NÉMETH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Akkor vegyük sorba! Az idei Székely Szigetet a szervezők bejelentése szerint nem sikerül a tervezett formában megrendezniük, de a rendezvény nem marad el, június 29-én a kézdivásárhelyi sportcsarnokban tartják meg.
Ami az emlékművek megrongálását illeti: a június 4-ei kolozsvári Kismezői temetőben piros festékkel leöntött síremlékekkel és a maroshévízi katonai temető május 26-ai megrongálásával kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ezekben az ügyekben a hadisíregyezmény alapján eljártunk. A rongálást követően 6-án Bitay Levente ügyvivő Gheorghe Şurubaru kolozsvári alpolgármesternek adta át Magyarország nyilatkozatát. Az alpolgármester válaszában elítélte az eseményt, és elnézést kért a történtekért. Elmondta, hogy a műemlékeknek a továbbiakban megfelelő védelmet biztosítanak, valamint mindent megtesznek az elkövetők azonosítása és elfogása érdekében, és közmunka keretében június 7-ére sikerült is az emlékművet megtisztítani. Tehát a magyar diplomácia nem beszélt, hanem cselekedett.
Ami pedig az Erdélyi Magyar Ifjak nagyváradi szervezetének június 2-ai villámtüntetését illeti: azt hiszem, teljesen jogos, hogy az Olaszi temető helyén létesített parkban bárki tüntessen. Mihály vajda havasalföldi uralkodóról akarják elnevezni ezt a volt temetőt egy parkban. A rendőrség indoklása szerint viszont a fiatalok nem kértek engedélyt. Azt gondolom, magyar részről akkor történhet interveniálás, ha jogsértésre kerül sor. A park elnevezése kérdésében valóban indokolt lehet további egyeztetéseket tartani.
Tisztelt Képviselő Úr! Fogadjon el egy tanácsot: célravezetőbb, ha a “miért nem tesz semmit a kormány” típusú kérdés helyett azt kérdezi, hogy “mit tesz a kormány”, először is azért, mert az elegánsabb, ha nem előlegezi meg a választ nekem, másodszor pedig talán tudunk egymásnak is újat mondani.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem