DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mint, gondolom, ön is nagyon jól tudja, a büntetőeljárás szabályai szigorú korlátokat állítanak fel abban a kérdésben, hogy egy konkrét, folyamatban lévő üggyel kapcsolatban ki, mikor és milyen terjedelemben adhat tájékoztatást. A nemzetgazdasági miniszternek az ügy jelenlegi szakaszában ilyen joga nincs, ezért az ügyben tájékoztatást nekem sem áll módomban adni.
Tisztelt Képviselő Úr! Ön azt is nagyon jól tudja, hogy az adóhatóságot a hivatali eljárás során a tudomására jutott minden irat, adat, tény és körülmény tekintetében titoktartási kötelezettség terheli. A 2003. évi XCII. törvény adótitokkal kapcsolatos szabályai sem teszik lehetővé, hogy kérdésére válaszoljak.
Tisztelt Képviselő Úr! Szerintem ön azzal is pontosan tisztában van, hogy a büntetőügyek vonatkozásában nem a minisztérium, hanem az ügyészség látja el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal törvényességi felügyeletét. Olyat kérdezni tehát az ország nyilvánossága előtt, amire hivatalból nem adhat választ a kormány képviselője, úgy gondolom, meglehetősen álszent és félrevezető dolog.
Mindazonáltal, tisztelt képviselő úr, interpellációjával kapcsolatban néhány észrevételem is lenne. Függetlenül a konkrét büntetőügy majdani kimenetelétől, ön ezen interpellációjával megelőlegezi egyes személyek bűnösségét, még a bíróság jogerős döntése előtt, amely véleményem szerint egy demokratikus jogállamban nem megengedhető. Ön ellentétben áll az alaptörvénnyel, amely egyébként az európai alapjogi chartával összhangban tiszteletben tartja az emberi jogokat és az ártatlanság vélelmét, miszerint senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata meg nem állapította.
Ugyanakkor az ön interpellációja arra is utal, hogy a konkrét eljárás lefolytatása során jogszabálysértés történt. Amennyiben erről meg van győződve, akkor erre viszont kötelessége felhívni a hatáskörrel rendelkező hatóságok figyelmét.
Tisztelt Képviselő Úr! Ami pedig a NAV fiktív számlázás elleni fellépésére vonatkozik, szeretném tájékoztatni arról, hogy 2011-ben 2208 ellenőrzésben 54,3 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg a fiktív számlákkal kapcsolatban. Tavaly pedig közel 500-zal több, azaz 2700 adóellenőrzési eljárást zárt le az adóhatóság. Az áfacsalás miatt feltárt hiányzó összeg nagysága pedig elérte a 65 milliárd forintot. Ez egyetlen év alatt jelentős, több mint 20 százalékos hatékonyságnövekedést jelent, ami azt is mutatja, hogy a NAV eljárásai nem akadoznak. Szeretném hangsúlyozni, hogy a fiktív számlázás, az áfacsalás és a számlagyárak felderítése idén is kiemelt terület marad a NAV ellenőrzési tevékenységében. Úgy gondolom, hogy a Nemzeti Adóhivatal mindent elkövet a hatékony fellépés érdekében, és az ellenőrzések, valamint a lezárt eljárások növekedése is azt mutatja, hogy eredményes munkát végez.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem