DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Ház! Amilyen kifogásokat az ellenzéki padsorokból hallottunk, főleg a szocialisták részéről, vagy kérdések, hiányos információk felsorolását, azt lényegében az előterjesztői expozé elmondta. Így hát, ha a szocialisták továbbra sem támogatják ezt a javaslatot, akkor, úgy gondolom, új érveket kell keressenek, hiszen azokra a gyógyír, amiket a bizottsági üléseken elmondtak, itt elhangzott.
Ugyanakkor, amint azt mindenki elmondta, ez egy nagyon régi, nagyon akut probléma. Nyugat-európai városokban, de akár Közép-Európában is, ha valaki Prágában végigmegy, 10 óra után már alig talál helyet, amelyik nyitva lenne. Márpedig a sörözésnek, a sörkultúrának Prága igencsak központi helye itt Európán belül. Ugyanakkor vannak tévutak. Az egyik nyilván a totális tiltás, a másik pedig a szabályozatlanság. Egyik sem jó. A tiltás nyilvánvalóan főleg a fiatalok szabadidő-eltöltését korlátozná, a szabályozatlanság révén pedig élhetetlenné válnak azok a városrészek, ahol ezek a helyek vannak, ezek környezete.
A biztonság és a tisztaság mindenkinek érdeke. Ugyanúgy érdeke az üzemeltetőnek, hiszen neki is jobbak a kiszámítható körülmények, ha kulturált a hely, amit üzemeltet, ugyanúgy az ott lakóknak, nekik a leginkább, hiszen ők másnap reggel is abban az utcában fognak közlekedni, a babakocsit ott tolják, de ugyanúgy érdeke a biztonság a fiataloknak is, akik odamennek, és a tisztaság, hiszen mindenki jobban szeret egy kulturált helyen szabadidőt eltölteni.
Három gondolatot mondanék csak ezzel kapcsolatban. Az első, hogy Budapest adottságai, főleg ezeknek a belvárosi részeknek nagyon jók, hiszen ahogy elhangzott, Nyugat-Európában általában nagyobb tiltás van, hiszen ott, amikor a nap lemegy, szinte mindenkinek haza is kell menni, főleg az északabbi országokban. Hiszen nincs lehetőségük a fiataloknak, idősebbeknek ilyesfajta helyekre elmenni. Másrészről pedig idegenforgalmilag is vonzó, bár nem feltétlenül igaz az, hogy romkocsmaszempontból teljesen unikum Budapest, és máshol ilyenek nincsenek, mert más országokban, más városokban is vannak. De valóban olyan kultúrája alakult ennek ki, ami sokak számára vonzó. Mindenki látott-hallott már hasonló embereket.
Ugyanakkor a törvényjavaslat igazi előrelépése az egyfajta európaibb városi kultúra vagy az egymás mellett élés szempontjából arra ösztönzi azokat a feleket, akik néha teljesen ellenérdekűek, hiszen ezeknek a helyeknek a tulajdonosainak és az állampolgárokat, ott lakókat képviselő önkormányzatoknak együtt kell működniük, hogy hogyan használják fel ezt az elkülönített pénzalapot, miként fognak ebből a köztisztaságra, a biztonságra áldozni, milyen biztonsági berendezéseket visznek oda, és nyilvánvalóan a rendőrség által készített szakértői vélemény miket fog majd tartalmazni a nyitással kapcsolatban. Tehát nem a tiltásra, nem a szabályozatlanságra, nem az ellentétek élezésére, hanem egyfajta szubszidiaritás jegyében arra törekszik, hogy maguk a felek tudjanak megállapodni, a lakosokat képviselő felek és a szórakozni vágyókat képviselő felek.
Ezen túlmenően ez a javaslat abban lép előre az előző szöveghez képest, amelyet itt a parlament is megvitatott, hogy a jogbiztonság területén nagyon sokat lép előre, hiszen nemcsak a Ket.-szabályra utal vissza, de konkrétan felsorolja azokat a bűncselekményeket, azokat a tényállásokat, amelyeket akár alkalmazottak, akár vendégek, ha elkövetnek, akkor milyesfajta szankcióval járhat nyilván az üzlet működésével kapcsolatban.
Azzal fejezném be, amivel frakcióvezető úr előterjesztőként kezdte, hogy olyan kiterjedt egyeztetés van, amiben senki semmiféle kifogást nem találhat. Hiszen kevés olyan törvényjavaslat volt, nemcsak ebben a ciklusban, hanem korábban is, ami az érdekelti körnek, akár földrajzilag, akár ágazatilag ilyen széles konszenzusát élvezné. És aki most itt ezt a törvényjavaslatot opponálja, az igazából minden szereplőt opponál, a részt vevő önkormányzati vezetőket, a részt vevő rendőrségi vezetőket és a részt vevő üzemeltető szervezeteket egyaránt. Nehéz, úgy gondolom, ezzel a javaslattal politikai szempontból és szakmailag is szembe menni, ezért biztatok mindenkit ennek támogatására.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem