MANDUR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MANDUR LÁSZLÓ
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha már szóba került ez a “kit kell itt kielégíteni meg lihegve” című kérdéskör, jó lenne, hogyha arról is beszélnének egy pillanatra, hogy mi van abban, amit egyébként ebben a tanulmányban mondjuk Hammarberg úr megállapított, és elvárna. (Novák Előd: Hammarberg? Magyarországról van szó. - Az elnök csenget.) Egy pillanat, nagyon figyeljen, mert csak egyszer mutatom meg.
Tehát itt arról van szó, hogy jó lenne a tartalmát is elolvasni, ugyanis nagyon meg fog hökkenni, ha egyszer elolvassa, hogy olyan… (Novák Előd közbeszól.) Ja, hogy nem olvassa el, akkor nagyon nehéz lesz erről beszélgetnünk. Akkor fölhívom a figyelmét, hogy olvassa el, mert tele van olyan tételekkel, amit ön egyébként kifogásol a magyar médiaszabályozásból. Nem az a kérdés, hogy maga mondja, Hammarberg mondja, én mondom vagy ki mondja, az a kérdés, hogy milyen normáknak akar megfelelni. A maguk baja igazából az, hogy nem önök felügyelik ezt az egypárti Médiatanácsot, és nem maguk diktálnak ebben az országban, és ettől nagyon el vannak keseredve. Azt persze nem fogjuk tudni orvosolni, és abban nagyon nehéz lesz egyébként egyetérteni, de ha ez a maguk baja, akkor erről kell beszélni. Erről kell beszélni, hogy nem azok a normák érvényesülnek, amit jónak tartanak.
Önök hírhedten Európa-ellenesek egyébként, az összes normáival együtt. (Novák Előd: Unió-ellenesek.) Unió-ellenesek, az összes normáival együtt, de hát akkor ezt mondják ki, hogy önök nem, és akkor vonják ki a képviselőiket az Európai Parlamentből is, és mondják azt, hogy köszönjük szépen, mi ebben nem akarunk részt venni, mi ezzel nem értünk egyet, hagyjuk ezeket a normákat meg értékeket, hogy demokrácia meg minimumok, meg elvárható, meg kiegyensúlyozottság, meg fékek és ellensúlyok. Akkor mit reklamál itt olyan kérdésekben, amelyek egyébként a demokrácia alappillérét jelentik, és persze valószínűleg jogosan kéri számon, hogy önöket ez miért nem illeti meg, míg a másik oldalon meg itt propaganda-hadjáratot folytat azok ellen, akik egyébként ezt megkövetelnék a magyar médiaszabályozástól is. Ezt el kell dönteni, hogy önök egyébként milyen oldalon állnak, ez a legfontosabb kérdés.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem