VARGA LÁSZLÓ
VARGA LÁSZLÓ
VARGA LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Először is szeretném Balla György képviselőtársamnak megköszönni azt, amit elmondott, szívemből szólt. Ugyanakkor Lendvai Ildikó pedig egyszerűen kegyeletsértő felszólalást eszközölt. Ez a véleményem. (Dr. Józsa István: Az előterjesztés, az ilyen!)
Engedjék meg, hogy úgy szóljak hozzá, és úgy mondjam el az úgynevezett vezérszónoki hozzászólást, hogy 52 évi lelkészszolgálatom alatt körülbelül 2500 temetés van már mögöttem. Azt hiszem, közülünk talán én voltam legtöbbször temetőben, és találkoztam szegénnyel, gazdaggal, köztemetéssel és nagy flanccal végbemenő temetéssel. Ugyanakkor azt is tudom és tapasztaltam, és meglepődve hallottam a városban felnőtt és elvárosiasodott képviselőtársaimtól, hogy megbotránkoznak azon, hogy a családnak magának kell felöltöztetni, megmosdatni, elkészíteni a halottat, vagy éppen a közösségnek, amelyben élt, vagy a családnak kell a sírt kiásni. (Mirkóczki Ádám: Mi van az egyedülállókkal?) Ez ma még mindig él, az utóbbi is, az első pedig természetes dolog, hogy ha valaki otthon hal meg, akkor úgy adjuk át a temetkezési vállalkozónak, hogy rendbe tesszük elhunyt szerettünket.
A falvainkban pedig ismerős, sőt arra büszke a család (Mirkóczki Ádám: Mi van az egyedülállóval?), ha minél több ember van ott, férfi van ott a sírásásnál és a betemetésnél. (Mirkóczki Ádám: És az özvegy?) Tehát ez nem idegen, legfeljebb az urbanizált embernek. Tehát a törvényjavaslat nem olyan dolgot hoz elő, ami teljesen idegen lenne a magyar embertől.
Föltétlen szükséges volt hozzányúlni a jelenleg érvényes temetői törvényhez, nyilván több szempontból is, én hármat jegyzek meg. Az első, hogy bejött a szociális temetés fogalma, ezt tisztázni kellett. A második, ami nagyon sok botrányt okozott az elmúlt esztendőkben, hogy nem volt követhető a hamvak útja, és hol itt, hol ott találtak urnát vagy szétvert urnát, vízben, mezőben, szemétdombon, mindenütt.
A harmadik pedig, ami miatt kellett törvény, hogy a piacon olyan vadkapitalizmus kezdett eluralkodni, hogy valóban, ahogy Balla György képviselőtársam mondta, ott állnak a vállalkozók az egészségügyi intézménynél, és a boncmesterrel lepaktálva keresik a “kuncsaftot”, és próbálják minél jobban megvágni egy-egy temetés alkalmával.
Mind a három probléma fennáll. Én nem mondom, hogy ez a törvény mind a három problémát gyökerestül megoldja, elrendezi, helyre teszi, de elindít bennünket egy úton, amely a rendezés útja. Érdekes módon Lendvai Ildikó fél a rendtől, nem is tudom, miért. Egyébként alapvető dolog az, amit az eredeti törvény is kimond, hogy a tisztességes és méltó temetés mindenkinek alapvető joga, szegénynek és gazdagnak egyaránt.
Éppen ezért, mert a szegény ember szemérmes ember is, a köztemetés mellé behozza a törvény a szociális temetést; a szociális temetést, amelynek lényege az, hogy részt vesz benne költségileg az állam, illetve az önkormányzat, a temetőfenntartó, és részt vesz benne a család is. Megoldja azt, hogy mégse köztemetés, hanem normális, rendes, tisztességes temetés.
Egyetlenegy dolgot föltétlen szükséges, és keresni fogom én magam is azt a módosítót, amellyel egy kicsit lehet finomítani azt, hogy azért minden szociális temetésnél meg kellene nézni azt is, hogy milyen örökséget várhat az, aki szociális temetést választ, mert ismerjük az emberek kapzsiságát, különösen az időseket kihasználó hiénákat az emberek között is.
A szociális temetésben azt a munkát, amit el kell végeznie a családnak a temetőben, nyilván kell hogy felügyelje a temető fenntartója, mert különben rendetlenség, baleset lenne, de ez hozzátartozik ahhoz a rendhez, amelynek minden temetőben meg kell lennie.
(11.40)
Én azt is el tudom képzelni, amit itt Lendvai Ildikó felvázolt, hogy elhanyagolt részek lesznek a temetőben a szociális temetés után, de nem hiszem. Sajnos, a köztemetés után bizony minden temetőben van olyan rész, amely elhanyagolt, de ha a temetőfenntartó, maga a közösség, egy falunak, egy városnak a közössége, az önkormányzata ad önmagára, akkor megköveteli a temetőfenntartótól a rendet minden egyes parcellában.
Nem azt mondom, hogy ez a törvény mindenben a legtökéletesebb, de utat nyit arra, hogy egy világos, tiszta kegyeleti utat találhasson mindenki az elhunyt szerettétől való elbúcsúzásnak. Átgondolandó az is, hogy a törvény ne csak a szociális temetés esetén engedje meg a családnak a régi hagyományok szerinti közreműködést. Szokásjog alapján ez él, de törvényben is megengedhetnénk, nem csak szociális temetés esetén.
Van egy javaslatom, amit most elmondok, majd módosítóként beadok. A fekvőbeteg-intézményben elhunyt szerettünktől nincs módunk a halál utáni órákban elbúcsúzni. Engedjék meg, hogy én is személyes példát mondjak: megadatott az nekem, hogy édesanyám úgy halt meg, hogy fogtam a kezét, és utána ott el tudtunk búcsúzni gyerekeinkkel, szeretteimmel. Ugyanez már édesapámnál nem ment, mert olyan időpontban halt meg, amikor a kórházban nem lehetett bent lenni, és amikor bementem, akkor azt mondták, hogy a boncmesterrel egyezkedjek, akivel legfeljebb a boncteremben lehetett volna, hogy kihúzza a tárolót, és ott búcsúzzam el.
Ezért a javaslatom az, hogy minden fekvőbeteg-ellátást végző intézményben legyen kötelező létrehozni egy olyan kisebb helyiséget, ahol a hozzátartozók kegyelettel búcsúzhatnak a haláleset után az elhunyttól, és ne legyenek kitéve a boncmesterek jóindulatának vagy a borravalónak. Ez a körülmény szerintem segítheti a halál traumáját feldolgozni, ha a haláleset után rövid idővel még találkozhat valaki elhunyt szerettével.
Fenntartva azt, hogy módosító javaslatokat magam is és hiszem, hogy képviselőtársaim is benyújtanak ehhez a törvényhez, megismétlem, hogy ez a törvény szükséges, alapvetően jó megfogalmazásokat, jó gondolatokat tartalmaz, a rend, a kegyelet megtartása felé viszi a családokat, ezáltal a társadalmat. Kérem ennek aktív támogatását, az aktív alatt értem az együttgondolkodást is.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
