DR. STAUDT GÁBOR

Teljes szövegű keresés

DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagy figyelemmel hallgattam Cser-Palkovics elnök úr szavait, egyébként az alkotmányügyi bizottságnak a tagjaként ezt a vitát már ott részben lefolytattuk; elmondta, hogy ennek a törvényjavaslatnak mi volt a sora, és hogyan került újra az Országgyűlés elé. Egyet tudunk érteni azzal az aggállyal, amit Péterfalvi Attila mondott el, illetőleg ami miatt Áder János köztársasági elnök úr visszaküldte ezt a javaslatot. Viszont az a mód, ami alapján kezelni próbáljuk a helyzetet, sajnos nem kielégítő, bár bizonyos esetekben vagy bizonyos körökben… (A Jobbik padsorai mögött ülő független képviselők hangosan beszélgetnek.) Elnök úr, kérem, itt a mögöttem vitatkozó képviselőkre szóljon rá, mert nem lehet koncentrálni!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem