VÁGÓ SEBESTYÉN

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Köszönetemet szeretném kifejezni azoknak, akik Komárom-Esztergom megyében a nehéz helyzetben segítséget nyújtottak, és mint napirend utáni felszólalásom címe is mutatja, tisztelet azoknak, akik emberek tudtak lenni a gáton, emberek, csupa nagybetűvel. És itt lényegtelen az, hogy hivatásos állomány tagjaként, akár tűzoltóként, akár a honvédség katonájaként, kivezényelve teljesítették a szolgálatot vagy önkéntesként az ország minden pontjáról érkeztek az árvíz sújtotta részekre, hogy az előkészületekben segítsenek, és a kialakult veszélyhelyzetben is segítséget nyújtsanak. Ugyanis arra is volt számtalan példa.
Mondhatom azt, hogy az ország minden részéről érkeztek segítők, ugyanis Komárom-Esztergom megyei Jobbik-elnökként az én feladatom volt az, hogy megyémben a pártunk által aktivizált tagok, szimpatizánsok telefonhívásait fogadjam, a jelentkezéseiket fogadjam, részt vegyek a koordinációban, hogy kit hová, milyen munkálatokra lehet beosztani, és milyen munkálatokra lehet elküldeni. Mindenhol aktivistáinkat, a helyszíneken megjelenő gárdistákat örömmel fogadták. Örömmel fogadták a kirendelt hivatalos koordinátorok, örömmel fogadták a hivatásos állományba tartozó szervek képviselői, a vízügyi igazgatóság által kirendelt vízügyi ügyintézők, mérnökök, és mindenhol tudtak munkát adni számukra.
Öröm volt számomra látni az ürömben, a veszélyhelyzetben az összefogást. Az összefogást, mondhatnám azt is, hogy a kollegialitás érzését. Egyértelmű volt az, hogy bármelyik önkéntes, amikor kiérkezett a helyszínre, akkor rögtön tegező viszonyba bocsátkozott az ott lévő társaival. Egyértelmű volt, mert ott bajtársak voltunk. Nem számított az, hogy tűzoltóról van szó, nem számított az, hogy katonáról, rendőrről, vízügyi igazgatóság tagjáról van szó, vagy akár a Magyar Gárda Mozgalom tagjáról van szó, vagy akár a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjáról van szó, vagy jobbikos szimpatizánsról, aktivistáról, vagy egyszerűen hazafias érzésből és segítségnyújtó szándékkal érkező, bárhonnan érkező civilről, legyen bármilyen pártállású, bármilyen hovatartozású, legyen bármilyen felekezeti hovatartozású.
Jó volt látni azt, hogy munkavégzésem során, ugyanis én is, a koordináción kívül, a tényleges fizikai munkában is részt vettem, jó volt látni azt, hogy együtt pakolhattam a homokzsákot akár Komárom-Esztergom megye főjegyzőjével, vagy akár a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés, önkormányzat köztisztviselőivel, vagy akár a kormányhivatal dolgozóival a legfelsőbb szinttől a legalsóbb szintig. Együtt dolgozhattam a megyei munkaügyi központ középvezetőivel, sőt együtt pakolhattam a homokzsákot a megyei kormányhivatal gyámhivatalának vezetőjével is. De ugyanúgy együtt pakoltam a zsákot azzal a kétkezi munkással, aki délután 2-kor, 3-kor vagy 4-kor befejezte a munkát, elhagyta munkahelyét, és az első dolga az volt, hogy autóba üljön, vagy buszra, vonatra szálljon, és a veszély sújtotta helyekre kiutazzon, és felvegye a következő munkát, az önkéntes munkát, zsákot, lapátot ragadjon, és segítsen az ott dolgozó önkénteseknek.
Öröm volt, és megható volt ezt tapasztalni. Örülök annak, és megtiszteltetésnek veszem azt, hogy én ebben a munkában mind fizikai erőmmel, mind a pártomban, mozgalmamban, illetve az Országgyűlésben betöltött funkciómnál fogva részt vehettem a koordinációban is. Tisztelet és hála jár mindenkinek, aki ebben részt vett, aki ott volt, akár ott volt Komáromban, akár ott volt Almásfüzitőn, akár Dunaalmáson vagy Neszmélyen, Táton, Esztergomban és Pilismaróton. Bár a veszélyhelyzet még nem vonult le teljesen, bár a veszélyhelyzet, most már a Dunától délre, még tart, de szerencsére az összefogásnak köszönhetően mondhatjuk, hogy Komárom-Esztergom megye átvészelte a legfőbb veszélyhelyzetet, az árhullám ott már levonult, és nagyobb tragédia, nagyobb fennakadás és nagyobb károkozás nélkül sikerült átvészelnünk ezeket a napokat.
Tehát még egyszer, csak a tisztelet, a hála és a köszönet hangján tudok szólni azokról az emberekről, akik ezen a 4-5 napon vállt vállhoz vetve, erőn felül szolgálatot vagy önkéntes munkát teljesítettek.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem