ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelmesen hallgattam a vitában elhangzottakat. Hadd kezdjem azzal, hogy Szilágyi György képviselő úr meglepett azzal, hogy milyen tájékozottsággal rendelkezik a védelmi pénzek területén. Én nem rendelkezem ilyesmivel. Nagyon csodálkozom, hogy egy országgyűlési képviselőnek ilyen mélyreható tapasztalata van a védelmi pénzek szedésében. Ez engem aggaszt, tisztelt képviselő úr, és remélem, hogy másokat is aggaszt ebből a szempontból. (Szilágyi György: Szép riposzt volt, képviselőtársam!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Végighallgatva egyébként az érdemi észrevételeket, azt tudom mondani önöknek, hogy azt gondolom, hogy egy meglévő valós problémára mindig kell valamilyen választ adni. Ez a válasz csak akkor alakítható ki, ha abban valamilyen kompromisszum tükröződik. Az egyik véglet, hogy az ember természetesen azt mondja, hogy akkor ne legyenek romkocsmák, meg ne legyenek éjszakai szórakozóhelyek. Ezt az álláspontot is lehet képviselni. Ahogy elnéztem, még az önök soraiban sem támogatja mindenki ugyanezt. A másik lehetőség, hogy ha már vannak, akkor döntsük el, hogy az általuk okozott, illetve felvetett problémákat hogyan próbáljuk meg kezelni. Ezekhez kellenek anyagi erőforrások, ezt ki kell mondani őszintén, mert lehet, hogy önök azt gondolják, hogy természetes, de azért kérdezzék meg, hogy mekkora erő, energia meg forrás van arra, hogy mondjuk, éjszaka legyen közterület-felügyelő. Pál Tibor képviselő urat is megkérdezném, hogy hány éjszakai közterület-felügyelővel találkozott a főváros területén, hányra van akár a kerületi önkormányzatnak, akár a Fővárosi Önkormányzatnak pénze, mert nem sokra. Ugyanúgy az éjszakai rendőr járőrök száma is lényegesen alacsonyabb, hiszen nekik is magasabb díjazást kell kapniuk ebben az időszakban. Ezt a problémát pedig csak úgy lehet megoldani, ha egyébként éjszaka vannak közterület-felügyelők és vannak rendőr járőrök. Ehhez anyagi forrás kell.
Ennek a lehetőségét biztosítja többek között ez a törvényjavaslat, ugyanúgy, ahogy egy koncentrált takarítás egyébként az, amit mondjuk, egy ilyen éjszaki szórakozóhely környékén meg kell tenni. Lehet, hogy azt mondja a tisztelt képviselő asszony, hogy ez így természetes, ezt oldják meg így az önkormányzatok, de azért hozzáteszem önnek, hogy én azt gondolom, hogy egy egész várost kell takarítani, és nem az a feladat, hogy mondjuk, egy-egy területre koncentráljuk csak az összes meglévő erőforrást. Ez viszont lehetőséget ad arra, hogy ebből a pénzből csak azokra a területekre egyébként plusz erőforrásokat lehet mozgósítani, és ennek eredményeként, mondjuk, egy tisztább várost kaphatunk összességében. Azt gondolom, hogy ez tud ehhez a megoldáshoz vezetni.
Most azt én sem értettem egészen az önök érvelésében, hogy egyszer azt mondták, hogy az egész országban vezessük be ezt a gyakorlatot, a másik oldalról meg azt mondják, hogy ez nem egy jó gyakorlat ebből a szempontból. (Hegedűs Lorántné: Nem azt mondtuk! Azt mondtuk, hogy az egész országban meg kell oldani a problémát. - Szilágyi György: El kell olvasni!) Én azt tudom önöknek mondani, hogy kevés olyan díj van, amit mondjuk, egy közhatalom bevezet, és ez ebben az esetben azoknak az egyetértésével történik, akik ezt a díjat fizetni fogják. Mondjanak még egy ilyen példát! Merthogy itt, ebben az esetben erről beszélünk, és pontosan azért, mert ők is nagyon jól tudják, és ez ennyiben az ő felelősségérzetüket is tükrözi, hogy kétségkívül ezek a romkocsma-tulajdonosok nem kis hasznot tesznek zsebre. (Zakó László: Másik kocsmában nem lehet berúgni?) Erre tudom önöknek azt mondani, hogy természetesen azok szemetelnek, akik elhagyják a romkocsmát, de az anyagi hasznot azok teszik zsebre, akik üzemeltetik a romkocsmát. A kettő között igenis van összefüggés, és azt gondolom, hogy ezt az összefüggést próbálja kezelni ez a törvényjavaslat, mégpedig úgy, hogy az érintettek bevonásával és az ő hozzájárulásukkal próbálja meg ezt kezelni.
Nem zárkóznék el attól, hogy egy ilyen gyakorlatot ki lehessen terjeszteni. Nem örülnék neki, mert azt gondolom, hogy igazából nagy hasznot egyébként ezek a típusú, alapvetően nagyvárosi szórakozóhelyek azok, amelyek zsebre tesznek. Ez nem egy kis falusi probléma. Meg lehet próbálni kiterjeszteni más települések területére is. Én nyitott vagyok ebben, de mondjuk, nézzük meg, hogy ez a modell tud-e egyáltalán működni. Én sem vagyok ebben száz százalékig biztos. Ha tud működni, akkor meg lehet próbálni.
Szilágyi képviselő úrnak szeretném megjegyezni, hogy ha a Fővárosi Önkormányzat ilyen felkent szószólója és érdekvédője, bizonyára ezt teljes egészében - hogy is mondjam - önzetlenül teszi. Csak hozzáteszem, tisztelt képviselő úr, hogy amit ön felvetett az aluljárók vonatkozásában, a képviselőtársa, a képviselő asszony másik gondolatára hadd hívjam fel a figyelmét. Van egy olyan önkormányzati törvényben szereplő jogállás, amire a képviselő asszony joggal hívta fel a figyelmet, a belvárosi önkormányzat meg is tette a dolgát. Megalkotta azt a rendeletet, amit egyébként arra vonatkozóan kellett megtenni, hogy melyek azok a cselekmények, amelyek elfogadhatatlanok közterületen. A Fővárosi Önkormányzat máig nem alkotta meg ezt a rendeletet. Javasolják önök is, én is több alkalommal tettem, ugyanis hozzájuk tartoznak az aluljárók, tisztelt képviselő úr. Alkossák meg, hogy az aluljárókban mi az, amit nem lehet megtenni, az önkormányzati törvény alapján meg lehet tenni. Szülessen ilyen rendelet, és utána tartassák is be az aluljárók területén belül, mert az aluljárók kivétel nélkül mindenhol - és ez egyfajta közmegegyezés is volt - természetesen a közösségi közlekedést működtető Fővárosi Önkormányzat kezelésében vannak. Én belvárosi polgármesterként például most gőzerővel újítom fel meg építem át majd a következő év elejére a Ferenciek terei aluljárót (Szilágyi György: Jól sikerült.), és utána azonnal át is fogom adni ezt az egészet üzemeltetésre a Fővárosi Önkormányzat számára azért, mert a Fővárosi Önkormányzat dolga ezeket üzemeltetni, és azt gondolom (Hegedűs Lorántné: Demokráciában többes számban beszélünk!), hogy ebben a tekintetben ott a rendet is betartani. Lesznek ilyen…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem