény is, hogy a házasság egy férfi és egy nő önkéntes együttélése, és utána kimondja azt, hogy a család alapja a házasság, illetve az egyenes ágbeli, a gyermek, a szülő-gyermek kapcsolat. Ez azért nagyon lényeges, mert az Alkotmánybíróság számtalan határozatában azzal támadta a kereszténydemokrata álláspontot is, hogy lám-lám, a gyermek hátrányos helyzetbe kerül.
Szeretném itt és most hangsúlyozni, hogy sem a polgári törvénykönyvben, sem az új alaptörvényünk szerint gyermek családon kívül nem létezik. Ha a gyerek a szülővel együtt él, a gyerek és a szülő mindig is családot fog alapítani. Tehát ezzel operálni nem lehet. Az kétségtelen, hogy ha az az élettársi kapcsolat, amelyből gyermek született, és az anya és a gyermek családjogi viszonyban van, az apa és a gyermek családjogi viszonyban van, az apa és az anya, ha élettársak, akkor változatlanul csak polgári jogi viszonyban vannak, és élettársi kapcsolatban élik az életüket, és szabadon állapodnak meg számtalan kérdésben, nem kapnak külső pluszszabályokat.
Tisztelettel, én nem kívánom a további részleteket elmondani. A további részleteket Vejkey képviselőtársam fogja elmondani. A délutáni vita folytatásában majd még vissza szeretnék térni egy-két kérdésre.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem