DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Itt az eljárási kereteket, úgy gondolom, hogy az én hozzászólásom sem sértette meg, tekintettel arra, hogy az első módosító javaslat, a 9. sorszámú arra vonatkozott, hogy két képviselő az eljáró bíróság kijelölésének intézményét kívánta törölni a büntetőeljárási törvényből és a polgári perrendtartásból. Hasonló tartalmú módosító javaslatokat az imént magam is benyújtottam, ahogyan azt jeleztem előre. De köszönöm szépen a hozzászólásukat.
Természetesen ez egy hosszú vita, amit nem először folytatunk le a bírósági ügyek áthelyezése kérdésében. Azt feltételezem, hogy természetesen az ügynek vannak tanulságai, vannak bel- és külpolitikai tanulságai. A belpolitikai tanulságok mindenképpen abban összegezhetők, hogy nem érdemes az igazságszolgáltatás függetlenségét akár okkal, akár ok nélkül bírálni úgy, hogy erre a tények nem szolgáltatnak bizonyítékul.
Azt hiszem, hogy az elmúlt három évben a magyar bíróságok egyike sem hozott olyan döntést, amelyben bármiféle politikai befolyás, különösen akár kormányzati, akár más hatalmi tényezőtől származó befolyás kimutatható lenne, sőt azt kell hogy mondjam, hogy valójában kormányzati szempontból nézve, kifejezetten inkább úgy tűnik, hogy a bíróságok kurucos módon ellenálltak mindenféle kormányzati szándéknak. Ezt egyes ügyekben inkább mint felperes kormány kicsit szomorúan állapítom meg, de lám-lám, a bíróságok nem kerültek a kormány befolyása alá, és nagyon helyesen egyébként a bíróságok teszik a dolgukat, és az igazságszolgáltatás függetlenül működik.
Ami a törvényjavaslat egészét és a hozzászólásokat illeti, még egyszer szeretném önöket megnyugtatni afelől, hogy a törvényjavaslat eredetileg az alaptörvény negyedik módosításának végrehajtására irányult, azoknak a sarkalatos törvényeknek a módosítását és néhány esetben nem sarkalatos törvények módosítását célozta meg, amelyek közvetlenül az alaptörvény negyedik módosításával összefüggnek. Tehát amikor az alkotmánybírósági törvényt vagy a bírósági szervezeti törvényt kívántuk módosítani, akkor ezek az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosítások voltak. Tehát a salátatörvény, merthogy így mondhatnánk, a salátatörvény egy alkotmánymódosítást hajtott végre.
Való igaz, hogy egy alkotmánymódosítást kétféleképpen lehet végrehajtani, és ebben az esetben itt mind a kettőre látunk példát. Hiszen az Országos Bírósági Hivatal elnökének az ügyek áthelyezése tekintetében az alkotmány hatályos szövege az alaptörvény negyedik módosításával ad lehetőséget az ügyek áthelyezésére, azonban a javaslatunk már korábban is azt tartalmazta, hogy ezt a döntést erősen az Országos Bírói Tanács kontrollja alatt tegye meg. De ahogyan végül a törvényjavaslat alakul, lehet, hogy ilyen jogköre nem is marad az Országos Bírósági Hivatal elnökének.
A módosító javaslatokból az tűnik ki, hogy néhány képviselő magát az alaptörvény negyedik módosítását kritizálja, hiszen olyan elhagyó módosító javaslatokat tettek független képviselők például, amely az egész módosítást vagy annak egyes törvényekre vonatkozó részét érintette volna. Hogyha ezeket komolyan vesszük, akkor azt kell mondjam, hogy ezek nyilván nincsenek összhangban az alaptörvénnyel. Ha az alaptörvényből következő módosítást el akarják hagyni a képviselők, akkor az nem hajtja végre az alaptörvényt. Márpedig ezt a kormány nevében nem támogathatom, hogy az alaptörvény végrehajtására ne kerüljön sor. A kormány felelőssége az alaptörvény végrehajtása, és ezt kérjük a tisztelt Háztól is, hogy az alaptörvénynek megfelelően módosítsuk a törvényjavaslatban szereplő sarkalatos és egyéb törvényeket.
Köszönöm szépen a hozzászólásaikat, köszönöm szépen a módosító javaslataikat.
Tudtommal az alkotmányügyi bizottság a pénteki napon meg tudja tárgyalni a korábbi és a most benyújtott módosító javaslatokat is, és pénteken, amennyiben a házbizottság elfogadja a javaslatunkat, a határozathozatalokra sor kerülhet, mármint a módosító javaslatok határozathozatalára, és még az Országgyűlés nyári ülésszaka vége előtt megszülethet az alaptörvény negyedik módosítását végrehajtó törvény.
Köszönöm a figyelmüket, köszönöm, elnök úr, a szót. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem