ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Staudt Gábor véleményére pedig annyit mondanék, hogy figyelemmel hallgattam a képviselő úr véleményét. Azt gondolom, hogy van benne több olyan passzus, amit egyébként joggal vetett fel. Én is úgy vagyok ezzel, hogy természetesen magát a rendőrségi szakhatósági eljárást, ez egy örök probléma volt, most akkor mire kell lefolytatni, a meglévő üzletek mindegyikénél is ez okozta azt a VII. kerületi problémát, amit ezek szerint önök is próbáltak kezelni, hallom Szilágyi képviselő úrtól. Én leültem ott minden érintettel kivétel nélkül, meghallgattam a véleményüket, és az ő véleményük figyelembevételével mondjuk azt, hogy ne kelljen újból lefolytatni az engedélyeztetési eljárásokat. Az újaknál ezt le kell folytatni, mégpedig úgy, hogy el kell készülni egy környezettanulmánynak is. Ez kimondva-kimondatlanul azt a célt szolgálja, hogy kevesebb ilyen szórakozóhely legyen a belvárosban, sőt az egész belvárosi környezetben. De hozzáteszem önnek azt, hogy a meglévőket betiltani már nem lehet, és ott viszont azt gondolom, a felülvizsgálat egyfajta kontroll arra nézve, hogy kényszerítse őket az egyébként itt elég precízen körbeírt büntető jogszabályok meg rendeletek betartására.
Én abban partner vagyok egyébként, hogy ennek a körét egy évről két évre, három évre bővítsük. Nekem ez mindegy. Az érintett vállalkozók biztos örülnének neki. Ha betesznek ilyen módosító javaslatot, én ezt tudom támogatni. De hozzáteszem másik oldalról, hogy ha Szilágyi képviselő úr egyik oldalról azt mondja, hogy a lakók érdekét is képviseljem, akkor ne kérje tőlem, hogy azt, hogy lakossági észrevétel alapján felülvizsgálat elvégezhető, vegyem ki belőle, mert a másik oldalról meg ezt mondta. Akkor döntse el, hogy ez vagy az a kettő közül. Ebben is benne lennék, de azt gondolom, tisztelt képviselő úr, hogy azért nem baj, ha egyébként ebbe van beleszólási lehetőségük azoknak az embereknek is, akik ezeken a környékeken laknak. Itt a rendőrségnek mint szakhatóságnak egyébként gyakorlatilag csak szabálysértések és jól körülírt bűncselekmények elkövetése esetén van szakhatósági jogköre. Ezekre nagyon egyszerű példákat is tudok önöknek mondani. Én azt gondolom, hogy ez nagyon természetes, hogy ha kiderül, hogy egy helyen, mondjuk, drogot árulnak, akkor azt a helyet be kell csukni. Ez így természetes. Erre nézve elég szigorú szankciót is tartalmaz a törvényjavaslat, nem tudom, észrevették-e, ami arról szól, hogy egyébként ha egy helyet valamilyen törvénysértés miatt be kell csukni, akkor nem azt lehet csinálni, amit eddig mindig meg tudtak csinálni, hogy rögtön másnap egy másik cég benyújtott egyébként gyakorlatilag hasonló tulajdonosi körrel ugyanoda egy engedélykérelmet, mert azt mondjuk, hogy egyébként arra a helyre vonatkozóan, tökmindegy, hogy milyen cég, már elnézést, kéri ezt, fél évig nem adható ki engedély. Azon a helyen fél éven keresztül nem üzemelhet ilyen típusú szórakozóhely. Ez is egy erős garancia az én véleményem szerint, ami pontosan ezért került ide, és egyébként a jogkövető vállalkozók ezzel a maguk részéről egyet is értenek. A trükközni akarók ezt természetesen nem szerették, de a jogkövető vállalkozók viszont egyet is értenek vele.
Úgyhogy összességében azt kell hogy mondjam, az önök véleményét is megismerve, több előnyét látom ennek a törvényjavaslatnak, mint hátrányát. Természetesen azt a néhány véleményt vagy pontosítást, amit kértek, én megfontolhatónak tartom. Ha vannak ilyen módosító javaslatok, akkor állok elébe, és kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy összességében az egészet nézzék, és ne egyes elemeit próbálják meg vizsgálni. Az pedig, hogy ez az egész országban hatályos legyen, én nem vállalom fel az ezzel kapcsolatos egyeztetést széles körben, főleg azért, mert egyáltalán nem szeretnék foglalkozni kocsmákkal. És ez a másik, amire visszautalnék: a kocsma szerintem tipikusan az a műfaj, ami éjfélkor véget ér. Az én szülőfalumban a kocsma tíz órakor bezár. A nagyvárosi környezetben a legtöbb ilyen tipikus italárusító hely tizenegykor vagy vastagon éjfélig bezár. Az a speciális műfaj, amit éjszakai szórakozóhelynek hívunk, az az, ami éjfél után nyitva tart, és hajnalig egyébként elég komoly problémákat is okoz.
(22.20)
Ezeknek a szabályozására vonatkozik ez a javaslat, nem pedig a kocsmákéra, mert azzal egyáltalán nem állt szándékommal foglalkozni.
Köszönöm szépen a figyelmüket, és remélem, hogy a törvényjavaslat vitája majd itt a parlamentben folytatódni fog. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem