DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy éppen most jelentettem be, hogy a kormány úgy döntött, hogy megszünteti ezt a jogintézményt, nem túl sok értelme lenne, ha válaszolnék Bárándy Gergelynek, hogy eddig milyen indokok szóltak e mellett a jogintézmény mellett. De azért azt mégis meg kell jegyezzem, hogy igen, igaza van, sok mindenki kritizálta ezt a jogintézményt.
Ahogy elmondtam, egyébként ez létezik Európa más országaiban. A kormány azért védte ezt az intézményt, mert úgy gondolta, hogy a kettős mérce nem alkalmazható Magyarországgal szemben, amennyiben Hollandiában létezhet vagy Franciaországban létezhet ez az intézmény. Ahogy ott hosszú évek óta létezik, úgy nem gondoltuk, hogy az Európai Bizottság Magyarországon próbálja először majd a kötelezettségszegési eljárás irányába vinni ezt a kérdést.
De, ahogy elmondtam, nem ez volt az elsődleges ok, hanem az, hogy az ehhez az ügyek áthelyezése igazgatási lehetőséghez jóval kevesebb előny társult, mint amennyi hátrány származott abból, hogy megkérdőjelezhették emiatt az igazságszolgáltatás függetlenségét. És azt is elmondtam, mert a tényekhez hozzátartozik, hogy az áthelyezett ügyek döntő többségében maguk az ügyfelek elégedettek voltak, hogy az ügyük ésszerű határidőn belül elintéződött. Itt nem akarom megnevezni azokat a politikai ügyeket, amelyekben a védők indítványt tettek arra, hogy kerüljön vissza az eljárás a Fővárosi Törvényszékre. Ezek a tények közismertek. De az ügyek döntő többségében egyébként az ügyfelek elégedettek voltak. Tehát nem igaz az, hogy itt egy olyan intézményről beszélnénk, amely egyébként nem oldaná meg az igazságszolgáltatás túlterheltségének, leterheltségének problémáját egyes bíróságokon.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem