DR. SZÓCSKA MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. SZÓCSKA MIKLÓS
DR. SZÓCSKA MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Akkor én mondanék néhány adatot, ami talán meggyőzi arról, hogy van értelme ebben az irányban intézkedéseket tenni.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az interneten illegális oldalakon forgalmazott gyógyszerek több mint 50 százaléka hamisítvány. Ennek a szektornak a természetéből az következik, hogy ezeket általában ilyen autonóm üzemeltetett csomagküldő szolgálatok, lerakatok csinálják, tehát a próbavásárlások és a felderítés irányában előre kell lépni, és ezt speciális ágazati ismeretekkel rendelkező hatóságnak kell csinálni. Egyébként köztisztviselők dolgoznak a GYEMSZI-ben, öt háttérintézmény összeolvadásából jött létre, és a hatodik funkciója az üzemeltetői, fenntartói funkciója az ellátórendszer tekintetében. A gyógyszerhatóság, az OGYI az egyik összevont intézmény, tehát ezekkel a hatósági jogkörökkel érkezett a GYEMSZI-be.
A vámhatóságok a hamis termékek darabszámát figyelembe véve legnagyobb mértékben gyógyszereket - 24 százaléka az összes megállított terméknek - állítottak meg. 2011-ben tovább nőtt a kisméretű csomagokban, postai küldeményekben talált hamis termékek száma, a megállított ilyen csomagok 30 százaléka gyógyszereket tartalmazott.
A gyógyszerhamisítás elleni küzdelem gyógyszerforgalmazással kapcsolatos engedélyhez kötött tevékenységek engedély nélküli folytatóival szembeni fellépést hatékonyabban tudja végezni. (Sic!) A GYEMSZI-OGYI ’11. január 1-je óta rendelkezik törvény által felruházott jogosítványokkal a gyógyszer és gyógyászati segédeszköz ismertetése, ellenőrzése területén, és hatékonyan sikerült az indokolatlan gyógyszerpromóciót visszaszorítanunk a gyógyszergyárak, -kereskedők körében. A GYEMSZI-OGYI nyomozati jogosítványai nem egyedülállóak Európában, angol, német, svéd is felruházottak ilyen szereppel.
Szeretném megnyugtatni, hogy ügyészi engedély birtokában lesz csak magánlakásba vagy magántulajdonba történő behatolás. Tehát ez egy jól szabályozott folyamat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Még van néhány szempont, azt majd ismertetem.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem