DR. NAVRACSICS TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Magyarország a ’80-as évek eleje-közepe óta tagja a Nemzetközi Valutaalapnak, az 1982. évi 6. törvényerejű rendelet hirdette ki a Nemzetközi Valutaalap alapokmányát Magyarországon. Az alapokmány a Valutaalap és a tagállamok közötti együttműködést is szabályozza, ennek keretében minden tagállamnak, így Magyarországnak is bizonyos adatokat időnként meg kell adnia a Nemzetközi Valutaalapnak; évente bizonyos adatokat meg kell adni. Továbbá konzultációkat is előír kötelező jelleggel, amelyen a Magyar Nemzeti Bank vezetői és szakértői vesznek részt. Hasonlóképpen további konzultációról és adatátadásról van szó abban az esetben, ha a Nemzetközi Valutaalappal egy tagállam hitelmegállapodást köt. Tudjuk, hogy az előző kormány kötött a Nemzetközi Valutaalappal hitelmegállapodást, így tehát ennek keretében egy szorosabb adatátadási együttműködés is volt.
Az azonban az Állami Számvevőszék vizsgálatából derül ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank - legalábbis az Állami Számvevőszék megítélése szerint - a szokásos és az alapokmányban kötelezővé tett adatszolgáltatáson túlmenően olyan adatokat is átadott a Nemzetközi Valutaalapnak, ami az Állami Számvevőszék megítélése szerint banktitkot sérthet. Ilyen értelemben magyarországi vagy éppen magyar tulajdonú kereskedelmi bankok üzletpolitikáját és adatvédelmét is sértheti. Ezért tettek ők bejelentést a nyomozó hatóságokhoz. A mi ismereteink szerint - de nyilván az ügyészség erről részletesebb tájékoztatást tud adni ebben az esetben - most folyik a feljelentés vizsgálata. Az eljárási szabályok alapján meghatározott időben visszaadhatják esetleg feljelentéskiegészítésre, amennyiben úgy látják, hogy megalapozott, de nem teljes a feljelentés megalapozottsága, befogadja vagy elutasíthatja a feljelentést. Még határidőn belül vagyunk, és döntés nem született.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem