DR. HOFFMANN RÓZSA

Teljes szövegű keresés

DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kormányunk kezdettől fogva nagyon erőteljes és sikeres politikát folytat annak érdekében, hogy a felzárkóztatást jobb eredményekre vigye, mint ahogy azt az elmúlt időszakban tapasztaltuk. Ezek az eredmények már mutatkoznak, Európa-szerte is elismerés övezi a magyar kormány felzárkóztatáspolitikáját.
(9.40)
Ezért mindazt, amit ön elmondott, szívből osztom, hiszen társadalmunk egyik legsúlyosabb gondjának orvoslásáról, a helyes utak megtalálásáról van szó, arról, hogy hogyan lehet azt a korosztályonként 10-20 ezres vagy esetleg még nagyobb tömeget felemelni arra a szintre, hogy az életkilátásaik javuljanak. Ezért tehát a sikeres felzárkóztatás és az ehhez vezető problémák feltárása közös utunk, és mint mondtam, az ön által felállított problématérképet is osztom.
Ugyanakkor a javaslat egyáltalán nem lepett meg, hiszen a köznevelési törvény tárgyalása során az önök politikai csoportja már megfogalmazta a bentlakásos iskolák javaslatát. Akkor talán egy kicsit erőteljesebben, míg a mostani érvelésében kifejezetten örültem a szakmai szempontoknak. Nem vezettük be a köznevelési törvénybe ezt a fogalmat, ugyanakkor nem is zárja ki teljesen a törvényünk ilyen iskolák létesítését.
Mindazonáltal a következőket kell elmondanom. Felmérések, tapasztalatok egyaránt az igazolják, hogy a gyerekek felzárkózását a szegregált körülmények akadályozzák, mint ahogy az intézményes nevelés sem olyan kedvező számukra, mint a családban történő nevelés. Ezért az általunk választott út a szakmai tanulmányok vagy éppen a tudomány által feltárt problémák orvoslására koncentrál.
Ezek pedig a következők. Akadályozza a kisgyerek fejlődését, felzárkózását az, ha kisgyerekkorban nem kapja meg a szükséges nevelést. Ezért intézkedtünk arról, hogy hároméves kortól minden gyerek számára kötelező lesz az intézményes nevelés, azaz az óvodába járás.
Akadályozza a gyermek fejlődését, ha nem kapja meg - ahogy ön is mondja - minden gyerek az egyéni bánásmódot. Ennek jegyében hoztuk azt a rendelkezést a köznevelési törvényben, hogy a pedagógus-életpályamodell keretében ez év szeptemberétől a nevelésre sokkal nagyobb időt, teret, energiát kell fordítani, és a pedagógiai munkával eltöltött időt is meghatároztuk, kiszakítva a pedagógiai gyakorlatot abból a talán megcsontosodott hagyományból, hogy csak a tanítási órák megtartására koncentráltak.
Ezenkívül akadályozza a gyerekek fejlődését a második esély iskolájának a nem működése egy oktatási rendszerben. Ezt a problémát orvoslandó alapítottuk meg a Híd-programot, amely még nem indult meg köztudottan, hiszen e tanév végén látszik majd, hogy hány gyerek igényli ezt, és amennyiben erre igény lesz és szükség lesz rá, akkor a Híd-programok be fognak indulni a megyékben vagy éppenséggel a járásokban.
Örömmel hallottam azt is az ön javaslatában, hogy nem áll szándékukban a családokból kiszakítani a gyerekeket. Mégis nagyon óvatosan kell bánni az ilyen javaslattal, mert hiszen a családi nevelés, még akkor is, ha hiányos, ha a szülők pedagógiai képzettsége nem a legmegfelelőbb, előnyösebb a gyermek érzelmi, testi fejlődése szempontjából, mint az intézményes nevelés. Óvatosan kell tehát bánni az ilyen javaslatokkal. Mindazonáltal a köznevelési rendszerünk nem zárja ki annak lehetőségét, hogy ott, ahol a család lemond a gyermek neveléséről, nem óhajtja, nem tudja ezt vállalni, akár bentlakásos iskolákban is nevelhetők, de mi jobban hiszünk abban, hogy integráltan, a többi gyerekkel együtt, nem a másik 29 gyerek lábát lefűrészelve, hanem úgy kell őket nevelni, hogy az együttélés szabályait az iskolában megtanulják, és ez a felzárkózásukat, a felemelkedésüket is reményeink szerint jobban segíti.
Örömmel veszem a későbbiekben a szakmai párbeszédet erről a kérdésről, hiszen a problémát közel sem oldottuk még meg, akkor sem, ha az eredményeink már azért biztatóak. Köszönöm a felszólalását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem