SESZTÁK OSZKÁR

Teljes szövegű keresés

SESZTÁK OSZKÁR
SESZTÁK OSZKÁR, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A számvevőszéki és költségvetési bizottság a mai ülésén tárgyalta a törvényjavaslatot, és némi vita után, de többségi álláspont szerint támogatta a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát. Három ellenzéki képviselőtársunk szavazott nemmel.
A bizottsági vita során megállapítást nyert, hogy a javaslat elfogadásával javul a pénzügyi közvetítőrendszer ellenálló képessége, valamint hozzájárul a pénzügyi közvetítőrendszer és a gazdasági növekedés fenntartható biztosításához.
(19.10)
Ugyancsak megállapítást nyert a vita során a többség részéről, hogy az új szabályozórendszer a piaci szereplők számára nem fog lényeges változást jelenteni, ugyanis az új szabályozás lényegében átveszi a korábbi felügyeleti eljárási szabályokat.
A javaslat célja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének - mint a pénzügyi közvetítőrendszert felügyelő és ellenőrző hatóságnak - a Magyar Nemzeti Bank feladat- és hatáskörébe való integrálása. Az integrációt, az egyesítést az is indokolja, hogy egy szervezet által hatékonyabban lehet ellenőrizni és koordinálni a pénzügyi közvetítőrendszert. Az integrálás legfőbb előnye, hogy mind a makro- és mikroprudenciális felügyelet, mind pedig a monetáris politika tágabb információs bázishoz juthat, javulnak a döntés-előkészítés feltételei, ellentmondásmentessé válik a pénzügyi közvetítőrendszer felé történő hatósági fellépés.
Ugyancsak megállapítást nyert a bizottsági ülés során, hogy a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó parlamenti ellenőrzés szabályai is módosulnak, hiszen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére vonatkozó korábbi szabályok és tájékoztatási kötelezettségek megmaradnak. Fontos megállapítás, hogy a pénzügyi felügyelet független ellenőrzéséhez szükséges forrásokat továbbra is a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által kifizetett felügyeleti díjak jelentik. Ennek szabályai sem változnak az egyesítés, az integráció során.
A javaslat változatlanul hagyja a Magyar Nemzeti Bank hagyományos jegybanki feladatait, azonban szervezeti változást jelent az indítvány. A Magyar Nemzeti Bank szervezete kiegészül egy pénzügyi stabilitási tanáccsal, amely a Magyar Nemzeti Bank mikro- és makroprudenciális feladataival kapcsolatos stratégiai terveket határozza majd meg.
Összességében megállapítható, amennyiben egy intézményen belül integrálódik a monetáris stabilitási funkció és a pénzügyi felügyeleti szabályozói tevékenység, az megkönnyíti az információáramlást, könnyebbé teszi a két terület koordinációját, és az együttműködés is hatékonyabbá válhat. A monetáris politika és a pénzügyi felügyeleti tevékenység során felmerülő érdekkonfliktusok feloldása is könnyebbé tehető egy intézményi keretben, amennyiben ezt egy intézményen belül lehet kezelni, és nincs szükség külső intézmények közötti egyeztetésekre.
Összességében még egyszer: megállapítható, hogy a bizottság többsége támogatta a törvényjavaslat általános vitára történő alkalmasságát. Javasoljuk a tisztelt Háznak az elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem