DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel ennek a törvényjavaslatnak a részletes vitája már több mint egy hónappal ezelőtt indult el, és most folytatjuk és lezárjuk a részletes vitát, ha megengedi az elnök úr, az időközben bekövetkezett fejleményekről - természetesen a részletes vita keretein belül maradva - szeretnék beszámolni, ugyanis a törvényjavaslat egyik része, a bírósági szervezeti törvény módosítása elsősorban is a bírósági ügyek áthelyezésének intézményét igazítja hozzá az alaptörvény negyedik módosításához.
Nos, szeretném önöket emlékeztetni arra vagy tájékoztatni arról, ahogyan az nyilvánosságra is került, hogy a kormány úgy döntött, hogy a bírósági ügyek áthelyezése intézményét - amelyet egyébként itt az Országgyűlésben igen sokszor vitattak ellenzéki képviselőtársaim, és több módosításon is keresztülment ez az intézmény -, nos, a kormány döntése alapján azt kérjük az Országgyűléstől, hogy az ügyek áthelyezésének intézményét szüntessük meg, mégpedig a rendelkezésre álló bírósági szervezeti törvény jelen formában előterjesztett módosításai között szüntessük meg, és természetesen az ehhez fűződő, ehhez kapcsolódó alkotmánymódosításra is indítványt fog tenni a kormány.
Szeretném még egyszer felidézni, hogy a bírósági ügyek áthelyezése olyan jogintézmény, amely egyrészt 2010 óta létezik, pontosabban 2011 tavaszától, de 2010-ben fogadta el az Országgyűlés - az akkori OIT egyetértésével - a bírósági ügyek áthelyezésének intézményét. A bírósági ügyek áthelyezése egyébként számos más európai uniós tagállamban is működik, így Hollandiában és Franciaországban is. Hollandiában a bírósági szervezeti törvény 46/A. §-a tartalmazza a bírósági ügyek áthelyezését, Franciaországban pedig a közigazgatási ügyeket helyezhetik át hasonló módon.
Sajnos az ügyek áthelyezésének intézményét - amellett, hogy valóban orvosolta a legterheltebb budapesti bíróságok ügymenetét, és orvosolta ezeket az eljárások elhúzódásából adódó károkat, amelyek bekövetkezhettek volna - viszont, ahogy mondtam, számos kritika érte, és ami ennél sokkal rosszabb: ürügyül szolgált arra, hogy a magyar bíróságok függetlenségébe, az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett hitet megingassa, hiszen a kritikák szerint ezeket az áthelyezett ügyeket valamilyen manipulatív módon, tehát nem objektív módon kezelnék a bíróságok.
Ugyan erre egyetlenegy példát nem találtunk az elmúlt két évben szerencsére, hogy bármiféle elfogultságot lehetne az áthelyezett ügyekben megállapítani, sőt nagyon tanulságos, hogy az áthelyezett ügyeknek csak töredékében kifogásolták az ügyfelek a bírósági ügyek áthelyezését, az ügyek nagyobb részében már rég jogerősen lezárultak ezek az eljárások, és az ügyfelek megelégedésére szolgált, hogy az ügyüket soron kívül intézték vidéki bíróságok. De természetesen - mint ahogy mondtam - ez olyan jogintézmény volt, olyan intézmény volt, amely vitára adott okot, és ez a vita sajnos országhatáron túl is meglehetősen nagy hullámokat vert, így az Európai Bizottság, valamint az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság is gyakran kritizálta ezt az intézményt.
Összefoglalva: a kormány, mérlegelve az általam elmondott kritikákat, mérlegelve azokat az előnyöket, amelyek az ügyek áthelyezésével kapcsolatosak, és mérlegelve azokat a lehetséges károkat, amelyek a magyar igazságszolgáltatásra árnyékot vetettek, úgy döntött a kormány, hogy az Országgyűlésnek javasolja, hogy szüntessük meg az ügyek áthelyezésének intézményét. Ezt célzó módosító javaslatokat még a részletes vita során fogunk előterjeszteni, illetve még a későbbi tárgyalás folyamán - amennyiben szükség lesz rá -, a zárószavazás előtt még be tud nyújtani az Országgyűlésnek az alkotmányügyi bizottság.
Tisztelt Ház! Még arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az alkotmánybírósági törvényt is érinti a törvénymódosítás. Az alkotmánybírósági törvénnyel kapcsolatban időközben - mint ahogy mondtam, több mint egy hónap telt el - az Alkotmánybíróság véleményét is folyamatosan beszereztük a módosító javaslatokról.
(14.50)
Azt tudom önöknek mondani, hogy megnyugtató módon rendezhető a kérdés, az Alkotmánybíróság, legalábbis tartalmilag, egyet tud érteni azokkal a módosító javaslatokkal, amelyeket szintén még a részletes vita folyamán be fogunk nyújtani. Amennyiben itt is további módosításra van szükség, akkor az a zárószavazás előtt még benyújtható vagy bizottság által, vagy az előterjesztő által.
Köszönöm a lehetőséget, elnök úr, hogy az elmúlt egy hónapra való tekintettel a vita újabb szakasza megnyílása előtt tájékoztathattam önöket ezekről a fejleményekről.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem