SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tagja voltam a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsnak mostanáig, és végigkísértem ennek a stratégiának a megszületését, és valóban tartózkodtam, amikor eljött az a pillanat, hogy az elfogadásról kellett dönteni, mint ahogy tartózkodtak a számomra nagyon fontos civil szervezetek is, és abszolút meg tudtam érteni az ő tartózkodásuk okát és az ő érvelésüket.
A szokásjog szerint a tanács politikus tagjai terjesztik be az Országgyűlés elé a stratégiát. Én nem lettem előterjesztő, nem vállaltam be, nem vettem a nevemre ezt az anyagot, és megmondom őszintén, most már nem is nagyon bánom. Az a helyzet, hogy készült egy hosszú stratégia, amelynek számos nagyon fontos erénye volt, és nagyon fontos megállapítást tett annak idején, s ebből aztán készült egy rövid változat, amit önök olvashatnak a parlament rendszerében. Remélem, hogy azt legalább minél többen elolvasták, hiszen természetesen az is nagyon fontos és támogatandó megállapítást tesz, de mindenesetre a hosszú változatban ehhez képest sokkal fontosabb dolgok voltak. Ott volt egy teljes, nagyon pontos diagnózis a társadalmunkról mindenféle dimenzióban, a nemzeti erőforrásaink állapotát nagyon pontosan leírta, még akkor is, ha a hatásokat nem elemezte pontosan, és még kevesebbet írt a hosszú változat, ami, említem még egyszer, a bizonyos hajtóerőkről, hogy milyen erők mozgatják a társadalmunkat, amelyek idáig vezettek, ehhez a teljesen fenntarthatatlan állapothoz. Ez nagyon fontos anyag volt, és nagyon sajnálom, hogy egy teljesen meghúzott, rövid anyag került ide, ami igazi politikusoknak való dumákkal van tele. Szerintem sokkal fontosabb lenne, és én tettem is egy ilyen módosító javaslatot, és kérem önöket, hogy támogassák, hogy az eredeti hosszú változatot tekintse mellékletnek ez a bizonyos országgyűlési határozat, mindannyian sokkal előrébb lennénk, hogyha így cselekednénk.
Azután volt egy mérhetetlenül botrányos bizottsági vita, nem is nevezném talán annak, egy fél órát szánt rá a fenntartható fejlődés bizottsága a közelmúltban, amikor általános vitára alkalmasnak találta ezt az anyagot, sietni kellett az uraknak frakcióülésre. Tényleg nem az beszél belőlem, hogy nem kaptam szót, nem szólalhattam fel, mert ez nem először történt meg ebben a bizottságban, hanem az, hogy nem voltak hozzászólások az előterjesztőn kívül. Az előterjesztői expozé nagyon fontos volt, és nagyon pontos mondatokat tartalmazott, és bizottsági szinten, szakbizottsági szinten nem elemezték egyáltalán ezt a bizonyos stratégiát, kipipálták, és jöhetett ez a plenáris folyamat.
Említettük már itt a Jövőkereső című dokumentumot, ebben 2009-ben egy nagyon pontos diagnózis volt megint csak, sokkal részletesebb és sokkal több dimenzióra tért ki annak idején ez az anyag, és nagyon fontos, hogy ezek ott voltak. Nyilvánvalóan 2009 óta sok minden történt, és ezeket érdemes volt aktualizálni, és mondom, a hosszú változat helyzetelemzése nagyon sok tekintetben teljesen rendben volt, és nagyon kár, hogy ezt mi itt nem olvashatjuk, vagy önök nem olvashatják.
Azt gondolom, tisztelt Ház, hogy ebben a stratégiában nincsen semmiféle áttörés, nincsen semmiféle paradigmaváltás, és sajnos a Jövőkeresőhöz képest nem mutat nekünk semmiféle kiutat, és nem mutat válaszokat, nem mutat eszköztárat, hogy hogyan tudnánk kikeveredni ebből a helyzetből. Nem mutat receptet abban a tekintetben, hogy mik legyenek a következő lépések annak érdekében, hogy a fenntartható társadalom felé közelítsünk.
A másik, amit már itt említett ellenzéki képviselőtársam az imént, hogy nagyon sok olyan megállapítás van a hosszú változatban, ami meglehetősen dehonesztálónak hathat a mostani kormánypártokra, hiszen három éve abban a helyzetben vannak lassan, hogy ezeket a folyamatokat befolyásolhatják, és nagyon sok esetben azt látjuk, hogy éppen ellentétesen cselekszik a kormány, mint amit a fenntarthatósági elvek elvárnának; remélem, hogy ezt még lesz alkalmunk itt megvitatni.
Egy másik nagyon komoly aggályom, ahogy mondta Szili Katalin képviselő asszony, az előző stratégia, ha lehet annak nevezni, a fiókba került, és senki nem foglalkozott vele, vajon milyen garanciát tudnak arra adni, hogy ez a stratégia valóban dolgozni fog, és nem csak egy kipipált anyag lesz. Hogyan kerül bele a nemzeti fenntartható fejlődési stratégia összes megállapítása a közgondolkodásba, a napi kormányzati munkába? Mi a garancia arra, hogy nem fogják ezt elfektetni, mint az összes eddigi normális stratégiát, mert nézzük meg, hogy mi lett a vidékfejlesztési stratégiából, nézzük meg, hogy az energiastratégiából mi valósult meg, és milyen úton haladunk. Sajnos lehetne folytatni, és nemcsak természetesen az önök kormányzásáról van szó, hanem az elmúlt húsz évben mindig abba a hibába estünk, hogy viszonylag pozitív stratégiai anyagokat tettünk le az asztalra, de aztán semmiféle köze nem volt a különböző tárcák különböző emeletein készült stratégiáknak, és a megvalósításig szinte semmi nem jutott el ezekből.
Említettem, tisztelt Ház, hogy a hosszú anyagban - és én engedelmükkel erről beszélek - egy nagyon jó diagnózis van, a nemzeti erőforrásaink helyzetének egy nagyon jó elemzését látjuk, de egy viszonylag új szemlélet, hogy négy dimenzióban vizsgálja az erőforrásokat, a hagyományos háromosztatúság mellett bevezeti a humán dimenziót, a humán erőforrásokat, amely, azt gondolom, nagyon fontos, és Magyarországon különlegesen releváns. Én azt is nagyon szerettem ebben a folyamatban, egyébként ennek a társadalmi egyeztetése és maga a bizottsági többkörös vita, a tanácsbeli többkörös vita nagyon pozitív volt, és én nagyon köszönöm azoknak, akik ezt levezényelték. Bárcsak minden ilyen súlyú stratégiai dokumentumról ilyen társadalmi egyeztetést látnánk, és mindegyikben ilyen súllyal részt vehetnének civilek és mindenféle gazdasági szereplők!
Nagyon szerettem ebben az anyagban azt, hogy nagyon sokat beszél arról, hogy a magyar társadalmat mérgezi egyfajta súlyos bizalmatlanság, egy reményvesztettség, egy fásultság, és ez bizony a társadalmi kibontakozásnak egy nagyon komoly gátja, és nagyon fontos, hogy ezeket a tényezőket boncolgatja a stratégia. Még egy nagyon fontos dolog van, amit ki kell emelni, hogy többször felbukkan egyfajta közösségi szemlélet a stratégiában. Én azt gondolom, hogy kulcskérdése a mai magyar társadalomnak, hogy a közösségeink felbomlóban vannak, atomizálódik a társadalom, és nem tudjuk a politikai gondolatot helyi közösségekbe levinni, és nem tudunk a helyi közösségekből táplálkozni, amikor törvényhozási vagy döntéshozási munkára kerül a sor, tehát ez is nagyon-nagyon fontos.
Ugyanakkor, tisztelt Ház, én is azon az állásponton vagyok, hogy nem tárja föl elég hangsúlyosan azokat az elkeserítő globális folyamatokat a stratégia, amelyekkel nap mint nap szembesülünk, és különösen nem beszél arról a stratégia, hogy az ország milyen globális kitettségben van ezekkel kapcsolatban.
(19.50)
Nem mondja ki a stratégia nagyon kategorikusan, hogy a jelenlegi állapotunk és a látható trendjeink nagyon-nagyon messze vannak a fenntarthatóságtól. Ezt biztosan nagyon gyakran kellene sulykolni a társadalomban, mert ezzel nem vagyunk tisztában. 2009-ben is felhívták már a figyelmünket és korábban is. Én 25 évet eltöltöttem a civil környezetvédő mozgalomban, és mi már 25 évvel ezelőtt beszéltünk klímaváltozásról, és a mai magyar társadalom még mindig nincs tudatában annak, hogy itt nagyon nagy baj lesz, és fel kell ezekre készülni.
Azt mondja a stratégia, hogy nyilvánvaló jelei vannak, hogy az emberiség túlnyújtózkodott a takaróján. Ez teljesen rendben van, ez nagyon fontos. Meg az is, hogy a ma élő 7 milliárdnyi, pláne a 2050-re várható 9 milliárdnyi ember számára a jelenleg használt technológiákkal és fogyasztási szemlélettel képtelenség kielégíteni a jóléti igényeket. De ennyi nagyjából, amit ebből a stratégiából leszűrhetünk a globális folyamatokról, és ez nagyon kevés.
Hadd idézzek Vida professzor nemrégiben megjelent kis könyvéből. Ő maga is idézi az alábbiakat, hogy antropogén klímaváltozás, növekvő társadalmi egyenlőtlenségek, olajcsúcs, növekvő élelmiszerárak, növekvő biodiverzitás, járványok, ózonpajzssérülés, szennyeződés és a Föld ökológiai rendszerének tönkretétele mind komoly fenyegetések a civilizációnkra. Ebből a dokumentumból szerintem nem jön át, hogy ez Magyarországra vagy a Kárpát-medencére, vagy a magyarságra, vagy a nemzetre - fogalmazzunk akárhogy - nagyon nagy, komoly problémákat fog hárítani, és nem tudjuk tudatosítani, hogy ezek mekkora problémák lesznek, és nem tudunk rá felkészülni.
Nem mondja ki a stratégia, hogy a jelenlegi struktúrák és intézmények alkalmatlanok arra, hogy a fenntarthatóság felé közelítsünk, a gazdaság érdekeit még mindig a társadalom és pláne a természet elé helyezzük, a növekedésre fókuszálunk, az erőforrások fogyatkozó voltát nem veszik figyelembe a számításaink, még mindig az életszínvonallal foglalkozunk, és a gazdasági mutatók ezt mérik. Externáliaként kezelik a környezeti ártalmakat és a kiadásokat, és a káros támogatások mértéke még mindig nagyobb, mint ami előrébb vinne minket a fenntarthatóság felé.
Nem mondja ki ez a stratégia, hogy egy paradigmaváltásra van szükség az emberi társadalom és a környezet viszonyában, tehát a társadalom és a környezet viszonyában. Még mindig abban élünk, hogy az ember uralja a természetet, és a gazdaság mozgatja a társadalmat. Erről réges-rég le kellene válnunk, mert ha nem tudjuk megtenni ezt a gondolati váltást, akkor nem fogunk tudni előrelépni a fenntarthatósági kritériumokban sem.
Említettem, hogy jól leírja az állapotokat a hosszú verzió, hogy milyen állapotban vannak az erőforrásaink. A terhelésekbe belekap itt-ott, de nem elemzi, és nem elemzi kielégítően a hajtóerőket, tehát hogy milyen társadalmi hajtóerők vannak, amik minket a fenntarthatatlanság felé röpítenek tiszta erőből.
Nagyon keveset beszél a fogyasztásról a stratégia. Annyit mond, hogy a nemzeti erőforrások megőrzése és gyarapítása érdekében a folyó fogyasztásról való valamilyen arányú lemondás szükséges. Hát bizony, nem is akármilyen arányú lemondásra lesz itt szükség. Az egész szöveg egyik legfontosabb megállapítása lenne ez, hogyha ki lenne fejtve megfelelően, és erre aztán föl lenne építve a következő kormányok cselekvési útja, de sok helyen mintha ennek a cselekvésnek a tagadása is olvasható lenne a szövegben.
A természetre és a humán szférára erőforrásként tekint ez az anyag. Én azt gondolom, hogy ez egy elég jellemző szemléleti baj. Hajlandóak vagyunk a természeti rendszereket természeti erőforrásokra szűkíteni, és azt nézzük, hogy mennyi nyersanyag meg kibányászható energiahordozó van benne, és hogyha nem tudunk erről az álláspontról ellépni, akkor ne is álmodjunk fenntarthatóságról. Az életben maradásunk is a természettől függ, és a természet nem egy másik rendszer, mi ennek része vagyunk, mi ennek mindennapi élőlényei vagyunk.
Nagyon antropocentrikus számomra a nemzeti fenntartható fejlődési stratégia. Ezt többször jeleztem a folyamat során a különböző verziókban, és én azt gondolom, hogy ebben nem nagyon léptünk előre. A társadalom és a természet új viszonyát kellene itt leraknunk, ez lenne a paradigmaváltás lényege, és ettől tudnánk elindulni a fenntarthatóság irányába. Más kérdés, hogy a jólét, a jó élet, a közjó, a jóllét, ezek a fogalmak többször szerepelnek az anyagban, de úgy érzem, hogy nem konzekvensen, és leginkább a klasszikus gazdasági értelmű jólétről szól ez a stratégia, és nem másról.
Nem foglalkozik eléggé a magyar társadalom egyik legnagyobb problémájával, ami a szegénység. Ebben az alaposan meghúzott rövid változatban, ami beterjesztésre került a parlament elé, egyszer szerepel az a szó, hogy roma - egyszer. Fenntarthatóságunknak, a mai magyar társadalom fenntarthatóságának alapvető kritériuma már most, hogy mit tudunk kezdeni a roma közösségeinkkel, és fel tudjuk-e őket emelni valamiféle emberi színvonalra. Különben nincs fenntarthatóság.
Az indikátorok kidolgozatlanságáról talán most itt nem érdemes szólni. Nagyon fontos, hogy benne van a határozati javaslatban, hogy itt ezt ki kell dolgozni, és nagyon jó lenne, hogyha el tudnánk lépni végre a klasszikus közgazdasági mutatóktól, és én nagyon hiányoltam az ökológiai lábnyomot mint egy elég robosztus mutatót. Ezt valahogy mintha szándékosan kerülte volna a szöveg végig, és akárhányszor megpróbáltuk ezt beemelni, valahogy mindig kikerült. Nem tudom, hogy mi a baj vele, és nem tudom, hogy miért ne lehetne indikátorként használni. Mindenesetre sokkal több indikátor kell nyilvánvalóan, és nagyon várjuk, hogy a kormányzatnak melyik része lesz az, amely ezt kidolgozza, és pláne mikor kezdi használatba venni, és hogyan tudja mérni érzékenyen félévről félévre, hogy a nemzeti erőforrásaink helyzete milyen.
Tisztelt Ház! Nyilván itt elhangzott a vitában az is - már csak egy fél percem van -, hogy minden stratégia annyit ér, amennyit használunk belőle. Nem tudom már, melyik vezérszónok mondta. Ez teljesen így van. Ha nem sikerül a fenntartható fejlődési stratégia nagyon fontos elvei mentén felülvizsgálni az összes ágazati stratégiánkat, és ezeket nem tudjuk egy szemléleti ernyőben elhelyezni, akkor ne is álmodjunk arról, hogy a fenntarthatóság irányába el tudunk mozdulni.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Köszönöm a figyelmüket. (Dr. Szél Bernadett tapsol.)
