DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. A figyelmeztetés vonatkozásában fogok egy-két mondatot mondani, tisztelt elnök úr, nem az ülésvezetést bírálva; nem az ülésvezetést bírálva, de idetartozó módon.
Azt tudom mondani, tisztelt elnök úr, hogy az a módosító javaslat, amire elnök úr is célzott, illetve, azt gondolom, nyugodtan beszélhetek arról a módosító javaslatról is, amit én nyújtottam be néhány perccel ezelőtt az Országgyűléshez, és szintén ennek a jogintézménynek a kivételét szolgálja a törvényből, gondolom, akkor ez a 10. számú módosító javaslat, éppen ez a téma… (Az elnök kikapcsolja a mikrofont. - Novák Előd: Bírságot!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem