DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS
DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés 2013. április 30-ai ülésnapján fogadta el az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényjavaslatot, amelyet azután a köztársasági elnök úr megfontolásra visszaküldött az Országgyűlés számára. Ezt követően az elnök úr észrevételeit tanulmányozva arra a következtetésre jutottunk, hogy érdemes azokat megküldeni a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság részére. Péterfalvi Attila elnök urat kértük arra, hogy értelmezze a köztársasági elnök úr által a megfontolásra visszaküldésben tett indokolását, és fogalmazza meg a javaslatait, illetve a köztársasági elnök úr észrevételeivel kapcsolatos szakmai álláspontját. Péterfalvi Attila elnök úr 2013. május 30-a napján kelt levelében, átiratában azt a szakmai véleményét az asztalra le is tette, illetve a parlament és az alkotmányügyi bizottság számára meg is küldte. Egyébként ezt az okiratot, dokumentumot is az alkotmányügyi bizottság valamennyi tagja részére akkor továbbítottuk.
A Péterfalvi Attila elnök úr által elkészített és átküldött levélben foglalt észrevételek alapján készült el a zárószavazás előtti módosító javaslat, /12. szám alatt került benyújtásra a parlament elé, ezt tárgyalta és fogadta el az alkotmányügyi bizottság. Több pontban javasolja módosítani a korábban benyújtott és egy ízben a parlament által elfogadott törvényjavaslatot. Az 1. pont tekintetében ez a törvény egyértelműsíteni kívánta, hogy az infotörvényben biztosított közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog, valamint az érintetteket az infotörvény 15. §-a alapján megillető tájékozódási jog nem azonos az egyes speciális eljárási törvényekben meghatározott iratmegismerési, betekintési joggal, sem az érintettet az egyéb törvények alapján megillető tájékozódási joggal annak érdekében, hogy ne lehessen téves következtetéseket levonni ezen külön törvények szerinti jogorvoslati lehetőséget illetően. Figyelemmel a köztársasági elnök úr álláspontjaira is, indokolt ezen rendelkezések elhagyása, tehát ezt rögzíti az 1. pont. A 2. pont jogtechnikai módosításokat tartalmaz. A 3. pont tekintetében pedig a hatósági vizsgálati eljárás kezdeményezéséről szóló lehetőséget rögzíti ez a pont.
Tehát a Péterfalvi Attila elnök úr által tett javaslatokat figyelembe véve készítettük el és fogadta el az alkotmányügyi bizottság a zárószavazás előtti módosító indítványt. Kérem ennek megtárgyalását, illetve azt, hogy a holnapi napon a parlament ezt majd fogadja el.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem