DR. CZOMBA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Így korán reggel nem egyszerű ennyi számadattal bíbelődni meg meghallgatni a szocialisták programját a munkahelyteremtéssel kapcsolatosan, de tudjuk mi nagyon jól, hogy az a nyolc esztendő, amely alatt önök kormányon voltak, mit okozott.
2002 és 2010 között megduplázták a munkanélküliek számát, 240 ezerről 480 ezerre növelték. (Gúr Nándor közbeszólása.) Ne a válságra hivatkozzon, kedves képviselőtársam, mert 2008-at is nyugodtan megnézheti (Gúr Nándor közbeszólása.), 2008-ban is 400 ezer fölött volt a munkanélküliek száma. Önök 2007-től 2010-ig jottányit nem emeltek a minimálbéren. Nominálszinten is alig tudták tartani, úgy, hogy közben egyébként 2005-ben, 2006-ban, 2007-ben 4-4,5 százalékos GDP-növekedés volt Magyarországon, ennek ellenére azt a csodát meg tudták oldani, hogy stagnáltatták a foglalkoztatást. Nézze meg a KSH adatait (Gúr Nándor: Én ismerem, neked kell…), amelyekre ön az előbb hivatkozott, hogy mi történt ebben az időben, kedves képviselő úr!
Egymillió új munkahely. Ugye, talán abban most már nincs vita senki között, hogy szükség van Magyarországon a munkaerőpiacon egymillió új munkahelyre? Mert ha ebben nem vagyunk képesek érdemben előrelépni, akkor minden problémánk - egészségügy, oktatás, nyugdíjrendszer - csak halmozódik előttünk. Arról, hogy időarányosan (Gúr Nándor közbeszólása.) hogyan lehet ezt számon kérni: kedves képviselő úr, egész Európában stagnál a foglalkoztatás, és nő a munkanélküliség. Magyarországon a válság ellenére ennek az ellenkezőjéről tudok beszámolni (Gúr Nándor: Ne mondd már!), nagyjából stagnál a munkanélküliség, és ha nem is olyan mértékben, ahogyan mi szeretnénk, de mégiscsak nő a foglalkoztatás. KSH-adat, nézze meg, kedves képviselő úr, 160 ezerrel nőtt (Gúr Nándor közbeszólása.) a kormányváltás óta a foglalkoztatotti létszám. És nem igaz, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás miatt, mert nézze meg megint csak a KSH adatát, az azt mondja, hogy nyolcvanegynéhány-ezerrel nőtt a teljes munkaidősök és hatvanegynéhány-ezerrel a részmunkaidősök foglalkoztatása. Még csak az az állításuk sem igaz, hogy a közfoglalkoztatás növeli kizárólag a foglalkoztatást; a versenyszféra mellett, kétségtelen tény, a közfoglalkoztatásnak is szerepe van (Gúr Nándor közbeszólása.), de 2010 azonos időszakában, 2010-ben, amikor még önök az “Út a munkához” programnak elhíresült valamit működtették, nagyjából ugyanannyi közfoglalkoztatott volt bevonva, mint 2012-ben.
(8.30)
Tehát ha hasonlítjuk az adatokat, akkor azt tudom mondani, hogy a nehézségek ellenére is képesek vagyunk a foglalkoztatási szintet nemcsak szinten tartani, hanem adott esetben növelni is. Hogy egyébként sok gond van, sok probléma van foglalkoztatásügyben, ez kétségtelen tény. Azt, hogy önök mit hagytak, milyen romhalmazt hagytak ránk 2010-ben ennek kapcsán, azt is egyértelműen tudja mindenki világosan. Önök a következőt választották… (Gúr Nándor: A 3 ezer milliárd elkobzásáról beszélj.) Bocsásson meg, elnök úr, én tisztelettel meghallgattam a képviselőt, csak nem bír magával korán reggel, úgy látom, és folyamatosan mondja, mondja a magáét. Legyen szíves, képviselő úr, hallgassa meg; nekem sem volt egyszerű végighallgatni az ön dolgait, hallgassa meg, hogy mit mondok.
Tehát összességében azt tudom mondani, hogy azok az állítások, amelyek arról szólnak, hogy foglalkoztatásügyben és általában a gazdaság tekintetében nem történtek változások, az egyszerűen nem igaz. Önök a következő forgatókönyvet csinálták: van nagyjából 500 ezer ember Magyarországon, aki valamilyen ellátásra szorul. Megnézték, hogy mibe kerülne ennek adott esetben akár a közfoglalkoztatáson keresztüli foglalkoztatása, rájöttek, hogy ez 300-400 milliárd forintba kerülne, hát annyi pénzünk nincs, akkor lépjünk vissza, nézzük meg, hogy mit lehet tenni. 300 ezer ember van, akit nagyjából be lehet vonni, önök azt mondták: adjunk 100 ezer embernek 60 ezer forintot, nem érdekes, hogy dolgozik mellette vagy sem, jelenléti ív aláírva, este is aláírva, probléma megoldva, szociális feszültség kezelve (Gúr Nándor közbeszól.), majd 200 ezer embernek 28 500 forintot adtak, kedves képviselőtársaim, egész éven keresztül. Meg lehetett abból a 28 500 forintból élni? (Gúr Nándor közbeszól.) Nyilván nem. Tehát a feketefoglalkoztatás irányába tolták el azoknak az embereknek a jövőjét meg a jelenét.
Kedves Képviselőtársaim! Önök a munka helyett segélyt kínáltak az embereknek, mi a segély helyett munkát kínálunk, és munkát szeretnénk. (Nyakó István: Éhhalált.) Nem olyan szinten tudjuk ezt a problémát kezelni, hiszen a költségvetést úgy hagyták itt ránk, ahogy hagyták, de az, amit mostanában látni, nemrégiben voltam, épp a hétvégén Miskolcon, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, ahol a legnagyobb a probléma, oda koncentráljuk az erőinket. (Gúr Nándor: Azt látjuk!) Úgyhogy mindazoktól, akik munkából szeretnének élni, türelmet és megértést kérünk, igyekszünk minél több embernek munkát adni Magyarországon. (Gúr Nándor: Három éve kormányoztok.)
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem