BÁNYAI GÁBOR

Teljes szövegű keresés

BÁNYAI GÁBOR
BÁNYAI GÁBOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Ígérem, hogy nem lesz több kétpercesem ma este már. Képviselő asszony kérdésére kell válaszolnom a foglalkoztatási ígéretekkel kapcsolatban. Szeretném kérni önt és a parlament minden képviselőjét, hogy ne negligáljuk azok munkáját, akik közfoglalkoztatásban dolgoznak, hisz a legtöbbjük nehéz sorsból jött ember, és valahogy vissza kell vezetni őket a munka világába. Jó lenne adni 100-200 ezer forintos béreket, de erre ma nincs lehetőség. Közülük nagyon sokan hasznos munkát végeznek. Az pedig, hogy az lenne a program jelentősége, hogy 210 ezer fővel kozmetikázzuk a statisztikai jelentéseket, sértő mindannyiuk számára, hisz ők hasznos munkát végeznek. Az is munkahely, jó, hát nem a parlament, nem bármilyen pulpitusra vagy jól menő vállalkozó helyébe ültek be, de ez is egy komoly munka számukra, mert nekik korábban nem volt munkájuk.
A kormány adórendszer-átalakításával kapcsolatban - amit lehet csapkodni jobbról, balról az ellenzék részéről - ne felejtsék el, hogy a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára 500 millió forint adóalapig 10 százalékos társasági nyereségadót vezettünk be. Ha az nem elég motivációs erő egy mikrovállalkozásnak, hogy alacsony adókulccsal adózhat - s főleg a 16 százalékos adó, amit majd a saját osztaléka kivételére a vállalkozó megtehet -, akkor ennél lejjebb már nem tudunk menni, mert ilyen alacsony adókulcs nincs másutt Európában.
Most indul 47 kistérségben, járásban a szabad vállalkozási övezet nevű program, egy munkahelyteremtő vállalásunk, programunk. 3 millió forint/fő támogatás jár minden új munkahely megteremtéséhez, továbbá a munkabért terhelő járulékokat 50 vagy akár 100 százalékig átvállalja a kormányzat bizonyos kategóriákban, úgymint nők, pályakezdők, fiatalok 25 éves korig, 55 év feletti védett korú személyek részére, illetve kisebb mértékben azok körében, akik ezekbe a korosztályokba nem férnek bele. Három-öt évig ilyen vállalást vár a kormány és ajánl fel a vállalkozóknak. Továbbá a vállalkozók fejlesztési támogatásaihoz akár 10-20 százalékos kiegészítő támogatási intenzitásemelést fogunk adni. Szerintem ez már egy jelentős lépés, ezt talán meg is dicsérhetik. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem