DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány nevében értékes hozzászólásaikat nagyon köszönöm. Nem tudom olyan színesen elmondani a válaszomat, ahogy ezt… (L. Simon László: Különösen a trágyadomb-simogatás.) Nem tudom olyan színesen elmondani a válaszomat. Viszont azt meg tudom ígérni, hogy minden módosító javaslatot meg fogunk vizsgálni alaposan. Ahogyan az expozéban jeleztem, ezeket a módosító javaslatokat az Európa Tanács szakértői megvizsgálták és elfogadták.
(0.20)
Szomorúan fogjuk jelenteni az Európa Tanács szakértőinek vagy illetékeseinek, hogy a kormány és a kormánypártok ugyan egyetértenek velük, de sajnos az ellenzék, akiknek az érdekében fellépett az Európa Tanács, nem ért velük egyet. Ezt nyilván majd értékeli az Európa Tanács megfelelően, azonban a javaslatok szerintünk racionális módosítását tartalmazzák a médiaszabályozásnak, tehát nem látjuk úgy, hogy valamifajta inkoherens módosító javaslatok lennének. Az kétségtelenül igaz, és ezt az Európa Tanács sem követelte, hogy ez már a hivatalban lévő hatóságra, illetve a hivatalban lévő Médiatanács tagjaira is vonatkozzon. Úgy gondolta az Európa Tanács, hogy talán a Magyar Országgyűlés szuverén személyi döntéseit nincs joga megkérdőjelezni. Az, hogy az országgyűlési képviselőnek természetesen van joga megkérdőjelezni, más kérdés, de az Európa Tanács talán ilyen messzire nem merészkedett. Ők a szabályozást vizsgálták, és a szabályozás tekintetében követeltek meg több függetlenséget a médiahatóságnak.
Itt érdemes kitérni arra a többször elhangzott és minden vitában előkerülő állításra, amely szerint ez a hatóság vagy más hatóság például az igazságszolgáltatás, például más független hatóságok úgymond pártkatonákkal lennének feltöltve.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy hadd fejezzem ki, hogy nálunk szerencsésebb országokban az, hogy egyébként független hatóságok tagjai valamilyen pártszimpátiával, sőt néha még párttagsággal is rendelkeznek, nem azt jelenti, hogy az ő esküjükhöz mért pártatlan tevékenységük vagy a jogszabályokhoz mért pártatlan tevékenységük megkérdőjelezhető lenne. Az egyik legnagyobb demokráciában, az Amerikai Egyesült Államokban, mint tudjuk, például a legfelsőbb bíróság tagjairól is mindegyikről pontosan tudják, hogy milyen beállítottságú bírók, milyen nézeteik vannak, tudják, hogy ki jelölte és a többi, ismerik az egész szakmai karrierjüket, amely szakmai karrierbe egyébként beletartoznak bizonyos szimpátiák is.
Ebből én azt a következtetést vonom le, hogy nálunk ez a pártkatonaság azóta létezik bélyegként, mióta a rendszerváltás előtt a pártkatona kicsit mást jelentett, mint manapság. Ma azt jelenti a pártkatona, hogy egyébként valakit egy párt jelölt, vagy egy párt országgyűlési képviselőt jelölt egy tisztségre, és arra ráhúzzák egyből a “pártkatona” kifejezést. Ha ez így lenne, akkor például az Alkotmánybíróság döntései nem így alakultak volna, ahogy az elmúlt hetekben-hónapokban alakultak. Sok önök által csak pártkatonának nevezett alkotmánybíró meglepetést okozott a tevékenységével, döntésével. Azt hiszem, ez így van jól, így helyes.
Tehát kérem, hogy a médiahatóság és a Médiatanács tagjainak tevékenységét is a döntéseik alapján, a gyakorlat alapján ítéljék meg, és akkor talán közös platformra kerülhetünk. Még egyszer tisztelettel javaslom, hogy fontolják meg a kormány javaslatát. Az kétségtelenül igaz, hogy mindazt a 66 pontot, amelyre Mandur László többször is hivatkozott, valószínűleg nem orvosolja, de élek a gyanúperrel, hogy talán nem mindegyike megalapozott azoknak a kritikáknak. A kritikák egy részét viszont a mostani törvénymódosítások orvosolják.
Ez nem toldozgatás-foldozgatás, hanem racionális kritikák megfontolása és figyelembevétele. Ezért továbbra is javaslom a tisztelt Háznak, hogy megvitatás után és a módosítók szavazása után fogadja el a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen a szót. (L. Simon László tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem