DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS
DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A délelőtti bizottsági ülésen Gáva Krisztián államtitkár úr, most pedig Répássy Róbert államtitkár úr mondta el részletesen azt az egyébként nem túl hosszú törvényjavaslatot, amelyet 10051. szám alatt a parlament tárgyal, és amelynek most az általános vitáját folytatja. Csak néhány dolgot szeretnék kiemelni ebből a törvényjavaslatból, illetve előterjesztésből, amely négy plusz két pontban módosítja a vonatkozó jogszabályokat, ahogy a bizottsági ülésen el is hangzott.
Elsősorban módosítja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének a kinevezési feltételeit, a jelölési eljárást, a kinevező személyére, az ismételt kinevezésre vonatkozó szabályokat, valamint a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó követelményeket is a vonatkozó EU-irányelvben foglaltak alapján. A NMHH elnökét a köztársasági elnök nevezi ki a jövőben a miniszterelnök javaslatára, amennyiben ez a törvényjavaslat elfogadásra kerül. Kizárja az újraválaszthatóságát is ez a törvényjavaslat. Bevonásra kerülnek a civil szervezetek már a jelölési folyamatba, mint ahogy magasabb képzettségi és szakmai követelményeket támasztanak a megválasztandó személyek vonatkozásában a törvényjavaslat elfogadása esetén. Fontos, hogy a javaslat a tájékoztató tevékenységre nézve annak kiegyensúlyozottságát írja elő, elhagyva azt a részletező szabályozást, amit eddig a médiatörvény magában foglalt, tekintettel arra, hogy ez is kifogás tárgya volt, illetve a vonatkozó európai uniós jogi rendelkezések is ezt tartalmazzák.
A kulturális és sajtóbizottságban is elhangzottak ezek a módosító indítványok, illetve ennek a részletes összefoglaló szabályozása is. Emellett mondjuk ki, hogy érdemben a vita nem is erről zajlott és nem is erről folyt. Mégis arra kérem képviselőtársaimat, hogy arról a törvényjavaslatról szóljon a vita a parlament plenáris ülésén, amely beterjesztésre került. Természetesen hiú ábrándokat nem kergetnék, pontosan tudni fogom, hogy nem erről fog folyni a vita. Erre természetesen közben érdemben reagálni fogunk.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem