VÁGÓ SEBESTYÉN

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Már többször fordultam kérdéssel a kormányhoz a gyógyászati segédeszközök rendszerének siralmas állapota miatt. Az utóbbi időben sem tapasztaltam, hogy érdemben a technikai fejlődést követő eszközökkel bővült volna a kínálat, főleg a vakok és gyengénlátók esetében, sőt a finanszírozási rendszer változásai következtében bizonyos tárgyak végleg elérhetetlenné váltak az arra rászorulók részére. Tudjuk, hogy milyen bonyolult és drága az akkreditáció, így nagyon sok eszköznél még meg sem próbálkoznak azzal, hogy a listára felkerülhessenek.
De a gyógyászati segédeszközök rendszere nem csak az akkreditáció nehézségei és az árak változásai miatt hibás. A rászorultak rendszerint azt tapasztalják, hogy az átvett eszköz az esetek többségében nem használható a kihordási idő végéig, hanem nagyon sok esetben annak töredéke alatt tönkremegy. Éppen ezért egyértelműsíthető, hogy nem a használó felelőtlen alkalmazása, hanem az eszközök silány minősége következtében válnak sokszor a kihordási idő harmada alatt totálkáros állapotba. Ebben az esetben megkérdőjelezhető, hogy a gyártó-forgalmazó vajon azt a minőségű terméket gyártja, forgalmazza-e, amire az akkreditációt megkapta.
Vegyünk egy példát: a támogatott kerekes székek kihordási ideje 60 hónap. A mozgássérültek gyakran panaszkodnak, hogy nagyon esetben 12-30 hónap alatt használhatatlanná válnak ezek az eszközök, amik nem pusztán azért kellenek az erre rászorulóknak, hogy megkönnyítsék az életüket, hanem azért, hogy egyáltalán lehetővé tegyék számukra a mindennapi életet. Ilyen esetben milyen segítséget kapnak? Elvihetik eszközüket a kijelölt szervizbe, ahol ha megállapítják, hogy az javíthatatlan, kiállítanak nekik erről szóló dokumentumot, s ezzel a dokumentummal válnak jogosulttá arra a kegyre, hogy a rehabilitációs szakorvos felírhat számukra egy újabb eszközt. Ellenkező esetben erre a kihordási idő végéig ne jogosultak. Miért kell ismét átesniük a felíratás procedúráján, és miért kell újra kifizetniük a rájuk eső vételárat, ha nem is ők a felelősek? Nem beszélve arról, hogy az államnak miért kell ismét a nem kevés támogatást kifizetnie egy eszköz után, amikor egyértelmű a gyártó-forgalmazó felelőssége?
Tisztelt Államtitkár Úr! Mikor változtatják meg már az akkreditáció rendszerét, hogy a gyógyászati segédeszközökre szoruló emberek végre a kor elvárásainak megfelelő segítséghez jussanak? Mikor alakítja végre a kormány a támogatás rendszerét a rászorulók érdeke szerint a lobbiérdekkel szemben? Gondolkoztak-e már azon, hogy a kihordási időhöz igazodjon az eszközök szavatossági ideje? Ugyanis előírásnak megfelelő használat mellett egyértelműsíthető a gyártó-forgalmazó felelőssége, így a következményeit is neki kellene vállalnia és nem az államnak, illetve a rászorulóknak.
Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem