NYAKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NYAKÓ ISTVÁN
NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tényleg a múltkori párbeszédet - nevezzük párbeszédnek - folytatnám. Ugye, arról van szó, hogy tavaly, amikor leültek a polgármesterekkel beszélni, arról volt szó, hogy 8 óra közmunka jár március 1-jétől a dolgozni akaró szegény embereknek. Ehhez képest február elején kaptak egy levelet a polgármesterek, hogy 8 óra helyett csak 6 órában foglalkoztatják őket. Világos a képlet: 8 óráért 49 ezer nettó forint jár, ezért csak 37 ezer forint. 5 hónapig dolgoznak 37 ezerért, utána pedig a családban egy fő kaphat 22 800 forintot, így valamennyivel 28 ezer forint… - kaphat egy család havonta a jövő évben, bocsánat, ebben az évben. Ha az eredeti állapot lett volna, akkor 33 925 forint ütné a markát ezeknek a családoknak, de úgy tűnt, erről lemondhatnak.
Múltkor egy nagyon gyenge választ kaptam az államtitkár úrtól, illetve választ sem. Csodálkoztam is, hiszen nem a régi Tállai Andrást láttam viszont, aki belemenős, ha nem is szimpatikus, de legalábbis belemenős volt, azután rájöttem, hogy miért. Azért, merthogy egyébként múlt héten értesítették ezeket a polgármestereket, hogy mégis vissza a babaruhát, mégiscsak 8 órás közmunkaprogramok lesznek.
Több kirendeltségvezető küldte a polgármestereknek ezeket a leveleket. Ha nem tud róla, államtitkár úr, szívesen átadom. Egy probléma van: mivel kicsúsztak a határidőből, és március 1-jén kellene indítani a közmunkaprogramokat, megcsúsztak mindennel, áprilisban kezdik majd a közmunkaprogramokat.
Kérdezem az államtitkár urat: ki a felelős azért, hogy a legrászorultabb családoknak még egy hónapot munka nélkül kell tengődniük? Ki a felelős azért, államtitkár úr, az önök minisztériumában, hogy a legrászorultabbak, ezek a családok a leghidegebb időben még egy hónapot kénytelenek 22 800 forinton tengődni? Nem egy, nem két, nem ezer és nem tízezer családról van szó, százezrekről van szó, úgyhogy pontos választ kérek, államtitkár úr.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem