DR. GYENES GÉZA

Teljes szövegű keresés

DR. GYENES GÉZA
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy korábbi, e-cigaretta tárgyában elhangzott interpellációmra adott államtitkári válaszból egyszer már kiderült, hogy a szakmai érvek leperegnek önökről. Félő, hogy a jelen azonnali kérdésemre sem fogok a tárcától elfogadható választ kapni, ezért engedtessék meg nekem, hogy néhány számmal világítsam meg a probléma lényegét.
Nos, amennyiben a trafikpályázatok többségében Fideszhez közel álló nyertesei egy doboz cigarettán körülbelül 70 forintot nyernek, akkor egyetlen hagyományos cigarettát már nem fogyasztó, e-cigarettát használó évente körülbelül 10 ezer szál, azaz 500 doboz el nem szívott cigaretta után közel 35 ezer forinttal fogja megrövidíteni ezt a hasznot.
A jelenlegi, körülbelül 10 ezer e-cigaretta használóval számolva ez a veszteség már az évi 350 milliót is meghaladhatja. Abban az esetben pedig, ha a Fidesz netán feladná az e-cigaretta üldözését, és ezáltal az e-cigaretta használók száma akár egy év leforgása alatt megtízszereződne, akkor 100 ezer ember egészségnyereségével szemben a fideszes érdekeltségek veszteségei akár a 3,5 milliárdot is elérhetik. Végül még belegondolni is borzasztó, hány milliárd lenne az a veszteség, amely akkor érné ezeket a zsebeket, ha ad absurdum mindenki letenné a cigarettát.
E számok tükrében érhető tetten tehát, hogy az eü-kormányzat valójában miért is ellenzi az e-cigaretta rendszerbe állítását, továbbá hogy miért álságosak és hazugok az egészségügyi kormányzatnak a dohányzás teljes megszüntetését hangoztató céljai.
Válaszát várom. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem