ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország példátlan nagyságú árvízzel nézett szembe, és Magyarország példát mutatott; példát mutatott összefogásból, bátorságból és szervezettségből. Összefogásból, mert olyanok is együtt dolgoztak a gáton, akik egyébként egymás köszönését sem szokták fogadni. Bátorságból, mert egy gátat és egy védművet sem adtunk fel, önkéntesek és hivatásosok vállvetve küzdöttek a legkritikusabb helyzetben is. Szervezettségből is példát mutatott Magyarország, mert soha ennyi ember nem dolgozott még a gátakon, soha ekkora anyagi és emberi erőt nem mozgattunk meg még a példátlan nagyságú veszély elhárításában.
Kedves Harangozó Képviselő Úr! Azonban engedje meg nekem, hogy azt mondjam, összefogásra, bátorságra és szervezettségre továbbra is szükség van. Ugyanis a veszély nem múlik el azzal, hogy az ár elhagyja Budapest területét. Mi azt gondoljuk, hogy számunkra mindenki egyformán fontos, fontosak azok is, akik Budapesten élnek, és fontosak azok is, akik Budapesten kívül, akár a legkisebb településen is élnek, mindenkit kivétel nélkül meg kell védenünk. Éppen ezért civileknek, politikai ellenfeleknek továbbra is össze kell fogniuk, és örülnék neki, ha nemcsak a gátakon, hanem itt, az Országgyűlés üléstermében is mindenkinek ugyanez lenne a véleménye.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem