DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az elmúlt időszaknak talán legjelentősebb vagy egyik legjelentősebb kormányzati lépése volt a magyar háztartásokat kivétel nélkül sújtó, közel négymillió magyar háztartást sújtó rezsiköltség csökkentése, amely gyakorlatilag július 1-jével, tehát az elkövetkezendő napokban a januári gáz, villany és távfűtés után további négy, összesen tehát hét közszolgáltatás tekintetében valósul meg úgy, hogy első lépcsőben ezek díját 10 százalékkal csökkentettük. A rezsidíjcsökkentés folyamatát továbbvisszük, további célunk az, hogy újabb terheket vegyünk le a magyar családok válláról, és tovább csökkentsük a rezsiköltségek legjelentősebb részét kitevő közszolgáltatások díjait.
A lakossági terhek csökkentése a jövedelmek felhasználásának szabadsága, tehát az, hogy a megtermelt jövedelmek nagy részét szükségszerűen ne a napi életvitel vigye el. A létfenntartáshoz szükséges háztartási tételek árának csökkentése egyértelmű és határozott igény valamennyi állampolgár részéről.
Ha megengedi, az ön által felvetettekre néhány konkrétumot. Sokszor elhangzott már a szén és a tűzifa árának csökkentése is, hozzátéve azt az ön által is ismert tényt, hogy ez a két kategória a szabadáras kategóriába tartozik, ilyetén nyilvánvaló, hogy a piac is jelentősen hat rá. Ezzel együtt nem újdonság, a Belügyminisztérium már 2011-ben és 2012-ben is rendkívüli támogatást nyújtott azon települések számára - és ez elsősorban a tűzifa igénybevételére vonatkozott, illetve az ezzel kapcsolatos költségek egy részének átvállalását jelentette -, ahol a legtöbb hátrányos helyzetű, túlnyomórészt segélyekből élő család él. Jelenleg is hatályos és él a kormány intézkedése alapján a Belügyminisztériumban mintegy egymilliárd forint elkülönített összeg, kifejezetten szociális tűzifaprogram finanszírozására. Ennek keretében 2013-ra az állami erdészetek több mint 60 ezer köbméter tűzifát különítettek el. Az önkormányzatoknak van lehetősége ennek igénylésére. A körülbelül három héttel ezelőtti adataink szerint ebből eddig mintegy 43-45 ezer köbmétert használtak fel, tehát jelenleg is van szabad keret. Nagyon gyorsan és határozottan hozzátéve, hogy ez a 60-65 ezer köbméter keret felülről nyitott, tehát ha több az igény, akkor természetesen az állami erdészetek további tűzifát is a rászorulók rendelkezésére bocsátanak.
(9.20)
A kormány úgy valósította meg a költségvetés konszolidációját, hogy a gazdaságot terhelő összes adó- és járulékteher mértéke a válság előtt jellemző 41 százalékról mintegy 38-39 százalékra csökkent. Ez azért nagyon fontos, mert azt nem szabad csinálni, hogy az egyik oldalon csökkentem a közvetlen terheket, a másik oldalon viszont növelem az adóterheket.
Amit a hulladék kapcsán mondott: engedje meg, hogy megismételjem azt a tisztelt képviselőtársaim előtt is ismert tényt, hogy a rezsicsökkentés számos olyan szakmai kérdést vetett fel, amelyek megoldása előttünk áll. Ilyen például a hulladék mérési kérdése - hogy köbméterre vagy súlyra -, nyilvánvaló, hogy a jövő mindenképpen a súly, a konkrét, a fogyasztott mennyiséghez tartozó szállítás, és az ehhez tartozó szállítási gyakoriság kérdése is.
A kormány elhatározott célja, hogy a rezsicsökkentést tovább folytatja, elhatározott célja, hogy az ehhez szükséges normaalkotási feladatokat elvégzi, elhatározott célja, hogy a közüzemi közszolgáltatásokat egy nonprofit jellegű, döntően közösségi tulajdonban lévő területté alakítja át.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem