MANDUR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MANDUR LÁSZLÓ
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Nézze, itt a fő kérdés igazából nem az, hogy azért kell valamit itt követni az Európa Tanács vagy az Európai Bizottság által elmondottakból, merthogy az Uniót itt szolgamódon követni kell, meg hogy akkor majd ott mi történik, hanem arról van szó, hogy egy közösséghez való tartozásban el kell dönteni, hogy Magyarország melyik utat választja. Ha mi egyszer azt választottuk - és ebben önök is benne voltak, mert az első kormányzásuk idején nagyon nagy erővel dolgoztak azon, hogy lezárják azokat a csomagokat, amelyek szükségesek voltak ahhoz, hogy az Unióhoz tartozzunk, ami nemcsak üzleti, és nemcsak kormányok, nemzetek, hanem emberek és normák is csatlakoznak.
És ha ezt a normát be akarjuk tartani, például nem csinálunk olyan médiahatóságot, médiafelügyeleti és -irányítási rendszert, ami tőlünk igencsak keletebbre jellemző, és ezt többen is megállapítják, és ebbe az irányba akarjuk vinni ahelyett, hogy biztosítanánk a valódi függetlenségét a média irányításának és a felügyeletnek, ehelyett egy kormány, de nem is egy kormány…! Az igazi probléma az, hogy egy hatalmon lévő pártstruktúrának bejegelik az egészet, kineveznek kilenc évre intézményeket és vezetőket konszenzus keresése nélkül. Mert ha hosszú időre neveznek ki, akkor az is egy norma, hogy keressünk valami konszenzust, de önök ezen elcsodálkoznak, hogy ezért kapnak kritikus észrevételeket és hangokat itthonról meg tőlünk talán egy kicsit nyugatabbról is.
Talán azon kéne elgondolkodni, hogy merre akarunk menni, merre akarjuk vinni ezt az országot, milyen normák szerint akarjuk ezt építeni. És ha ezek az önök normái, akkor én persze ezt felfogom, meg felfogják mások is, hogy önök ezt képviselik, csak egyet tessék elfogadni: ebben mi nem fogunk egyetérteni, és mindig is vitatkozni fogunk, hogy önök nem biztosítják azt, ami elvárható, miközben indoklásban, szövegekben ezeket nagy hangzatosan leírják, míg a konkrét intézkedésekben mást csinálnak. Hát igen, mást mondunk, és mást csinálunk, ezt már ismerjük. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem