SZABÓ REBEKA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ REBEKA
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném felhívni a figyelmet arra, illetve jegyzőkönyvbe mondani, hogy most éjjel tizenegy óra negyvenöt perc van, tehát nemsokára éjfél van, és ez egy merőben szokatlan időpont a mentelmi ügyek tárgyalására.
Azt gondolom, hogy önök azért módosítottak egyébként a szokásjogon, és azért rejtették el ilyen késő éjszakai órára a mi mentelmi ügyünk tárgyalását, mert önök félnek, kedves képviselőtársaim, kedves kormánypárti képviselőtársaim. Félnek attól, hogy mi hosszasan fogjuk adott esetben sorolni a Közgép, illetve Simicska Lajos viselt dolgait és azt, hogy tulajdonképpen miért is voltunk mi majdnem egy éve a Közgép udvarán, és miért is tartottunk mi olyan táblákat a kezünkben, amire az volt felírva, hogy itt folyik el a közpénz, és hogy elég volt az oligarchákból. Hozzá kell tennem még azt is, hogy ez a késői óra azért is nagyon sajnálatos, hiszen holnap lesz a mentelmi ügyünkről maga a szavazás, és bennem felmerül a kérdés, hogy vajon az a sok-sok kormánypárti képviselő, aki holnap mind itt fog ülni a teremben és meg fogja nyomni a gombot arra, hogy felfüggeszti-e vagy nem a mi mentelmi jogunkat, vajon hogyan fog döntést hozni úgy, hogy nem is ismeri a mi érveinket. Én azért azt gondolom, hogy ez mindenképpen felvethet néhány kérdést arról, hogy mennyire van egyébként jelentősége ennek az egész szavazásnak, amiből önök tulajdonképpen egyfajta bohózatot csinálnak azáltal, hogy minket elrejtenek ide a tévé nyilvánossága és az újságírók elől, hogy minél kevesebb nyilvánosságot kapjon az, amit erről az ügyről gondolunk.
Mi is volt ez az ügy? Majdnem egy éve annak, hogy képviselőtársaimmal és aktivistákkal együtt leültünk a Közgép udvarára, és ezt azért tettük, mert fel akartuk hívni a figyelmet arra, hogy ma Magyarországon van egyfajta ilyen birodalmi cég, ami - ha úgy vesszük - foglyul ejti az országot a közbeszerzéseken keresztül, tulajdonképpen egy ilyen polipszerűen nyújtja ki a karjait a közbeszerzésekre. Csak hogy néhány adatot mondjak, két év alatt körülbelül 300 milliárd forintnyi bevétele volt a Közgépnek a közbeszerzésekből, és ebből tavaly 2,9 milliárd volt az adózott nyeresége, amit legalábbis a hírek szerint osztalékként ki is fizettek a tulajdonosoknak. Márpedig annyit tudunk, ugye nem túl átlátható a tulajdonosi háttere egyébként ennek a cégnek, de azért azt lehet tudni, hogy Simicska Lajos a tulajdonosa.
Azért, amit mi tavaly a Közgép udvarán tettünk, tudtuk, hogy retorzióra számíthatunk. Sejtettük azt is, hogy rendőri intézkedés lesz a következménye. Mi el is töltöttünk emiatt egy napot az aktivistákkal a fogdában, de vállaltuk ezeket a következményeket, hiszen azt gondoltuk, hogy arra a rendszerszintű korrupcióra, ami a Fidesz kormányzása alatt elharapózott, mindenképpen fel kell hívnunk a közvélemény figyelmét, és hogy tulajdonképpen mivel önök a parlamentből bábszínházat csinálnak, ilyen akciókhoz kell folyamodnunk ahhoz, hogy ezek az üzenetek minél szélesebb közönséghez eljussanak.
Ezért szeretnénk azt kérni, Jávor Bencéhez hasonlóan szeretném ezt megerősíteni, hogy függesszék fel a mentelmi jogunkat, ugyanis szeretnénk, ha lefolyna ez a bírósági eljárás. Szeretnénk, ha kiderülne, hogy ma Magyarországon ha az ember egy olyan cégről, ami ilyen mennyiségű közpénzt használ fel, állításokat tesz, akkor ez vajon szólásszabadságba ütközik-e, vajon megáll-e a szólásszabadság határa ott, hogy az ember a Közgépet kritizálja. Arról nem beszélve, hogy mi nyugodtak vagyunk, mert mi azt gondoljuk, hogy az igazság a mi oldalunkon áll és azoknak az aktivistáknak az oldalán, akiknek nincsen mentelmi joguk, és akik adott esetben az egzisztenciájukat kockáztatva ültek ott órákig a tűző napon, és akiket most tulajdonképpen Futó Barnabás, a Közgép ügyvédje rágalmazás miatt súlyos szankciókkal fenyeget pusztán azért, mert mondom, a társadalom figyelmét szerették volna felhívni arra, hogy az adóforintjaik, mindannyiunk adóforintjai hova folynak el.
Egyébként láthatjuk, hogy amióta mi tavaly júniusban megtettük ezt az akciót, tehát nemcsak mi mentünk be a Közgép udvarára, hanem azóta nagyon sokan ki is mentek az utcára, gondolhatok itt a diákokra, akár szakszervezetekre, szociális munkásokra és kisemmizett gazdálkodókra, akik szintén rendszeresen tüntetnek a kormány politikája miatt.
Azt gondolom, nagyon fontos megmutatni, hogy nem szabad félni. Mi sem félünk ettől, sem a Közgép-poliptól, sem az előttünk álló bírósági eljárástól. Nagyon fontos látnunk azt, hogy van remény, és meg tudjuk mutatni azt, és nyilvánosságra tudjuk hozni azokat az ügyeket, amelyek, azt gondolom, megmérgezik ezt az országot a Fidesz kormányzása miatt.
Végezetül kérném a képviselőtársaimat, azokat is, akik nem hallják, amit én itt most mondok, hogy egészen nyugodtan függesszék fel a mentelmi jogunkat, és tegyék lehetővé azt, hogy lefolytassuk ezt a bírósági eljárást.
Köszönöm. (Taps a függetlenek soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem