DR. NEMÉNY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. NEMÉNY ANDRÁS
DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök 2011-ben államosították majd’ 3 millió ember időskorára félretett nyugdíjcélú megtakarítását, közel 3000 milliárd forintot. Önök azt állították, hogy jobban tudnak vigyázni erre a pénzre, mint a magánnyugdíjpénztárak. De már a 2011-es beszámoló alapján egyértelművé vált, hogy 18,4 milliárd forintos veszteséget realizált az állam az egyes részvénycsomagok értékesítésén már 2011-ben, ami, ha úgy tetszik, egy közepes méretű város éves költségvetését jelenti, de akár mondhatom azt is, hogy a nyolcszorosát jelenti annak, mint amit a gazdaságfejlesztési célelőirányzatba tettek.
Aztán az azóta megjelent hírek alapján kiderült, hogy a teljes vagyonból ma 280 milliárd forint hiányzik a kifizetéseket követően, vagyis ennyivel csökkent az alap vagyona az átértékelődések miatt.
(15.40)
280 milliárd forint a magyar GDP több mint 1 százaléka. Ebből a pénzből 80 százalékkal lehetett volna növelni a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök támogatására fordított forrásokat, vagy akár a Nemzeti Foglalkoztatási Alap költségvetését, és bizony bőven meg lehetett volna oldani belőle a tandíjmentes felsőoktatás megtartását is, ráadásul az államadósság sem csökkent, pedig azt hiszem, ez volt a fő célja a nyugdíjvagyon államosításának. Az Államadósság Kezelő Központ adatai alapján ugyanis a valaha volt második legnagyobb értékre nőtt január végére az államadósság. Ha számszerűsíteni akarom, akkor ez 467,7 milliárd forintos növekedést jelentett a tavaly januári adatokhoz képest.
Tisztelt Államtitkár Úr! Hogyan fog elszámolni ezzel a 280 milliárd forintos veszteséggel? Hogyan fog elszámolni azzal, hogy az Orbán-kormány úgy bukta el az államadósság elleni harcot, hogy közben odaveszett 280 milliárd forintnyi nyugdíjpénz is?
Várom a megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem