DR. ILLÉS ZOLTÁN
DR. ILLÉS ZOLTÁN
DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Úr! Ahogy elnök úr jelezte, rendes felszólalásra, tehát nem két percre, ugyanis az elejétől akarom kezdeni - nem szeretném, hanem akarom kezdeni -, mindent precízen és pontosan elmondva és kielemezve az ön gondolatai után.
Be kell vallanom, hogy ön arra törekedett, hogy logikusan beszéljen, rendszerezetten, összefogottan, de be kell vallanom, és engedjék meg nekem, hogy én rendezetlenül, ide-oda csapongva és látszólag egymáshoz nem tartozó témákkal hozakodjak elő. Tehát a módszerem tekintetében ezt a vallomást kérem tiszteletben tartani.
Először is van egy mondás a magyar nyelvben, amely arról szól, hogy ha van sapkája, akkor az a baj, ha nincs sapkája, akkor meg az a baj. Ez azt jelenti, hogy ön ebben az esetben hol fölemeli és dicsőíti a stratégiát mint létező eszközt, hol meg a porba rántja, és elmondja, hogy miért nem jó a stratégia és miért teljesen felesleges. De ezt nemcsak ennek az anyagnak a kapcsán mondja, hanem úgy általában.
Én szeretném leszögezni az én álláspontomat ebben a tekintetben, ahol ön misztifikálja a stratégiát mint egyfajta eszközt. Az én álláspontom az, hogy rendben van, ám legyen bármilyen stratégia bármilyen területen, de én látva a napi életet és a gyakorlatot, minden stratégiák ellenére a napi konkrét feladatokban, a “két lábon a földön” döntésekkel és azoknak a döntéseknek a keresztülvitelével, azaz a végrehajtásban látom a dolgok megvalósulását és fontosságát.
Én, és ez nem a kormányzat álláspontja, hanem Illés Zoltán államtitkár álláspontja, a felesleges hablatyot feleslegesnek tartom. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy sokak számára egy stratégia nemcsak a misztifikálást jelenti, hanem egy helyzetelemzést, amely ebben benne van, és ehhez képest a stratégia egy nagy keretet ad, megmondja, hogy mi legyen jó, hogyan legyen jó majd a jövőben.
Ehhez képest azt vártam volna öntől, hogy ha ön az adott helyzetben misztifikálja és nagyon nagy fontosságúnak tartja a stratégiát, ebben a stratégiában a helyzetelemzést bemutatja, de nem tartja jónak a helyzetelemzést, akkor legalább eljut odáig, hogy ön megmondja, hogy milyen eszközök kellenek ennek a stratégiának az elérésére, tehát tanácsot ad, javaslatot tesz, nem a célra, mert azt mondja, hogy a helyzetelemzésünk csak-csak jól van ebben, vagy nem, ezen is lehetne változtatni.
(20.00)
De a helyzetelemzést mindenki tudja ezen a földön. Ebben a teremben mindenki az intelligens emberek kategóriájába tartozik. Innentől kezdve tudjuk, hogy mi a helyzet. Tegnapelőtt is tudtuk, meg húsz évvel ezelőtt is tudtuk. Ugyanakkor ön nem tesz javaslatot. Lehet azt mondani, hogy az idő szűkére való tekintettel, de kérem, akkor szóljon hozzá még egyszer, hogy ön milyen eszközökkel, milyen módon látja megoldhatónak a meglévő problémákat. Mert én ugyanakkor mondok önnek konkrét ügyeket. Amikor azt mondja, hogy a kormány ellentétesen cselekszik a fenntarthatósággal, felteszem magamnak a következő kérdést. A fenntarthatósághoz tartozik egy nemzet esetében, hogy a külföldi harácsolókat, akik hulladékos bizniszt csináltak ebben az országban és lehúzták a magyar polgárokat, kiszorítja a közszolgáltatásból, nem úgy általában a hulladékos területen, hanem a közszolgáltatás területéről? Én válaszolok a feltett kérdésemre: ez hozzátartozik a nemzet érdekeihez és ilyenformán a fenntarthatóság megvalósításához. Ha azt mondom önnek - és körbenézek a teremben, sorra látom az arcokat és látom az ügyeket -, hogy amikor Kecskemétről Dunaújvárosba Natura 2000-es területen akarják vezetni a gyorsforgalmi utat, és ott születik meg a döntés a kormány szintjéről, hogy el kell kerülni a Natura 2000-es területet - nemcsak azért, mert az Audi után 2012. január 1-je óta más időszámítás van -, akkor hozzájárulunk-e, tisztelt képviselőtársak, a fenntarthatósághoz?
Azt mondom: vörös iszap. Először történik a világtörténelemben, hogy egy kormány nem hagyja az embereket magára. Az Egyesült Államokban hasonló katasztrófában, Spanyolországban, más országokban hasonló katasztrófában nem ez történt az emberekkel. Akkor ez a fenntarthatóság társadalmi eleméhez hozzátartozik-e? Megválaszolom: igen, hozzátartozik. 72 millió forint van a költségvetésünkben arra, hogy levegőszennyezés tekintetében különböző intézkedéseket tegyünk. Bevonjuk a Levegő Munkacsoportot meg más zöldeket, kialakítjuk a kompromisszumot, az együttműködést. Döntés születik, hogy kamionokra és buszokra rátesszük a katalizátorokat ezen 72 millió forintból 30 millió forintért. Erre használjuk el, nem hablaty tanulmányok megírására a haverok számára, ahogy kilökték a pénzeket az elmúlt időszakban. Akkor hozzájárulunk-e a fenntarthatósághoz? Igen, mind a társadalmi, mind a környezeti fenntarthatósághoz hozzájárulunk.
Ha azt mondja nekem a miniszterelnök úr a kormányülés szünetében, hogy Zoltán, ugye nem lesz tározós erőmű a Prédikálószéken, azt mondom: miniszterelnök úr, igen, nem lesz. Akkor a miniszterelnök úr hozzájárul-e ahhoz, hogy a fenntarthatóság ebben az országban megvalósuljon? Vagy azt mondja nekem a miniszterelnök úr, hogy a Natura 2000 játszik, és Duna-stratégiában nem a folyót kell a hajókhoz alakítani, tisztelt elnök úr, hanem fordítva, a hajókat a folyókhoz, és ezt képviseli ő is kinn Brüsszelben, meg én különböző más alkalmakkor. Tesszük ezt az ország érdekeit szolgálva, a természetvédelem érdekeit szolgálva azért, mert nincs érdekünkben a Dunát sem mélyíteni, sem szélesíteni azért, hogy a holland csináljon üzletet, meg a román, meg az összes többi tisztelt náció csináljon üzletet. Akkor szolgáljuk-e a fenntarthatóság érdekét a kormány szintjén? Bizony, szolgáljuk!
Amikor azt mondja a miniszterelnök úr: megfontolta az Akadémia minden egyes dolgát, meghallgatta az érintetteket, majd beírjuk az alaptörvénybe, hogy GMO-ellenesség van Magyarországon, akkor szolgálja-e ez a kormány a fenntarthatóságot? És természetesen tudom, milyen helyes, hogy az összes többi parlamenti párt is ezen az állásponton van azért, mert egyetértünk a természettudományos gondokban és veszélyekben, azért, mert egyetértünk az ország gazdasági érdekei tekintetében, így például a kukoricatermesztés tekintetében. Nehogy már a Pioneer mondja meg vagy a Monsanto, hogy tőle kell megvenni azt, ami csak kizárólag az ő terméke és a következő évben megint tőle kell megvenni! Mert világuralmi törekvései vannak ezen a területen. Akkor szolgáljuk-e a fenntarthatóságot? Megválaszolom: bizony, szolgáljuk!
Vagy az, amikor 10 százalékkal csökkentjük a szolgáltatás díjait azért, hogy az emberek egy kicsit jobban éljenek. Van ennek politikai hozadéka? Naná! Azért csináljuk, politikusok vagyunk! Mire másra törekednénk, ha nem népszerűségre? De ugyanakkor szolgáljuk-e az emberek teherbíró képességének növelését, illetve szolgáljuk-e a fenntarthatóságot olyan tekintetben, hogy akkor azt a pénzt csokoládéra vagy bármi másra tudja használni? Ez csak egy rossz példa volt. Mondtam, képviselő úr, úgy fogok beszélni, hogy nem abban a logikus sorrendben megyek, mint ahogy ön tette. Bizony, szolgáljuk! És amikor Fazekas miniszter úr meghozza a döntést, én meg interpellációra itt válaszolok, hogy ezen erdő tekintetében nem az erdészet érdekei érvényesülnek, hanem a természetvédelem, a miniszterelnök úr meg kiadja, hogy jóléti erdészetet kell csinálni a magyar állami tulajdonban lévő erdők tekintetében. Akkor szolgáljuk-e a fenntarthatóságot? Hát mit csinálnánk? És tudja, mit? Ezt tesszük anélkül, hogy bármifajta stratégiát elolvasott volna bármelyikünk! Ezzel nem dehonesztálni akarom a stratégiákat, de azt mondom, hogy semmi értelme a stratégiának, ha azt a gyakorlat és földhözragadott módon konkrét ügyek megoldása nem követi. Ehhez képest a stratégia annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Nem kell az a duma, hogy a stratégia misztifikálása révén megváltozik a helyzet. Nem a stratégiák révén változik meg a helyzet, hanem a konkrét személyi elkötelezettségek révén, ahol igenis van létjogosultsága az egyénnek és az az egyén lehet utcaseprő vagy miniszterelnök, mérnök vagy orvos, vagy tanár, vagy bármilyen foglalkozást űző ember. Ezért volt igaza a KDNP-s fiatal barátomnak, képviselőtársamnak, mert ebben a holisztikus megközelítésben kell az egész világot nézni és ezen belül a fenntarthatóság kérdését.
Ön léptéket változtat állandó jelleggel a hozzászólásában, kompetenciákat változtat állandó jelleggel a hozzászólásában, amelyből nem az következik, hogy konzekvensen látja a kritikát, hanem kiragad elemeket, amelyek abban a pillanatban, ahogy ön kimondja, ott cáfolhatók, azon a léptéken. Azt mondja: a kisközösségek. Hurrá! Ez is urbánus legenda, hogy a kisközösségeknek milyen fantasztikus nagy ereje van.
(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Én meg el tudom mondani önnek, hogy politikusi tapasztalatom is: minél kisebb a közösség, annál kiszolgáltatottabb lehet például, ha rossz vezetői vannak helyi szinten. Mert kiszolgáltatottakká válnak az emberi viszonyok révén. Rossz döntést lehet helyi szinten is hozni, és lehet országos szinten is hozni. Tehát innentől kezdve ennek a misztifikálását sem lehet elfogadni az én részemről. Azt mondja: tartózkodtak a zöldek. Még egyszer megismétlem: és miért nem szavaztak ellene? Megtehették volna! Vagy ön akár! Miért nem szavazott ellene? Az is egy tisztességes álláspont természetesen. Mert ebben az esetben nincs meg az a konszenzus, amellyel ez az anyag idekerülhetett volna.
A másik: mit vár el ön egy ilyen stratégiától? Most a szó nemes és jó értelmében mondom. Természetesen valaminek a kerete. A helyzetelemzés a legkevésbé fontos az egészben. Kijelölte a kereteket. Erre mondta Szili Katalin képviselőtársunk, hogy akkor ennek folyománya kell hogy legyen. Mondjuk, ebben a logikában egy keretstratégia - ide van írva - keret és stratégia. Ezt le kell bontani munkatervre, megvalósításra, konkrét gyakorlatra. De az előbb mondtam el, hogy mindenfajta keretstratégia nélkül, anélkül, hogy létezik vagy nem létezik, tesszük a dolgunkat, hozzuk a döntéseket. Mérlegeljük az érdekeket, figyelembe vesszük a külső és egyéb más körülményeket. Tehát zajlik a fenntarthatóság megvalósítása, miközben ez állandó ütközést jelent, állandó konfliktust jelent, és ha ön ezt nem hiszi el, akkor én csak azt kívánom önnek, hogy kerüljön olyan helyzetbe. De ön pontosan tudja, mert a zöldmozgalomban ön is meg én is nem egy ilyen konfliktust láttunk, hanem ötmilliószor azonnal láttuk ezeket.
Tehát amit nagyon-nagyon sajnálok - és ez ne tűnjön bántásnak - az ön hozzászólása kapcsán, hogy nem ad receptet, nem ad eszközt, nem mondja meg ön most a hozzászólásában; nem ebben a stratégiában, mert a stratégiának nem ez a célja. Ön téved, amikor azt gondolja, hogy ebbe a stratégiába kellett volna beleírni, hogy a Natura 2000-et Kecskemét és Dunaújváros között hogyan kell megvédeni. Ön téved, ezt nem kell ebbe beleírni. De nekem ezt kell megcsinálnom, akár van stratégia, akár nincs stratégia, akár van társadalmi egyeztetés, akár nincs társadalmi egyeztetés.
(20.10)
Mert a társadalmi egyeztetésről meg megvan a véleményem, számomra, aki a zöldmozgalomból jövök, az onanizálás kategóriájába tartozik számtalan esetben. Ugyanis semmi értelme nincs, mert pontosan tudja mindenki, hogy milyen érdekek vannak a háttérben vagy az előtérben, és innentől kezdve vagy meghozza a döntést és vállalja annak a felelősségét, de hiába van meg a döntés, utána a végrehajtás tekintetében számtalan esetben megakadályozzák, akár alacsonyabb szinteken is, azoknak a döntéseknek a megvalósítását.
Tehát az én csalódásom az ön expozéja kapcsán az, hogy ön nem mond receptet, nem ebben a stratégiában, hanem a tekintetben, hogy hogyan lehetne a világot megváltani, hogyan lehetne itt és most Magyarországon kicsiben a fenntarthatóságot nap mint nap megcsinálni. De tudja mit, nem baj, hogy ön nem mondja, ugyanis nemcsak én mondom, hanem száz- és százezrek ebben a hazában, nap mint nap csinálják ezt a dolgot politikai hovatartozástól teljesen függetlenül. Amikor kimegy a hulladékszigetig és kocsijának a csomagtartójából kiveszi a hulladékot és szelektíven gyűjti azt, ami teljesen felesleges úgy a hulladékszigetekkel. Az egyetemen tanítjuk, hogy a szelektív hulladékgyűjtést nem így kell csinálni, mert költséghatékonytalan. De az a polgár, aki veszi a fáradságot és kiviszi, a fenntarthatósághoz járul hozzá. Az az ember, aki a saját gyerekének elmondja, hogy miért nem kell eldobni a csikket, vagy miért kell a te szedd akcióban részt venni, vagy nem ezt mondja, hanem példát mutat a saját életével, az a tanár, aki úgy csinálja a szakkört és úgy neveli a gyerekeit, mind-mind egyenként hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, függetlenül attól, hogy van-e ilyen stratégia vagy nincs ilyen stratégia.
És tudja, mi a jó hír, képviselő úr? Hogy az a folyamat, ami a világot az egyik oldalon sodorja a végveszélybe, a másik oldalon párhuzamosan benne, vele történik az a folyamat, ahol emberek száz- és százmilliói ezen a bolygón pontosan a napi gyakorlatukban igyekeznek, ha olyan kicsit is, mint körmük alatt a fekete, annyit tenni annak érdekében, hogy a most - nem a jövő nemzedékek, a most - élő nemzedékek számára egy kicsit jobb legyen ez a világ - egy kicsit.
Én ’61-ben a jövő nemzedéke voltam, és most, amikor nem a jövő nemzedéke vagyok, szembesülök a problémákkal. Ön is, én is mindennap meg kell tegyük a legkisebbet azért, hogy a fenntarthatóság megmaradjon. Elnök úr, köszönöm, hogy szólhattam. (Taps a kormánypártok soraiban.)
