SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr! Lehet, hogy maguk csak ezen nevetgéltek, ez lett volna két másodperc, de önök végig nevetgéltek mind a ketten államtitkárok létére (Dr. Répássy Róbert: Végig sületlenségeket beszélt!), mind a ketten nevetgéltek egész végig, amíg a képviselőtársam egy nagyon komoly témában felszólalt. Lehet, hogy önöknek ez nevetséges, lehet, hogy önöknek ez nem annyira fontos téma, de én úgy érzem, hogy ez a téma igenis az embereknél, ki kell menni az emberek közé, meg kell őket kérdezni, akkor meglátják, mekkora felháborodást váltott ki.
Önöknek nem azon kellene dolgozni ugyanis, hogy szociális temetés lehetőségét dolgozzák ki és hasonlókat, hanem azon kellene dolgozniuk önöknek is mint államtitkároknak, hogy ebben az országban az embereknek ne jelentsen problémát, hogy a szeretteiket eltemethessék, keressenek annyi pénzt, hogy el tudják temetni méltóképpen a szeretteiket. Ezen kellene dolgozni. Vagy ha ezt nem tudják megoldani, mert ahogy nézem, nem tudják megoldani, mert a nagy európai uniós imádatukba az nem fér bele, hogy megpróbálják a magyar fizetéseket az európai uniós átlagnak legalább a feléhez felvinni, akkor azon kellene dolgozni, hogy hogyan tudják csökkenteni a temetési költségeket. Azon kezdenének el gondolkodni, mondjuk, adott esetben, hogy mi lenne az, amivel az állam ahhoz tudna hozzájárulni, hogy a temetési költségek ne legyenek olyan magasak, hogy az emberek ne tudják eltemetni a szeretteiket.
Ugyanis azért probléma, és azért nem értik, ahogy nézem, ennek a problémáját, hiszen ez elsődlegesen nem szakmai, hanem érzelmi kérdés. Tehát ha valaki - nem tudom, önök kerültek-e az elmúlt időszakban olyan helyzetbe, hogy intézni kellett valakinek a temetését, nem hiszem egyébként, mert akkor nem nevetgélnének - elmegy, és elkezd intézni egy temetést, államtitkár úr, mert valaki meghal a szerettei közül, akkor általában az emberben, még ha a legjobb kapcsolatban volt is azzal a bizonyos szerettével, akkor is van egy bizonyos lelkiismeret-furdalás.
(14.20)
Nem találkoztam vele annyit, nem beszélgettem vele annyit, visszafordíthatatlan folyamatokról beszélünk, s ilyenkor a legjobbat szeretné megadni a végső búcsúztatásnál a szeretteinek. Azon gondolkozik, amikor bent áll, mondjuk, koporsót kell választania, és talán szégyenkezik magában, hogy nem tudja megvenni azt a koporsót, nem tud olyan koszorút csináltatni. Ez egyébként is egy lelki trauma. Most képzelje el azt, hogy itt nem arról kell gondolkoznia valakinek, hogy a szebbik koporsót választom vagy a csúnyábbikat, azon kell gondolkoznia, hogy mosdatom le a saját hozzátartozómat, hogy fogom kiásni azt a sírt, amelybe elhelyezzük, hogy fogom odaszállítani a sírhoz, és egy külön szociális parcellában fogom eltemettetni, hiszen, államtitkár úr, ha megkérdez bárkit, akkor maga a köztemetés azért kerül visszautasításra az emberek nagy részénél, mert problémát, szégyent jelent nekik, tehát ez lelki kérdés is.
Higgye el nekem, ezzel azért kellene foglalkozni, azért kellene átgondolniuk, mert ez nagyon sok embernél pont azért, mert nem keresnek kellő pénzt, és pont azért, mert mindenki annyit ér, mint amennyit keres jelszóval, az önök álláspontja szerint, ez nagyon hosszú évekig bennük lesz, és nagyon hosszú évekig súlyos problémákat jelenthet lelkileg ezeknek az embereknek. Én láttam, azt sem értették meg, amit képviselőtársam megpróbált önöknek felvázolni, hogy ez igenis a feketemunkát fogja elősegíteni és megteremteni annak a lehetőségét, hogy itt egy feketegazdaság fog erre a törvényre kialakulni. Tehát nem is csak a hozzátartozókról van szó, hogy most ismerősnek adjuk oda, nem, majd meg fognak alakulni olyan emberek, akik be fognak jelentkezni, mondjuk, ott fognak állni adott esetben a kórházak környékén vagy bárhol, és azt mondják, hogy mi ennyiért és ennyiért elvállaljuk, és mi vagyunk a hozzátartozók vagy a rokonok, és majd mi vagyunk azok a segítők, akik segítünk eltemetni, ha éppen szociális temetésről van szó. Tehát ezek nagyon súlyos kérdések.
Tényleg arra szeretném kérni önöket, hogy sokkal több szociális érzékenységgel, sokkal több képzelőerővel képzeljék bele magukat azoknak az embereknek a helyzetébe, akikről most ezt a törvényt itt el fogják fogadni, mert ugye egyértelmű, hogy önök a kétharmad birtokában el fogják fogadni ezt a törvényt, de gondoljanak bele, hogy ez jó-e.
Higgye el, mi tartunk fórumokat, legutoljára csütörtökön tartottam fórumot, és amikor ez a kérdés szóba került, a legnagyobb felháborodást váltotta ki a fórum résztvevői között. Nem idézem azokat a mondatokat és azokat a szavakat, amelyeket az egyszerű emberek mondtak ott önökre, amikor a szociális temetés kérdése szóba került, és amikor a szociális temetés részleteiről beszéltünk velük. Tehát azt ajánlom önöknek, hogy esetleg, ha van idejük, akkor menjenek ki az emberek közé, még mielőtt végszavazás lesz, kérdezzék meg a véleményüket, és majd meg fogják látni, mennyire jó ötletnek tartják ezt a szociális temetést. Szerintem mindenképpen meg kellene gondolniuk, hogy elfogadják-e ezt a törvényt.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
