Kedves Képviselő Asszony! Kedves Ágnes! A gond ott van, hogy ön csak az egyik szegmensét látja, a másik pedig, amikor tömegével történik képzés olyan szakokon, ami a társadalom számára nem szükséges, nem igénylik. Gondoljon bele, ön most például a jogászképzést említette. Annak idején, tudom, még a múlt században, amikor én végeztem a jogot, volt három egyetem, és évente körülbelül 300-400 jogász került kibocsátásra. Most szinte nincs olyan egyetem, amelyik ne foglalkozna jogászképzéssel; arról most ne is beszéljünk, hogy a minőség milyen szétszórt. Több ezer jogászhallgatót vesznek fel évente arra a piacra, amelyik már most tele van. Tehát amikor ön azon sopánkodik, hogy mi lesz a szegény szabolcsi… Megjegyzem, szegény somogyi falvak is vannak, a Dráva mellett, és vannak minden megyében szegény falvak, és vannak minden faluban szegény, tehetséges gyerekek. De az nem megoldás, hogy ebbe a kontextusba keverje ezt a problémát, mert mit kezdjünk a munkaerőpiacon az eladhatatlan, akár mennyiségi okokból, akár pedig az igény szintjén nullára tendáló foglalkozásokkal?
Mit kezdünk a médiakommunikációs szakokon tömegével végző gyerekekkel, a tehetséges gyerekekkel, és mit kezdünk a jogásztúlképzéssel, mit kezdünk az olyan speciális képzésekkel, mint mondjuk egy andragógia szak? Ez mind olyan probléma, kedves Ágnes, amelyeknek nem ez a kiindulópontja, amit ön mond és nem az a megoldása, amit ön mond.