BENCSIK JÁNOS
BENCSIK JÁNOS
BENCSIK JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A súlyos és kellemetlen igazságok nyílt megbeszélése az első lépés a cselekvéshez. Az előttünk fekvő stratégiai iromány mindenekelőtt ebben nyújt nekünk segítséget. Nagyon világosan tárja elénk azt a sokak által még meg nem értett dilemmát, amely szerint a Föld egyre gyarapodó népessége, valamint a korlátlan gazdasági növekedésre való törekvés együttesen, hatványozottan emelkedő mértékű erőforrás- és nyersanyag-felhasználást kíván meg, a bolygó nem megújuló energiaforrásai pedig végesek és kimerülőben vannak.
Vida Gábor akadémikus szavaival élve egy korlátlan növekedésre berendezkedett gazdaság próbálja növekvő igényeinket egy véges földi térben kielégíteni. Mára elérkeztünk oda, hogy a természeti javak felélését nemcsak térben, de időben is kiterjesztettük. A környezettel szembeni eladósodottságunk azonban totális összeomláshoz vezethet. A jövőben a mostaninál is sokkal súlyosabb hatásokkal kell számolnunk. Jelenlegi gazdasági modellünk, anyagi jólétünk árát a jövő nemzedékek fogják megfizetni tönkretett természet, változó klíma, fogyó természeti kincsek, romló életkörülmények formájában. Szembe kell néznünk azzal a felelősséggel, amellyel utódainknak, az eljövendő nemzedékeknek tartozunk, hogy olyan, legalább a jelenlegihez hasonlóan élhető természeti környezetet hagyjunk számukra, mint amilyet mi örököltünk elődeinktől.
Bármennyire is kerüljük az egyre súlyosabb fenntarthatósági problémákkal való szembenézést, itt már nem csupán környezetvédelmi kérdéssel állunk szemben, itt már a puszta megmaradásunk a tét. A rohanó változásokat még csak felületesen értjük, miközben a változások életkiforgató és egyben élet-újrateremtő természete homályban marad. Kifelé dőlő világfalat azonban szalmaszálakkal már nem lehet kitámasztani. Elérkezett tehát annak az ideje, amikor kénytelenek vagyunk eloszlatni néhány makacsul belénk ivódott tévhitet. Önmagunkat felmentve szoktunk utalni arra a bibliai történetre, amelynek során Isten saját képére teremtette az embert, és reá bízta a földkerekséget annak minden teremtményével egyetemben, hogy uralkodjék azok felett, s szedje azoknak minden hasznát. Arról viszont már szinte teljességgel megfeledkeztünk, hogy amennyiben az ember öntudattal rendelkező létező, annyiban Isten képmása is. Vagyis az embert kötelezi az erkölcsi rend.
Napjainkban viszont a bűn és az erény felcserélődése folyik. A régi erények, ha ma még nem is bűnök, a versengő társadalomban hátrányt jelentenek, míg a bűnök a siker elismert eszközei lehetnek. Mindezek ismeretében bizton állíthatjuk, hogy az ember aligha a tudás, hanem sokkal inkább a tudálékosság fájáról szakított magának gyümölcsöt, amely által az igazi tiszta tudás elhomályosult és töredékessé vált. Összetévesztettük az információt a tudással, a működőképességet az igazsággal, az élvezetet a boldogsággal, a növekedést a fejlődéssel, a mértéktelenséget pedig a szabadsággal. A modern civilizált társadalom szlogenje: dolgozz és vásárolj, azaz végezz nemszeretem munkát és vásárolj felesleges dolgokat. A fogyasztás növekedése mögött pedig precízen megtervezett pszichológiai és mérnöki tevékenység húzódik meg. Úgymond versenyképesek lettünk, de közben tudásunk töredékessé vált, és képtelenek vagyunk rendszerben és összefüggésekben gondolkodni. Ma már nem érzékeljük azt a tényt, hogy a társadalom nem különül el a természet élőnek tekinthető, egymásba foglalt rendszereitől.
Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nyugati társadalom erőforrásigénye akár az egyéni, akár a szervezett élet területeit vesszük is figyelembe, rengeteg energiát kíván. A városok fenntartása éppúgy erőforrás-igényes, mint a mezőgazdasági termelés. Ez utóbbi 10 kilojoule energiát használ 1 kilojoule emberi fogyasztásra alkalmas élelem előállításához. A napi boldogulásunkat szolgáló nagy közszolgáltatási rendszerek szintén nem megújuló forrásokon alapulnak, a közlekedés pedig 95 százalékban olajalapú. Sokáig abban a tévhitben ringattuk magunkat, hogy a környezeti problémák oka a nem megfelelő technológiák alkalmazása, és a technika fejlődése majd automatikusan megoldja valamennyi gondunkat. Ez a technológiai optimizmus ma már nem tartható. Természetesen ki kell használni az új alternatív környezetkímélő technológiákban rejlő valamennyi lehetőséget, azonban nem hihetjük, hogy ez önmagában alkalmas lesz a válság megoldására.
A fosszilis olaj-, szén-, gáz- és nukleárisenergia-források az összes energia 87,5 százalékát adták 1973-ban, mintegy negyven esztendővel később még mindig csak 87,1 százalékot tett ki. Más oldalról ugyanez azt jelenti, hogy a megújuló energiaforrások növekvő használata még kismértékben sem tudta átvenni a fogyó, nem megújulók szerepét. Ezzel együtt azt is tudnunk kell, hogy az ember az egyes alacsonyabb rendszerszerveződési szintek korlátait tudja csak kikerülni, és előbb-utóbb beleütközik a bolygónk magasabb rendszerszerveződési szintjébe. Egy csapdahelyzet kezd körvonalazódni: a korábbi olcsó fosszilis energia felhasználásával egy magas energiaszintet igénylő globalizált ipari társadalmat hoztunk létre, 7 milliárdra nőtt emberiséggel, igencsak megnövekedett igényekkel. Kevesebb és drágább energiával ez az állapot nem lesz fenntartható.
Tisztelt Országgyűlés! Szembe kell néznünk azzal a kínos kérdéssel, hogy valójában mi is okozza ezt az egyre gyorsuló környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból fenntarthatatlan állapotot.
(21.40)
Alapvetően a globális tőketársaságok pénzéhsége. Mivel a gazdasági, pénzügyi logika diktálja a politikai döntéseket és gyakran társadalmi értékítéleteinket is, ezért hajlamosak vagyunk eltekinteni a gazdasági növekedés azon közvetett költségeitől, amelyek más területeken, a természeti környezetben vagy a társadalomban az emberek mindennapi életében hosszú távon jelentkeznek. A globalizáció folyamatával ezek a hatások felerősödnek. A globális térben korlátozás nélkül áramló tőke szigorú versenyre kényszeríti az egyes országokat, amelyek sokszor környezeti és munkaügyi szabályozásuk gyengítésével, az egészségügyre, az oktatásra és a szociális ellátásokra fordított források visszafogásával igyekszenek vonzóvá tenni magukat a befektetők számára. Ez a fejlődési út azonban hiába növeli ideális esetben a nemzeti összterméket, az állampolgárok számára számos esetben az életminőség romlását, a társadalmi kohézió csökkenését, a vagyoni különbségek növekedését, a hozzáférhető közszolgáltatások minőségének kettészakadását, a törvény előtti egyenlőség gyengülését és a szolidaritás elvének elhomályosulását jelenti, ami a természeti környezet pusztulását is magával hozza.
A gazdasági globalizáció kiveszi a hatalmat a közjóért felelős kormányok kezéből, s egy maroknyi tőkés társaság és pénzügyi intézmény kezébe juttatja, amelyet egyetlen kényszerítő erő mozgat, a rövid távú pénzügyi nyereségre való törekvés. David Kortennel együtt vallom azt, hogy azokat, akik a rendszer rendellenes működésének költségeit viselik, megfosztják a döntéshozatal lehetőségétől, gyötrelmeik okait illetően a zavarodottság állapotában tartja őket a tőkés társaságok által uralt média, amelyik a válságot illetően szakadatlanul bombázza őket a hatalom birtokosainak észlelésein nyugvó értelmezésekkel. Ennek következtében a személyes és kollektív tudatukban képhiány, képhomály és képelfedés van.
A világ legnagyobb tőkés társaságai által ellenőrzött és irányított tevékeny propagandagépezet állandóan arról biztosít bennünket, hogy a konzumerizmus a boldogság egyetlenegy útja, a piaci túlzások állami, kormányzati korlátozása a bajok igazi oka, és a gazdasági globalizáció történelmileg elkerülhetetlen és egyúttal jótétemény az emberiség számára. Valójában ezek mind mítoszok, amelyeket a pazarló mohóság igazolására propagálnak, és annak leplezésére, hogy az emberi intézmények világméretű átalakítása egy szűk körű elit kitervelt, kitanult és szándékos beavatkozásának következménye, amely elit pénze lehetővé teszi számukra, hogy az illúziók világában éljenek, távol az emberiség többi részétől.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az a szomorú helyzet, hogy a világméretű pénzügyi rendszer lekapcsolta a pénztermelést a reálvagyon létrehozásáról, és a kivonó, nem pedig a termelő beruházásokat méltányolja és jutalmazza. A tőkés társaságok eszményi világa a következőképp néz ki. A világ pénzállományát, technológiáját és piacait világméretű tőkés társaságok ellenőrzik és irányítják. Közös fogyasztói kultúra egyesíti az embereket az anyagi boldogság közös keresésében. Tökéletes világméretű verseny van a munkások, a települések között, hogy szolgálataikat a legelőnyösebb feltételekkel ajánlják fel a befektetőknek. A tőkés társaságok kizárólagosan a nyereségességet szem előtt tartva szabadon cselekedhetnek, a nemzeti, illetve a helyi követelmények figyelembevétele nélkül. Mind az egyéni, mind a vállalati kapcsolatokat teljes mértékben csak a piac határozza meg. Nincs lojalitás sem helyhez, sem pedig közösséghez.
Egy politikai demokráciában minden polgár egy szavazattal rendelkezik, a piacon viszont egy dollár, egy euró vagy épp egy forint jelent egy szavazatot, és mindenki annyi szavazattal bír, ahány dollárja, eurója vagy éppen forintja van. Ha nincs dollár, euró vagy forint, nincs szavazat, ezért a pusztán piaci modell jellegénél fogva a gazdagoknak kedvez. Ha a fenti modell fenntarthatatlan, akkor jogos az a kérdés, hogy van-e egyáltalán lehetőség egy fenntartható társadalmi berendezkedés létrejöttére. Van, csak ki kellene valahogyan szállni ebből az ördögi körből. Ehhez az első lépés pénzimádásunk megszüntetése és a nem anyagi jó élményének, köztük az emberi közösség, a társas kapcsolatok újrafelfedezése lehetne, akár itt a parlamentben is.
Ha a saját sorsukról döntő lokális közösségek visszaszereznék az önrendelkezés szellemi és anyagi eszközeit, többségük nagy valószínűséggel a létfeltételek megóvására alkalmasabb döntéseket hozna, mint amilyenek ma a személytelen közvetítő rendszerekben és hálózatokban, nemzetek feletti bürokrata testületekben születnek. Véget vetne az üzleti hálózatok világuralmának is. Ami ezután következne, az a helyi társadalmak és a nemzetállamok újjászületése. Az előttük álló új korszak alapkérdése a nemzeti szabadság visszaszerzése. A kocsmákban egyre többet beszélnek már erről az emberek, nem árt, ha néha az ország Házában is esik róla szó. A halotti bizonyítvány helyett a nemzet születési bizonyítványának megírása a feladat.
Tisztelt Országgyűlés! Míg az ismeretlentől való félelem megbénít bennünket, addig az igazság cselekvésre késztet. A kívülről jött segítség komolyan rombolja az emberi kapcsolatokat és a közösségi életet, és pontosan azoknak az embereknek okoz jelentős megpróbáltatást, akiknek használni kíván. Ezzel szemben, amikor az emberek szabadon és önbizalommal fejleszthetik magukat, hatalmas energiák szabadulnak fel egy jobb világ megteremtésére. Ebben a szövegkörnyezetben kap igazán jelentőséget a Nemzetközi Valutaalap által erőltetett pénzügyi segítségnyújtástól való magyar kormányzati elhatárolódás is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Megköszönve az eddigi figyelmüket, azt, hogy miként is alakítható ki a hazai fenntarthatóság felé való átmenet keretrendszere az én véleményem szerint, a türelmüket előre is megköszönve majd a második felszólalásomban fogom ismertetni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
