DR. DANCSÓ JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. DANCSÓ JÓZSEF
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Igazán az utolsó mondat megragadott, hogy mi az az óvatos tartózkodás, mert tartózkodásról hallottam már, de óvatos tartózkodásról nem. (Dr. Józsa István: Nem teljesen elutasító.) Egyetlenegy dologhoz szeretnék én hozzászólni, képviselő úr. Említette, hogy 2009-ben, amikor a Pénzügyi Stabilitási Tanács bevezetéséről döntött az akkori Országgyűlés, én ezt hogyan értékeltem. Képviselő úr, emlékszem, azért nem volt ez akkor igazán szerencsés intézmény, mert nem volt semmilyen jogköre. Gyakorlatilag, ahogy mondtam, a jegybankelnök, a PSZÁF elnöke és az akkori pénzügyminiszter összeült, egy jót beszélgetett egy kávé vagy tea mellett, kinek milyen gusztusa volt, és nem történt semmi.
Mi értelme volt így belehelyezni a PSZÁF-törvénybe a Pénzügyi Stabilitási Tanácsot úgy, hogyha semmilyen jogkövetkezmény, semmilyen egyéb történés nem jött azután, hogyha ez a három igen illusztris személy a drága órabérét erre fordította, hogy találkozzanak egymással. Azért semmi értelme nincs bizottság bevezetni intézményt, mint ahogy önök bevezették a Pénzügyi Stabilitási Tanácsot, hogy gyakorlatilag ne legyen semmiféle olyan következménye vagy jogköre, amely meghatározta volna, mondjuk, a mikroprudenciális környezetet.
Tehát akkor ez ebben a politikai helyzetben, abban a gazdaságpolitikai környezetben értelmezhetetlen volt, és ezért nem támogattam ilyen formában ennek az intézménynek a létrejöttét. Most egészen másról szól ez a törvényjavaslat, de tartalommal van megtöltve a Pénzügyi Stabilitási Tanácsnak a feladata, működése, egyáltalán a szervezeti felállása, ezért úgy gondolom, hogy itt most már a helyére került ez az intézmény, vagy a helyére fog kerülni ebben a javaslatban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem