KŐVÁRI JÁNOS
KŐVÁRI JÁNOS
KŐVÁRI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő stratégia, amelyről az elmúlt héten hallhattuk a vezérszónoki felszólalásokat, véleményem szerint minden korábbi időnél fontosabb aktualitást élvez, és talán minden törvényalkotó tevékenység központjába kell hogy kerüljön egy fejlett országban, ahol egyébként egyszerre kell megélnünk a társadalmi-gazdasági és ökológiai válság jeleit, hasonlóképpen, mint egyébként szerte a világon.
Nagyon fontos viszont, hogy ne tévesszük el a feladatunkat ezzel kapcsolatban, és ne csak azt gondoljuk, hogy egy stratégiát kell megalkotnunk, amit majd valamikor a jövőben meg akarunk valósítani, hiszen ennek a megkezdése gyakorlatilag már késésben van. Ezért szeretnék pár szót azzal kapcsolatban elmondani indoklásként, miért tartanám fontosnak, hogy már ebben az országgyűlési határozatban, amit a stratégiához meghoz az Országgyűlés, már ebben a határozatban konkrétabb lépéseket tegyünk annak érdekében, hogy meg is valósuljanak ezek az eszmék, amiket itt felsorolunk.
De mielőtt ebbe belekezdenék, szeretném a fenntartható fejlődés fogalmát egy rövid percre előidézni, mert itt többféle definíciót hallhattunk már a vezérszónoki felszólalásokban is. Talán mindegyik definíció egy picit távolinak tűnik tőlünk, amikor azt mondjuk, hogy ugye úgy kell a ma itt élő emberek szükségleteit biztosítani, hogy a majdani generációk szükségleteit is biztosítani lehessen.
(19.00)
Ez egy olyan megközelítése a dolognak, ami miatt a ma itt élők azt gondolják, hogy ez még talán ráér, majd a jövőben kell ezzel foglalkozni, mert majd csak a jövő generációkat érinti. Nem így van, hiszen a ma Magyarországon élő, valamennyi állampolgárt érintő kérdés az, hogy milyen irányú változásokat sikerül a kormányzati munkában, az önkormányzatok munkájában elérni ezen a téren, vagy sem.
A pécsi önkormányzat tevékenységével kapcsolatban szeretnék egy példát elmondani vagy egy lehetőséget elmondani, hogy igenis lehet és kell is lépéseket tenni már most. Pécsett is 2004-ben megalkottuk az ökováros-ökorégió programot, és hat év úgy telt el, hogy semmi nem történt annak érdekében, hogy abból bármi megvalósuljon, viszont volt egy remek stratégiája a városnak, amit el lehetett mondani, és mutogatni lehetett különböző konferenciákon.
2010-ben viszont úgy gondoltuk - az új városvezetés -, hogy meg is akarunk ebből valósítani valamit, ezért létrehoztuk először is azt a munkaszervezetet, amely ezt koordinálja. Ez a mi esetünkben egy bizottság, természeti és emberierőforrás-fejlesztési bizottság. Ez a bizottság először feltárta Pécs erőforrásait, gyengeségeit, nehézségeit, lehetőségeit ezen a téren, majd megkezdte a tervezését a fenntartható városfejlesztésnek. Ezt úgy teszi, hogy egy fenntartható városfejlesztési koncepciót készít - ez jelen pillanatban is folyamatban van -, amiből pedig majd egy integrált városfejlesztési stratégiát, abban pedig már meghatározza azokat a fejlesztéseket, amelyek megtörténnek ezen a téren.
Milyen téren történnek fejlesztések? Baj van például Pécsett a víz használatával, hiszen érzékeny ivóvízbázisaink vannak. Hogy mást ne mondjunk, a volt uránbánya veszélyezteti az ivóvízbázis több mint kétharmadát. Ezért nyilván meg kell tenni azokat az intézkedéseket, és meg kell tenni azokat a fejlesztéseket, hogy ez a jövőben se veszélyeztesse az ivóvízellátást.
De nem csak ez a fontos, fontos a csapadékvíz megfogása és használata is kommunális célokra, hiszen ezt ma elengedjük, és nem hasznosítjuk. De fontos a közösségi közlekedés fejlesztése, hiszen Pécs városában egyébként majdnem minden évben 8-10 alkalommal az egészségügyi határértéket meghaladó 3-4 napos vagy egyhetes légszennyezettség mutatható ki. És még hosszan sorolhatnám azokat a tüneteket, amik ott jellemzőek.
De hasonlóakat el tudunk mondani az ország több településén, ahol a víz-, a levegőszennyezés vagy akár a hulladék jelentős keletkezése és szakavatatlan tárolása miatt keletkeznek környezeti problémák. Olyat is tudunk, amikor egy gazdasági tevékenység kapcsán keletkezik olyan környezeti katasztrófa, amit sajnos ebben a Házban is többször tárgyaltunk - a vörösiszap-katasztrófa -, ami pontosan arra mutatott rá, hogy egy gazdasági tevékenységet sem volna szabad sem úgy megtervezni, sem kivitelezni, hogy annak nagyon jelentős környezeti kockázatai vannak.
Nálunk fejlettebb demokráciákban - ha szabad így fogalmazni - most már egy évtizedes múltra tekint vissza, hogy olyan mérőszámokat, indikátorokat, mutatószámokat dolgoznak ki, ami alapján az ország és a települései megtervezik a fejlesztéseiket. Hiszen arra azért ma már többen rájöttek - és azt gondolom, hogy ez egy szomorú felismerés lesz egyre több országban -, hogy nem minden a GDP-növekedés, a fejlődés nem egyetlen mutatója, sőt igazából egy nem teljes mutatója a GDP-alapú gondolkodás, amikor az alapján mérjük az országok teljesítőképességét, hogy a gazdasági növekedésben mit értek el.
Hogy ez mennyire nem így van, itt megint csak egy pécsi példát szeretnék elmondani. Az egykoron oly dicső múltra visszatekintő uránbányászati tevékenység, ami talán az országnak is hozott némi jövedelmet, de Pécs városának is bizonyosan, amióta bezárták, ’93 óta folyamatosan rekultivációs és utógondozási feladatok vannak. A következő egy évtizedben, beszámítva a ’93 óta eltelt időt, több mint 40 milliárd forintot kell csak arra fordítani, hogy uránmentesítsék a feltörekvő vizet, hogy ez ne kerüljön be a pécsi ivóvízbázisba. Csak ez az egy tétel 40 milliárd forint. Nem beszéltünk még arról, hogy az egészségügyi ellátás, amit az egykor ott dolgozók vonatkozásában el kellett végezni, netán a különböző szociális juttatások azoknak a családoknak, akik elvesztették a családfőt, aki ott dolgozott, ezek is több tíz milliárd forintra tehetők.
Valószínűleg ezt annak idején nem adták hozzá a bányászati tevékenység megnyitásának a mérlegelésénél, hogy ezek ilyen költségekkel is fognak járni, és ezt a hibát elkövetjük még ma is sokszor, ha olyan beruházásokat engedünk be sokszor környezeti hatástanulmány nélkül vagy gyorsított eljárású környezeti vizsgálatok mentén, amelyeknek bizony környezeti kockázata van vagy az emberi egészségre vonatkozó kockázata van.
Ezért mindenképpen szeretném javasolni az országgyűlési határozattal kapcsolatban is, hogy talán érdemes pontosítani az országgyűlési határozatban azt a javaslatot, hogy a kormánynak mutatószámokat, mérőszámokat kell kidolgoznia, ami alapján évente minősíti a kormányzati tevékenységet vagy az ország nemzetgazdasági tevékenységét, hogy mennyiben feleltek meg a fenntarthatósági elvárásoknak, az ökológiai-társadalmi kockázatokat mennyire vették figyelembe a fejlesztések.
Itt a mutatószámokat mielőbb ki kellene dolgozni, hiszen már most is jelentős késésben vagyunk. Ha megengedik, néhány KSH-adattal is alátámasztanám - amit egyébként már 2008-ban is elkészített a KSH, és azóta is találhatók ilyen adatok -, hogy miért van szüksége Magyarországnak arra, hogy indikátorokat vezessen be, amelyekhez viszonyítva tudja a fejlesztéseit jó irányba terelni.
Már 2008-ban is úgy volt - azóta sem változott -, hogy Magyarország energiaintenzitás vonatkozásában Európában az utolsók között kullog, azaz abban a mutatóban, hogy a GDP-növekedéshez mennyi energiát és milyen minőségű energiát használ és milyen káros kibocsátással járó energiafelhasználást folytat. E tekintetben nagyon kevés dolog változott az elmúlt években.
Hasonlóképpen a szilárd hulladék kezelésében, illetve annak a felhalmozásában Magyarország Európában az Unió második felében kullog e tekintetben. Azért itt is emlékszünk azokra a parlamenti vitákra, amik itt a lerakási díjjal kapcsolatosan folytak a hulladékgazdálkodási törvény vonatkozásában, hogy milyen nagy ellenállás volt e tekintetben a települések részéről is, noha ez nem egyszerűen csak egy elvárás, hanem jelentős hátrányban vagyunk e tekintetben nemcsak az Unióval szemben, hanem igazából önmagunkkal szemben is. Hiszen bizonyosan nem az a fejlődés iránya, hogy még mindig uniós támogatásból lerakókat építünk, ahelyett, hogy az újrahasznosítást segítenénk elő.
Anyaghasználatban is a magyar gazdaság az Unió országai közül az utolsó tercilisben található. A biomassza-felhasználás még mindig nagyon magas, ami, nem kell mondjam, hogy környezetkárosító. Még mindig viszonylag alacsony az anyagok újrahasznosítása, ezen a téren is van mit tenni.
Ez nem egyszerűen ökológiai vagy környezetvédelmi kérdés, hanem azért láthatjuk, hogy azon országok, akik komolyan veszik ezeket a feladatokat - Németország, Ausztria, hogy két közeli országot mondjak, nem csak Japán vagy Amerika fordít jelentős figyelmet ezekre, vagy Kanada még inkább -, tehát ott, ahol a hulladék-újrahasznosítást komolyan gondolják, ott ezekben nagyon komoly iparági fejlesztések is létrejöttek, és a következő években, évtizedekben ezek jelentős gazdasági növekedést is jelentenek ezekben az országokban.
Vagy ugyancsak elmondhatom Németországot példaként arra is, hogy az alternatív energia használatában az elmúlt öt évben a pontos adat, ha jól emlékszem, úgy szól, hogy 30 milliárd eurót fektettek abba az iparágba, amely az alternatív energia használatát segítő eszközöket gyártja. Ebben az iparágban egyébként ma közel 500 ezren dolgoznak, majd’ ugyanannyian, mint a német autóiparban.
Tehát ezzel csak azt szeretném bizonyítani, hogy nem egyszerűen csak ökológiai szempontból fontos a fenntartható gondolkodás, ezeknek a technológiáknak a gyártása és használata, hanem gazdasági növekedési szempontból is fontos lenne, hiszen nagy valószínűséggel egész Európában, de a világban mindenütt ezeket az eszközöket kénytelenek lesznek használni, hiszen a fosszilis energiahordozók, mint tudjuk, kifogyóban vannak. Egyes becslések szerint ezekben az években elhagyjuk az olajkitermelési csúcsot is, ami azt fogja jelenteni, hogy egyre többe kerülnek ezek az energiahordozók, azon túl, hogy nagyon jelentős környezetkárosító hatásuk is van.
Még egypár szót engedjenek meg, hogy szóljak a társadalmi vonatkozásokról, hiszen a fenntartható fejlődési stratégia nemcsak ökológiai meg gazdasági szempontú, hanem a társadalmi fenntarthatóságot is figyelembe kell hogy vegye. Ha erre nézünk rá, akkor Magyarországon ezen mutatók, amelyek erre rámutatnak, hogy fenntartható-e a mai magyar társadalom, például a foglalkoztatási mutatók, hát nem túl rózsásak. Még olyan összehasonlításban sem, hogy más velünk együtt induló, egykori volt szocialista országok foglalkoztatási mutatói milyenek. A miénk jelen pillanatban ennél is gyengébb, a kormány számtalanszor hangoztatja és teszi is meg azokat a lépéseket, amik éppen a foglalkoztatás elősegítését szolgálják.
(19.10)
Ha nincsen megfelelő foglalkoztatás, nincs megfelelő jövedelem, egyre nagyobbak a jövedelemkülönbségek, akkor az a társadalom valóban fenntarthatatlan lesz, ebben egyetértek egyébként az LMP korábban felszólaló képviselőjével, ezt már számos helyen bizonyították a statisztikák és a valóság is. Tehát egyszerre mindhárom kérdéssel, az ökológiai, a társadalmi, a gazdasági fenntarthatósággal együttesen kell foglalkoznia ennek a stratégiai dokumentumnak is, de sokkal inkább a kormányzati intézkedés mindennapjainak, ezért tenném meg azokat a javaslatokat, amelyeket az országgyűlési határozatban megfogalmaznék ennek módosításaként. Ezek egyike ott megfogalmazódik, hogy államtitkári értekezlet, illetve koordinációs testület jöjjön létre annak érdekében, hogy valamennyi tárca foglalkozzon a fenntarthatóság indikátorainak teljesülésével és azzal a folyamattal, amellyel a tevékenységet tervezik. Nos, hogy ez koordinált legyen, javasolom, fontolja meg a kormány a kormánybiztos lehetőségét is, hiszen egy kormánybiztos akkor egy személyben a gazdája is lenne annak a koordinációnak, amit valóban a tárcák között e tekintetben végre kellene hajtani; hasonlóképpen a mutatószámokra vonatkozóan, ami szintén az országgyűlési határozatban szerepel, hogy ezeket meg kell határozni. Az a javaslatom, hogy ezt tegyük meg fél éven belül, hiszen számtalan mutatószám, indikátorrendszer már kidolgozott a világban, csak azt kell eldönteni, hogy Magyarországon melyik adaptálható megfelelő formában. Azután ezen mutatószám alapján ne kétévente, hanem évente tartson a kormány a parlamentben beszámolót vagy jelentést arról, hogy milyen módon sikerült a kitűzött indikátorokat teljesíteni, és milyen tervei vannak, hogy ezek teljesüljenek a következő évben.
Még egy módosító javaslat lenne, ez pedig az, hogy az uniós források vonatkozásában, amit 2014 és 2020 között használhat majd fel az ország, az idevonatkozó európai irányelveknek megfelelően, az Európa 2020-as irányelveknek megfelelően Magyarország is az uniós forrásoknak, a strukturális alapoknak legalább az 5 százalékát fenntartható településmodellek kialakítására használja. Ezt a javaslatát az Unió megtette minden uniós tagország felé. Magam nem tudom, hogy ez e pillanatban a mi kormányzati működésünkben hol tart, és milyen kvótát állapít majd meg a kormány e tekintetben, de javasolom ezt az 5 százalékos kvótát mindenképpen elfogadni, hiszen ezek gyakorlati lépések lennének afelé, hogy legalább a településeken összehangolt, átgondolt, tervezett lépéseket tegyenek meg a fenntarthatóság érdekében, hiszen a huszonötödik órában vagyunk mi is, nemcsak a világ, hanem mi, Magyarország is, csak talán még nem érzékeljük, mert a hitelekből fenntartott világ, úgy tűnik számunkra, minthogyha jólétet biztosítana, de valójában mind környezetkárosító, mind társadalmi károsító hatása van, s gazdaságilag is fenntarthatatlan az a működés, ahogy ma működünk.
Ezért kérem, hogy az országgyűlési határozat módosító javaslatát is fogadják el, és remélem, hogy ebben a Házban, ahogyan a múlt héten is, egy építő vitát hallhatunk, amelyben talán még konszenzust is találunk, hiszen itt valamennyi párt hasonlóképpen fogalmazta meg az elveit e vonatkozásban.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
