DR. BENE ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

DR. BENE ILDIKÓ
DR. BENE ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tószeg község önkormányzata több évtizedes nyugodt időszak után 1999-ben szembesült először egy olyan mértékű tiszai árhullámmal, mely komoly védekezést igényelt.
(16.10)
Ekkor még a település körül nem volt olyan magasságú állami védvonal kiépítve, amely az akkori szintnek, a 975 centiméternek megfelelő védelmet biztosíthatta volna. Ezért az önkormányzat mintegy 5,5 kilométer hosszú ideiglenes gátat épített a település köré, amely az állami védvonal része.
2000-ben rekordszinttel tetőzött a Tisza, 1041 centiméteren, és emiatt a teljes ideiglenes védvonalat magasítani kellett. 2006-ban a Vásárhelyi-terv keretében az ideiglenes védvonal mintegy felén elkészült a végleges töltés, ám a teljes 5,5 kilométer hosszú szakaszból mintegy 2,5 kilométeren még mind a mai napig csak a 2000-ben felépített ideiglenes védvonal szolgál az árvíz elleni védekezésre. Ez az ideiglenes töltés azonban rendkívül gyenge, 1999-2000-ben az idő rövidsége miatt nem lehetett kialakítani a felépítmény megfelelő alapját, és a gátszakasz anyaga és tömörsége sem megfelelő a biztonságos védekezéshez. Minden egyes árvíz alkalmával jelentősen megrongálódik a töltés, s 2010 tavaszán ez a víz általi alámosás olyan mértékű károsodást okozott, hogy egy újabb árhullám esetén már kétséges, hogy kellő védelmet tud-e majd nyújtani ez a védvonal.
A problémát fokozza, hogy az ideiglenes védvonalnak mintegy 500 méteres szakaszán, az úgynevezett rétparti részen a tulajdonosok, tulajdonosi jogaik korlátozására való hivatkozással, már több alkalommal is elbontották a gátat, így ott gyakorlatilag semmilyen védvonal nem védte a községet. A gátat ezen a helyen minden egyes árvízkor, 2000-ben, 2006-ban, 2010-ben is teljesen az elejéről kezdve kellett újjáépíteni.
A tószegi polgárok nevében tisztelettel kérdezem államtitkár urat: jelenleg hol tart a védvonal megépítése, és mikor reménykedhetünk a végleges védvonal elkészítésében?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem