DR. FAZEKAS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. FAZEKAS SÁNDOR
DR. FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Érdeklődéssel hallgattam az ön által elmondottakat. Hogy mennyire illik ez most éppen ide, az egy jogos kérdés, mert amit ön elmondott, az a törvény részletes vitájában már többször elhangzott. És ott egyébként, ahogy elnéztem a jegyzőkönyvet, valamennyi kérdésre megkapta a választ, képviselő úr. (Moraj a Jobbik soraiban.) Képviselő úr semmi újat nem mond a korábbiakhoz képest. (Derültség a Jobbik soraiban.) Sőt, az is látszik, hogy azért nem mond semmi újat, mert el sem olvasta a törvénytervezetet, vagy ha elolvasta, nem érti. Tehát azt javaslom, hogy szíveskedjék újra kézbe venni és elolvasni. (Novák Előd: A hazaárulásról beszéljél!) Ebből a törvényből látszik az is, hogy ez nem tollbamondással készült, nem fogta senki sem a törvény szerkesztőinek kezét.
Tisztelt Országgyűlés! Csaknem egyéves társadalmi vita van mögöttünk, amelyben több ezer észrevételt gyűjtöttünk össze, nem 210 civil szervezetét, hanem több mint ezer civil szervezetét, országjárás volt, és most is folyamatosan érkeznek a javaslatok. Így mindenki figyelemmel kísérhette, aki odafigyelt rá, hogy miképpen alakult a törvénytervezet, és miért ebben a formában van most a tisztelt Ház előtt. Egy nagyon fontos dolog, a miniszterelnök úr által elmondottakra is figyelemmel: külföldiek nem fognak földet venni Magyarországon, ha a földtörvényt elfogadjuk. Magyar emberek fognak földet venni. Ezt intézményi garancia támasztja alá. Földműves vehet földet, tehát, aki élethivatás-szerűen földműveléssel foglalkozik, helyi gazdákból alakult földbizottság dönt, helyben lakáshoz kötött a föld művelése, hatósági kontroll és korlátlan NFA-elővásárlási jog is szerepel a tervezetben.
Kérdezem én képviselő úrtól, hogy ön szerint ki az a külföldi, tagállami vagy tagállamon kívüli állampolgár, aki ezen az akadálypályán át tud jutni. Ez pontosan benne van ebben a tervezetben, csak pontosan el kell olvasni, érteni kell. Azt hiszem, szakértőink tudnak ebben önnek segíteni. A földtörvény a családi gazdaságok védelme érdekében a tulajdoni maximumot 300 hektárban határozza meg, a földhaszonbérleti maximumot leszállítja a jelenlegi felére. Valamennyi intézkedés a családi gazdaságok érdekében történik. Igaz, képviselő úr, tessék szíves lenni alaposan elolvasni a tervezetet.
A családi gazdaságokon keresztül az agrárközéposztály megerősítése a szándékunk. Civil szervezetek, 210 civil szervezett fűzött kommentárt a jogszabályhoz. Jó néhány észrevételt átvettünk egyébként. Megadtunk egy időpontot mára egy egyeztetésre. Hatan jelezték vissza azt, hogy el tudnak jönni. Hát én nem tudom, ha össze tudták gyűjteni az aláírásokat, akkor miért nem tudnak eljönni erre az időpontra. Hogy mindenki részvétele biztosított legyen a vitában, új időpontot jelölünk ki, és természetesen meghallgatjuk a civil szervezeteket. Azt is hozzá kell ehhez tenni, hogy van közöttük olyan szervezet is, amely a földmagántulajdont is ellenzi, azt, hogy a gazdáktól vegyük el a földet, indirekt módon befogalmazta egy véleménybe. Tehát azt hiszem, a vitának valamennyi elemére, valamennyi figyelemre méltó körülményére ki kell terjednie a figyelemnek. Bízom benne, hogy a civil szervezetekkel történő egyeztetés is segíti azt, hogy minél inkább konszenzus közeli állapotot érjünk el.
Mennyi agrártámogatás kerül és kikhez? Tisztelt Képviselő Úr! Mindenféle számmal dobálózott az imént. Szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy a legnagyobb agrártámogatás a területalapú támogatás, amely mintegy 300 milliárd forintos nagyságrend. A három-négy legnagyobb területű cég területarányosan kap 5 milliárd forintot. Tehát messze nem igaz az a magas szám, amit ön mondott. Ezzel kapcsolatban az Agrárgazdasági Kutatóintézet statisztikáját ajánlom az ön figyelmébe a következő hozzászólásnál, amelyet, remélem, bízom benne, hogy nem egy másik képviselő papírjaiból és hozzászólásaiból fog összeállítani.
Szeretnék tehát mindenkit megnyugtatni arról, hogy a földtörvény, összhangban miniszterelnök úr nyilatkozataival, a választási programmal és a kormányprogrammal, igenis a családi gazdaságokat fogja segíteni a földhöz jutásban, az agrárközéposztály, a kis és közepes családi gazdaságok megerősítése a célunk, és ezt a helyi földbizottságokon keresztül, az ő megkérdőjelezhetetlen vétójogukon keresztül el is tudjuk érni. De ezt szolgálja az állam intézményrendszere is, hatóságai, a Nemzeti Földalap, amely be tud avatkozni azért, hogy a föld magyar tulajdonban maradjon.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem