MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A 2010-es választások előtt tizenegy nappal a jelenlegi miniszterelnök ezt mondta: “Önök biztosak lehetnek abban, hogy amíg a Fidesz kormányon lesz és abban az én munkám is ott lesz, addig Magyarországon külföldiek, akármit döntenek Brüsszelben, itt soha termőföldet nem fognak vásárolni.” Minden hazánk jövőjéért aggódó ember számára szimpatikus kijelentés volt ez akkor. De akkor még nem tudhattuk, hogy önök átírják a magyar nyelv szabályait is. Nem tudhattuk, hogy önöknek a “külföldi” szó nem azt jelenti, amit mindenki másnak jelent. A tervezetből ugyanis világosan kiderül, hogy a külföldi alatt önök csak az Európai Unión és az Európai Gazdasági Térségen kívülieket tekintik. Azaz önök szerint nem számít külföldinek a dán, a német, a holland, az osztrák, nem sorolom.
Egy nemzetet vertek át, miniszter úr. Azokat leginkább, akik hittek önökben, és ezzel az átveréssel most több mint harminc ország több mint 500 millió lakosának a lehetősége nyílik meg arra, hogy a magyar földet felvásárolják. Jelentős részük ráadásul akkora erőfölénnyel bír, amivel lehetetlen az itthoniaknak versenyezni. Az elmúlt húsz év kormányai ahelyett, hogy közelebb vitték volna a magyar embereket a nyugati életszínvonalhoz, harácsoló, népnyúzó tevékenységük eredményeként ma nagyobb különbséget tapasztalhatunk, mint bármikor a történelemben.
De van itt egy újabb átverés is. Kettőszáztíz civil szervezet intézett önökhöz felhívást. Véleményük a földtörvénnyel kapcsolatban egyébként megegyezik a Jobbikéval. Levelükben többek között kifejtik, hogy a földforgalmi törvény jelenlegi tervezete a módosítások átvezetése után sem alkalmas arra, hogy az ország földvagyonát megvédje a külföldiektől, biztosítsa a helyi közösségek hosszú távú életlehetőségeit, megfékezzék a tőkés nagyüzemek terjedését és megteremtsék a fenntartható gazdálkodás alapjait.
Ahelyett, hogy önök a civilek hangját meghallották volna, csúnyán átverték őket. Megkeresésükre a miniszter úr találkozót ígért, majd ezt is lemondta, esélyét nem adva annak, hogy a leginkább érintettek kifejthessék véleményüket. Pedig csak el akarták mondani, amit önökön kívül már mindenki tud, azt, hogy a korszerű európai mezőgazdasági modell a családi gazdaságokra és azok szövetkezeteire épül, elsődleges szempontnak pedig a vidéki munkahelyteremtésnek kell lennie, amihez természetesen állattartás, kertészeti kultúra és feldolgozóipar kell.
Követeljük, hogy azt a néhány nap esélyt, amit a végszavazás elhalasztásával biztosítottak, arra használják fel, hogy többek között a civilekkel is találkoznak, és befogadják ezen véleményüket. Hiszen nem az a támogatandó irány, ami most zajlik és amit a javaslat továbberősít, ugyanis a jelenlegi helyzetben az történik, hogy önökkel ezt a javaslatot gyakorlatilag az oligarchák íratták meg, szinte minden fejezetéről ez virít. Ha jobban megnézzük a jelenlegi helyzetet, azt láthatjuk, hogy az első harminc legjobb támogatott vállalat céghálóit ha visszabontjuk, a támogatási rendszer legnagyobb haszonélvezője az a hat nagytőkés érdekeltség, akik közel 14 milliárd forint támogatáshoz jutnak egyetlen év alatt, és akiknek leginkább kedvez ez a javaslat. De hogy néhány nevet is mondjak: egy év alatt Csányi Sándor érdekeltségei 3,4 milliárd forintnyi agrártámogatást nyertek el, a területalapúból 943 milliót, Nyerges Zsolt cégei 3,7 milliárd agrártámogatást, 823 millió forintnyi területalapúval. De hogy mondjak egy baloldali érdekeltséget is, hiszen hiába történt meg a nagy jobboldali fordulat, ugyanúgy dőzsölnek a baloldali földesurak is: Leisztinger cégei 2,7 milliárd forinttal a 670 millió forintos területalapú mellett. Nem hiszem, hogy az önök szavazói azt várták volna el, hogy egy ilyen baloldali kötöttségű földesúrral csak annyi történjen, hogy a második helyről lecsúszik a harmadikra. Önök szerint normális az, hogy a leggazdagabb 1 százalék viszi el a támogatások 40 százalékát, vagy éppen annyi, hogy a hazai gazdaságok felső 10 százalékához került a mezőgazdasági támogatások 76 százaléka?
Tisztelt Miniszter Úr! A külföldiek földszerzését és egyáltalán azt, hogy szélesre tárják a tőkés társaságok előtt a kiskaput, már mindenki tudja és látja a javaslat tükrében. A Jobbik azon lesz, hogy ezt az átverést az emberek előtt minél szélesebb körben ki tudjuk mutatni, meg tudjuk velük ismertetni, és nyilvánvalóan kormányra kerülve majd a mi feladatunk lesz ezeknek a problémáknak a helyreállítása. (Moraj a kormánypárti sorokban.) Köszönhetően a védekezésben részt vevő szakembereknek, önkénteseknek, az árvíz remélhetőleg hamarosan elhagyja hazánkat, de az, amire önök pénteken készülnek, itt marad, és súlyos évtizedekre meghatározhatja hazánk sorsát.
(13.30)
Egyetlen tisztességes megoldás maradt, miniszter úr: a végszavazás előtt visszavonni ezt az elfogadhatatlan, a maffiacsaládok által megírt javaslatot, és a civilekkel, az ellenzékkel egyeztetve olyan formában benyújtani, ami valóban a magyar vidék előremenetelét fogja szolgálni. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem